Cenzúrázzák Mark Twaint - Huckleberry Finn rasszista?
Amerikában arra készülnek, hogy cenzúrázzák MArk Twain Huckleberry Finn című regényét, ugyanis a könyvben rengetegszer használják a "nigger" szót, ami jelenleg az Egyesült Államokban rasszista kifejezésnek számít. A tervek szerint ezt a szót minden esetben a "rabszolga" kifejezéssel helyettesítik majd.
Az ötlet Alan Gribbon Twain-szakértőtől származik, aki úgy gondolja, a nigger szó lecserélésével sokkal többen olvassák majd Mark Twain 1884-es klasszikusát. A Huckleberry Finn című regényben valóban feltűnően sokszor, több, mint kétszáz alkalommal használják a kifejezést, azonban más szakértők úgy gondolják, semmiféleképpen sem volna szabad hozzányúlni az eredeti szöveghez.Nem csak más Twain-szakértők, az emberek is tiltakoznak az ötlet ellen, amely a vélemények szerint a változtatások után már nem mutatná be hitelesen azt a kort, amelyben játszódik. A "felújított" változat idén februárban várható amerikai megjelenése körül minden bizonnyal sok vita várható még, a tervek szerint ebben a könyvben már mindenütt a "rabszolga" kifejezés szerepel majd a "nigger" helyett.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:
regisztrált
regisztrált
Csatlakozott:
2011-01-07
Írt kommentek:
1 db
regisztrált