2012. május 18.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Prózarázás vol. 5. - Darvasi Ferenc hősei a periférián

Beszélhetünk-e a Békés megyei prózaírók egységéről? Hogy állunk a novellista identitással a 21. századi Magyarországon? Lehet-e az írást tanítani? Ezen izgalmas kérdések is szóba kerültek a FISZ Prózarázás című sorozatának május 10-én tartott ötödik estjén, amelynek meghívottja Darvasi Ferenc volt.

A szereplés apropóját a szerző nemrégiben megjelent, Elválik című novelláskötete adta, amelyet Falvai Mátyás dicsérő szavak kíséretében ajánlott a közönség figyelmébe. A művet még nem ismerők beavatását kicsit későbbre halasztották, hiszen ekkor még maga Darvasi sem döntötte el, melyik írását kívánja megosztani a jelenlévőkkel.

Falvai Mátyás kiindulópontként megkísérelte interjúalanyát egy alkotói csoportba elhelyezni a Prózarázás első vendégével, Szabó Tibor Benjáminnal, és a május 22-én sorra kerülő Grecsó Krisztiánnal, akik Darvasi Ferenchez hasonlóan Békés megyéből származnak, és szerkesztették a Bárka című folyóiratot is. Abban, hogy prózájuk mennyi hasonlóságot mutat, nem volt egyetértés a felek között, Darvasi igyekezett leszögezni, hogy mindannyiuknak megvan a saját "mániája", karakteres világa, így csupán szülőföldjük jelentheti az összekötő kapcsot. Egy pillanatra elmélázott azon is, vajon miért termel a környék ennyi prózaírót, és kevés költőt, amire a választ abban a hatásos gondolatban találta meg, miszerint "nehéz költészetbe foglalni azt, ami ott van".

Darvasi bővebben is kitért békési kollégáival történő egy körbe sorolásra, mely megközelítés csábításának a kívülállók szívesen engednek. Az érintettek azonban szeretnének jobban elhatárolódni egymástól, még ha tisztelik, kedvelik is a többiek munkásságát. (Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényét például kedvenc tavalyi olvasmányaként nevezte meg.) Irodalmi alapélményei azonban mások, olyan szerzők alkotásai, mint Tar Sándor, Mándy Iván, Darvasi László és Krasznahorkai László.

Az est egyik legérdekesebb felvetése volt, miszerint hazánkban ma nem "divat" a novella melletti elkötelezettség, legtöbben csak a megélhetésért, költői munkásságuk mellett írnak tárcákat, vagy pedig a regény felé vezető útjukon tesznek kitérőt a rövidebb történetek felé. Darvasi Ferencben azonban úgy tűnik, megvan a novellista identitás, hiszen mint elmondta, ebben a műfajban találta meg önmagát. A regényírásra nem is tartja magát alkalmasnak, könnyebb számára egy kis részt kiragadni az egészből, mint átfogóbb, nagyobb lélegzetű alkotást létrehozni. Úgy véli, a regény annak való, akinek rendkívül erős, új állítása van a világról. Ha ő mégis erre adná a fejét, valószínűleg két legkedveltebb témáját, a focit, vagy a vonatokat venné elő. Utóbbiakhoz kapcsolódóan Falvai rákérdezett, miért izgatják annyira az írót, hogy még első könyvének borítójául is egy síneket ábrázoló fotót választott. (A képet egyébként nővére, Darvasi Andrea készítette.)

A vendég két okot jelölt meg: egyrészt a komolyan foglalkoztatja a periféria, mind a helyszín, mind a figurák viszonylatában, másrészt a vonat jelen volt a gyermekkorában, ha jött, társaival "még a focit is abbahagyták". A számos vonatos élménynek köszönhető, hogy át tudja érezni a mások számára "elolvasom és öngyilkos leszek" hatást keltő József Attila versek depresszión túli üzenetét is.

Falvai Mátyás nagy fába vágta a fejszéjét, amikor generációjának meghatározó olvasmányélményét szerette volna megtalálni kollégája segítségével. Darvasi a Sátántangót, említette, hogy aztán rögtön el is vesse, túl réginek titulálva Krasznahorkai László regényét. Mivel azonban Falvai bevallotta, hogy nem is olvasta azt, közös pontot egyébként sem jelenthetett volna.

Ezután az írásoktatásról esett szó, ami angolszász területen nagy hagyománnyal rendelkezik, hazánkban azonban csak néhány erre irányuló próbálkozás akad, jórészt pénzszerzési céllal. Darvasi kategorikusan kijelentette, hogy nem hisz az ilyesmiben, ő ebben a kérdésben mindig is "konzervatív és bunkó" volt. Egy ismerősével példálózott, aki több évfolyamot is végigvitt már íróiskolában, de bevallása szerint egy igazi tehetséggel sem találkozott.

Ezt a pesszimizmus irányába haladó gondolatsort szakította meg az Elválik című novella felolvasása, amelyből a szerző szemérmesen kihagyott egy mondatot. (Olvasóink feladata kitalálni, melyik lehetett az.) Falvai az írás legfőbb érdekességeként emelte ki, hogy férfi szemszögből mutat be egy tipikusan nőinek vélt, önáltató magatartást, majd az elbeszélői technikára tért ki, ami a kötet több darabjában is visszatér. Ez a megoldás, amelyben valaki másik személyhez intézett monológját adja elő, Hrabalt juttatta a kérdező eszébe, akinek műveiben viszont Darvasi nem mélyedt el, így elégtételt vehetett a Sátántangóért. Ami a beszélő ént illeti, fontos volt számára, hogy valamiféle defekttel rendelkező illető szólaljon meg, aki egészen mást mond, mint amit a sorok közül kiolvashat a befogadó.

Ha azt hittük volna, hogy a Krasznahorkai-Hrabal összeütközés mentén végképp kimúlt a beszélgetőtársak közös alapélményének lehetősége, tévedtünk, hiszen Háy János A gyerek című regényében végül megtalálták azt. Falvai visszatért az erős állításra, mint a regény Darvasi által meghatározott legfőbb kritériumára, aminek véleménye szerint az Elválik novellái is megfelelnek, hiszen igen hatásosan ábrázolják a periférián élő "kisemberek" érzelmi sivárságát. Darvasi ezzel a világgal Budapestről visszatérve szembesült ismét és mint elmondta, helytelennek találja azok hozzáállását, akik "nem látnak ki" a fővárosból, tudomást sem véve a még ma is létező "melósok" kemény valóságáról.

Falvai provokatívan kezdte feszegetni, vajon megérdemlik-e a figyelmet és együttérzést az olyan a maguknak is hazudó, szánalmas figurák, mint az Elválik beszélője. Vagy lehet-e empatikusan viszonyulni a Szentivánéj főhőséhez, aki meglehetősen érdekes elképzelésekkel rendelkezik "kapcsolata" természetéről? Darvasi egyetértett azzal, hogy ez álkérdés, hiszen mindenkinek megvan a maga története, a lecsúszott alkoholistát sem ítélhetjük el olyan könnyen, kijelentve, hogy mi jobbak vagyunk nála.

A végső, kötelező kérdésre (a jó próza mibenléte) reagálva Darvasi a karakter fontosságát emelte ki, ami a posztmodernben is megmaradt, teljes szétszedése ellenére, valamint az erős atmoszférát, aminek segítségével neki például "bármit le lehet nyomni a torkán". A végére elkezdett alakulni egy apróbb vita arról, van- e még posztmodern, avagy sem, a szigorú időkeret azonban megakadályozta ennek kibontakozását.


(A fotókat Szabó Tibor Benjámin készítette.)

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei