2012. május 31.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Prózarázás vol. 6. - Grecsó Krisztián és a családi legendák

A FISZ Prózarázás című sorozatának vendége május 22-én Grecsó Krisztián volt, aki önirónával, a közönséget többször is megnevettetve mesélt a regényírás őrületéről, a valóság és a fikció képlékeny viszonyáról és Mellettem elférsz című alkotásának fogadtatásáról.

Grecsó Krisztián legutóbbi - egyben negyedik - prózakötete volt a 2011-ben megjelent Mellettem elférsz, amelynek kapcsán Falvai Mátyás - mint a regény egyik recenziójának írója - felvázolta az elméletet, miszerint minden kiadott műnek saját "karriertétje" van. A Grecsóval szembeni várakozások ezúttal kétfelé irányultak: egyrészt az alkotó nagyprózaírói kvalitásainak végső bebizonyodosására, másrészt arra, hogy sikerül-e a vidéki valósághoz remekül passzoló nyelvezetet fővárosi környezetben is működőképessé tennie.

Az interjúalany e gondolatok mögött felfedezte a kettős szemléletet, amely kérdezőjének párhuzamosan gyakorolt szépírói és kritikusi munkásságából adódik. A kritikus nézőpontjára jellemző ugyanis a különféle elvárások megfogalmazása, amelyekkel Grecsó ma már igyekszik nem törődni, hiszen, mint mondta, ő nem "futballcsapat", aminek teljesítményét ilyen könnyen lehetne, vagy kellene mérni. Bevallotta, hogy a Mellettem elférsz az első olyan munkája, amelynél ki tudta zárni a külvilág követeléseit, korábban ugyanis afféle "jófiúként" törekedett a megfelelésre. Akkor döbbent rá, hogy ez nem helyes út, amikor hiába kezdett el dolgozni a tőle várt "Budapest-regény"-en, egy idő után azt vette észre, hogy ráunt, nincs meg mögötte az az őrület, ami elengedhetlen az eredményességhez. (Az őrület, illetve a mánia kulcsszavak egyébként többször is előkerültek az est folyamán, mint a regényíráshoz szükséges különleges lelkiállapot jellemzői.) Az alkotómunka tehát Grecsónál semmiképpen nem arról szól, hogy mindenképpen meg kell ugrani egy bizonyos magasságot, hanem arról, van-e benne bármilyen történet, érzés, amit muszáj megosztania.

Falvai nem kerülhette ki annak firtatását, felbukkant-e már az új mánia, amiből majd a következő regény megszülethet. Grecsó Krisztián bevallotta, egyelőre nem érzi, hogy annyira vonzaná magához egy téma, mint a Mellettem elférsz írásakor, pedig vágyik rá, hogy újra szívvel-lélekkel kezdhessen foglalkozni valamivel. Elárulta azt is, hogy amennyiben újabb másfél évig "nem jut eszébe semmi", lehetséges, hogy harmadik novelláskötete jelent majd enyhülést az olvasók hiányérzetére, bár kiadója a regényt preferálná. Falvai megkérdőjelezte, hogy valóban jobban vásárolnák az emberek a nagy lélegzetű műveket, mint a kisprózát, felvetve a lehetőséget, hogy ez csupán piaci prekoncepció. Grecsó tapasztalati is az utóbbira engedtek következtetni, de mint elmondta, a szakértők mindig lelohasztották lelkesedését, amikor azt ecsetelte nekik, hogy az olvasók mennyire szeretik a novellákat. Ráadásul ő jelenleg csak egymástól teljesen független darabokból tudna kötetet összeállítani, márpedig az utóbbi évek tendenciája arra mutat, hogy a többség az összefüggő egészet alkotó, valamiképpen egységgé formálódó írásokat kedveli. (Példaként említette Tóth Krisztina Pixel című kötetét.)


Fotó: Szabó Tibor Benjámin

A következő téma, amely már elvezetett a Mellettem elférsz mélyebb tárgyalásáig is, a prózaírók küzdelme volt annak elhitetéséért, hogy a narrátor nem azonos a szerzővel. Ennek sikerét Grecsó legfrissebb regénye cseppet sem segíti elő, mivel még - az íróéval egyező - családfát is tartalmaz. Falvai arra volt kíváncsi, nem érzi-e ezt a szerző öngólnak, vagy esetleg szándékosan játssza-e az olvasóval ezt a "ravasz játékot"? Grecsó elvetette, hogy gondot kellene csinálni abból, ha a befogadó összemossa ezeket a fogalmakat, sőt, olvasóként őt magát sem izgatja, hogy az íróval estek-e meg egy adott műben foglaltak. Úgy véli, csak egy bizonyos szűk, értelmiségi kör foglalkozik behatóan a szétválasztás kérdésével.

Kiadója egyébként óvta volna az azonosság sugallatától, főként a családfa szerepeltetése ellen tiltakozott. Grecsó ráadásul - saját bevallása szerint - még az álcázásba sem ölt túl sok kreativitást. A szöveg érdekes utóéletét jellemzi, hogy öccse, aki először kifejezetten kifogásolta annak fiktív voltát, egy évvel később már úgy mesélte el az egyik könyvbéli, kitalált sztorit, mintha vele történt volna meg. Grecsó szerint ez a jelenség a családi legendárium részét képező történetekre általában is igaz, azoknak lényege nem a valóságtartalom, hanem a hitelesség. Utóbbihoz nem kell valaminek igaznak lennie, ha segít felidézni az emlegetett rokon alakját, megvédve őt a felejtéstől.

Hogy a kötet egyik mozgatórugójaként dolgozó "átemlékezés" mechanizmusa valóban működik, arra újabb példaként szolgált a Don-kanyarba kétszer elvitt nagyapa története, amit sokáig csak a család egyik fele fogadott el valóságnak, a sok ismételgetés, és a regényben való megjelenés után azonban ez megváltozott. Grecsó a fikció és a realitás közti különbséget azért sem tartja lényegesnek, mert már maga "a múlt sem létezik", ugyanazok az események az idővonalon való csúszkálás következtében egészen más színezetet kapnak.

A beszélgetés közepe felé került elő a Mellettem elférsz egyik központi kérdése, miszerint meg tudunk-e szabadulni az örökölt családi vonásoktól, illetve hogyan lehet megbirkózni azzal, ha felismerjük magunkban őseinket. Falvai úgy látta, a regény nem foglal állást, Grecsó pedig megerősítette ebben. A szerző mindenesetre úgy véli, ha valakiben rossz érzéseket kelt a szülők felfedezése önmagában, mindenképpen utána kell járnia, hogy mi az oka ennek.


Fotó: Szabó Tibor Benjámin

Szó esett a hibákról is, amikből törvényszerűen akad minden munkában, és ha már ott vannak, valaki mindenképpen szóvá is teszi majd őket, illetve arról a kellemetlen tényről, hogy a kész alkotásokat igen gyakran újra kell írni. Grecsó rámutatott, hogy bár a szerzőnek nyilvánvalóan fáj, ha hiányosságokat fedeznek fel az írásban, ezek az észrevételek azt is jelzik, hogy megfogalmazóik érdemesnek tartották a művet arra, hogy hosszasan foglalkozzank vele. Egy helytörténész például tizenhét pontból álló listát adott át a Mellettem elférsz 70-es évekbeli budapesti jeleneteivel kapcsolatban, amihez igen csak el kellett mélyednie a regényben.

Ami az átírást illeti, ennek folyamatát az interjúalany igen érzékletesen mutatta be: az író leadja a kéziratot, "elmegy a vízen járni", várja a rövidesen megérkező hatalmas elismerést, ami persze nem jön. Egy hét múlva találkozik a kiadóval, aki lerántja a Földre, és újraíratja vele az egészet. Mindez természetes, hiszen ha "bele van őrülve az ember egy világba", abból adódnak következetlenségek. Grecsó azt is elárulta, hogy ebben az időszaban még nagyon érzékeny a szerző, hogy az ő dédelgetett "remekművét" ne bántsa senki, a megjelenésre azonban már felvértezi magát.

Favai megemlítette, hogy jelenleg Grecsó Krisztián szerkeszti az Élet és Irodalom (ÉS) prózarovatát, amivel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogyan hat az írói egóra az rengeteg anyag, ami elárasztja. Fertőzhet-e a sok rossz, illetve irigységet vált-e ki, egy-egy igazán jó darab? Utóbbiakat Grecsó főként azért tartja fontosnak, mert a jó megoldásokból sokat lehet tanulni. Akadnak ugyan kevésbé tehetséges alkotók is, a szerkesztő egyik legnagyobb gondja azonban nem a beérkezett írások minősége, hanem az az - egyébként jogos - elvárás a pályakezdők részéről, hogy törődjenek velük, mentorálják őket. Ez ma már lehetetlen, hiszen az egykori negyvenhét helyett már csak nyolcan szerkesztenek az ÉS-nél, nincs idő erre a tevékenységre.

A jó prózához szükséges összetevőket feszegető, menetrendszerű utolsó kérdésre Grecsó megjegyezte, hogy szerencsére nincs recept, hiszen ha lenne, akkor a sikerhez elegendő volna a Hogyan írjunk novellát? című könyv megvásárlása. A próza sokszínűségére Erdős Virág nemrég publikált, hatalmas sikert aratott írását (Na most akkor...) hozta fel példaként, ami tulajdonképpen prózaformába tördelt vers, azonban az új külső által lényegileg is átminősül. Tehát mindenből lehet próza, csak "faltól falig" tartson. A beszélgetést egy utóbbi kritériumnak tökéletesen megfelelő tárca, az Össze kéne szedni zárta.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
dzsóker 2012-06-01 21:39:29
Nagyon jó kis helyszenee lett:)!
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei