2014. október 20.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

A mindenki által ismert, ifjúkori olvasmányélményeket sokak számára meghatározó művekhez hozzányúlni mindig komoly rizikót rejt. Veszélyes, mert mindenki, aki a kezébe vesz egy újragondolt munkát, óhatatlanul előfeltételeket, olykor -ítéleteket kapcsol hozzá. Automatikusan. Nincsen tiszta lap. Petőfi Sándor János vitézéről mindenkinek van véleménye. Vagy mézízű nosztalgiával gondol vissza rá, vagy legszívesebben elfelejtené, ez általában végletes. Mindenesetre akárhogy is van, jelentősen megnehezíti annak a feladatát, aki parafrázis-írásra adja a fejét. Csurgó Csaba mindezek ellenére határozottan ura a helyzetnek. Kukoricza című regénye, amely a jól ismert János vitéz-történetet dolgozza fel, minden várakozást felülmúl, és teljesen átfordítja a korábban felvetett problematikát: nem egy túlgondolt, teljesen elrugaszkodott történetet olvasunk, hanem egy teljesen új, friss, izgalmas és eseménydús életregényt, amelyben számos elem mintha valahonnan ismerős volna. Mintha. Jólesően ismerős. Az arcra mosolyt csalóan ismerős.

Mivel a szerző kiemelte a történetet az eredeti környezetéből, és belepottyantotta egy egészen más narratívába, ezáltal az valóságosabbá, sokkal kézzelfoghatóbbá vált, és a mai olvasó könnyedén fogadja be, közelebb kerül hozzá. Természetesen a műfaj is aktualizálódott, az elbeszélő költeményből regénnyé szelídült, és a szerző olyan mesterien vezet végig minket a cselekményen, olyan okosan felépített az egész szerkezet, hogy mindvégig megtartja az emberben azt a megfoghatatlan, ambivalens, régi-új érzést. Az érzést, ami kifejezetten élvezetes, hiszen egyszerre találkozunk számos kiszámíthatatlan fordulattal, illetve kacsintunk össze képzeletben cinkosan a szerzővel, mikor egy-egy könnyedén azonosítható motívum jön szembe velünk. Márpedig ezekből nincs hiány. Az eredeti mű csontvázára szigorú tisztelettel, féltő gonddal aggatja az új díszletet, ami sokkal inkább passzol a mai olvasó ízléséhez, de mégis végigkövethető a jól ismert cselekmény.

Elegánsan cseréli le a juhokat mesterséges sütnivalóval felruházott plüssállatokra, az árva Ilust nem a gonosz mostohája kínozza, Tündérország pedig egyáltalán nem olyan kellemes hely, mint ahogy emlékeztünk rá, sokkal inkább annak negatív tükörképe, a végtelen szenvedés hazája. Magyarország látszat-rendben és -virágzásban él, a hatalom valódi arca csak néhányak számára mutatkozik meg - aki viszont egyszer belenézett ebbe az arcba, örök száműzetésre ítéltetik. Hogy a történetbe tevékenyen bekapcsolódik két huszár, egy önjelölt forradalmár, egy mogorva halász és egy kutyafejű tatár is, akik Budapest utcáin, a Balaton vizén, és az Alföld végeláthatatlan pusztáin is végigkísérik főhősünket, az már csak hab a tortán. Mindeközben pedig a mondanivaló megmarad: a szegény árva győzedelmeskedik a gonosz elnyomó felett, megleli a szerelmet, és igaz barátokat is szerez, de az eszközök, és ezáltal a történet is nagyon modernné válik, aktuális lesz, úgy, hogy közben megtartja azt a mesés báját is, ami miatt az eredeti mű olyan sokakat magával ragad. Finomít ugyan rajta, egyáltalán nem minden az, aminek elsőre látszik, mégis kifejezetten szerethető a történet. Azt azonban fontos leszögezni, hogy nem esti mesének való, sokkal inkább a fiatal- és kevésbé fiatal felnőtt korosztályt célozza meg, mert bizony vér, az folyik. Meg egy-két csont is eltörik. Vagy nem is egy-kettő.

Kukoricza János, Jancsi, vagy János vitéz, ahogy tetszik, megőrzi eredetijének tisztaságát, őszinteségét, ám közben komoly jellemfejlődésen megy át. Ártatlansága ugyan menthetetlenül elvész, az akadályok és próbatételek leküzdése után azonban övé az erkölcsi győzelem, ráadásul a szerzőnek sikerül belőle egy igazán kedvelhető karaktert gyúrni, akivel könnyű azonosulni. A mellékszereplők jellemábrázolása - úgy a főhőst segítőké, mint a hátráltatóké - több ízben annyira jól sikerült, hogy komoly ellenérzéseket tudunk táplálni akár egy tízéves kislánnyal szemben is - és akkor ez még enyhe kifejezés -, a szentimentálisabb olvasó pedig akár könnyeket is ejthet egy-egy megszeretett figura szomorú sorsán. Adott tehát minden, hogy egy igazi, sírós-nevetős kalandban vegyünk részt, vétek volna kihagyni. És még csak nem is kötelező olvasmány. Pedig lehetne.


Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés: 2014. november 11.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
énvagyok 2017-03-30 22:25:01
Én szeretem az eredetit, és éppen ezért igenis kíváncsi lennék erre is.
nem
regisztrált
János vitéz 2016-12-23 20:13:42
Hagyjuk úgy , ahogy Petőfi megírta, ne csináljunk egy mesterműből szánalmas árnyékot, ne csaljuk meg az olvasót, pocsék dolog ilyen csinálni.
nem
regisztrált
Bakter 2016-09-04 01:36:20
Felmelegített leves?
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei