2011. február 22.Fényes Boglárka
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Kerékgyártó György - Szűcs József: Nagyon komoly zenei kalauz

Mint minden szakterületnek, szakmának, így a komolyzenének is megvan a maga szaknyelve, melyet egy kívülálló nehezen, vagy egyáltalán nem ért meg. Adódik ez abból, hogy a komolyzenei világ hivatalos nyelve az olasz, ezért nagyon sok kifejezés ebből a nyelvből származik, így egy laikus nem tud mit kezdeni a concerto, largo stb. kifejezésekkel.

De tegyük fel, hogy valakinek abban a szerencsés helyzetben van része, hogy mindezen idegen szavakat ismeri - valószínűleg, mert vagy zenész, énekes, vagy pedig a gyerekkori szolfézsórákon eltöltött idő nem maradt nyom nélkül az életében - az észreveheti, hogy ezt a szakmát egyfajta pátosz, emelkedettség veszi körül.

A Nagyon komoly zenei kalauz szerzőpárosa pont arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy létezik a színfalak mögött egy sokkal egyszerűbb "földi nyelvezet" is, mely némi iróniával kezeli mindezt a felsőbbrendűnek vélt tudást, így inkább arra tesznek kísérletet, hogy bemutassák a zenei világ vicces oldalát.

A könyv első felében egy viccgyűjteményt olvashatunk, különböző hangszerekre lebontva, a fúvósoktól a vonósokig, nem hagyva ki persze az énekeseket sem, és szentel egy kis részt a könnyűzenei vicceknek is. A szerzők az előszóban megjegyzik, hogy ők a teljesség igényére törekedtek, nem válogattak és cenzúráztak semmit sem, ezért sajnos némelyik vicc tényleg trágárra és sértőre sikerült, javukra szóljon, hogy mindezt előre jelezték, de ettől még bánthatják egyes emberek szépérzékét. A könyvnek talán ez a legjobban sikerült része, a szájhagyomány útján terjedő viccek, melyek természetesek, megragadják az adott hangszer és művészének lényegét, és sokszor annak sajátos tulajdonságát figurázzák ki.

A második részben nagyobb volumenű írásokat olvashatunk zenei művekről, népdalokról, vagy híresebb személyiségekről. Ezeknek célja nem a valóság megismertetése, mint inkább a nevettetés, bár az eredeti mű, vagy a történet ismeretének hiányában az olvasó nem fogja érteni, mi volt ezzel a valódi céljuk, így nem fogja viccesnek találni, hiszen nem értheti mit is figuráznak ki.

A harmadik rész rövid kis versecskékből áll, melyek szintén a komolyzenei jártasságra építenek. Ismerni kell alaposan az operairodalmat, zeneszerzőket, karmestereket, hogy az ember egyáltalán értse, miről is van szó, mindezek viccértéke pedig egyéntől függően változó, talán egy kicsit erőltetettnek nevezhető.

Végül lezárásként, egy kis szótárt találunk, mely végigmegy minden fontosabb zenei kifejezésen és híresebb zeneszerzőkről is ejt egy-két szót, bár a magyarázat teljes fikció, a valóságtól mélyen elrugaszkodó, célja újra a viccelés, de talán ez egy kicsit izzadságszagúra sikeredett sajnos.

A könyv fő irányvonala, hogy egy kicsit lazábban, viccesebb hangon szóljon a komolyzenéről, bemutatva annak humoros oldalát, de egyvalamit nem lehet elfelejteni a könyv olvasása közben: azt, hogy az olvasó csak akkor érti meg a vicceket, poénokat, ha már egyszer ezeket a valóságnak hűen nagyon komolyan megtanulta. Így felvetődhet a kérdés, lehet a komolyzenéről komolytalanul beszélni?

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
atka 2011-02-22 11:59:46
Nem vok zenész, de én élveztem a könyvet. A versek sztem magukban is jók, a lexikon néha tényleg tömény, de érthető és vicces. A vicceket furcsa volt így együtt látni, párat ismertem, de nem hittem, hogy ennyi van belőlük. Én itt éreztem, h talán 1-2őt csak szakmabeli ért. A hosszú írásokat (zeneszerzőkről) sztem nem csak a zenét tanulók élvezik, mert van benne minden, ami áltatlános kulturkör. Összességében sztem jó.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei