2007. november 3.Pohner Anikó
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Vaszary, a kaméleon természetű festőzseni

A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményes kiállításán a magyar festészet vibrálóan izgalmas alakjának, Vaszary Jánosnak a művei tekinthetők meg 2008. február 25-ig.

A tárlat neves külföldi és hazai magángyűjteményekből összeválogatott, a nagyközönség számára ismert, valamint eddig lappangó alkotásokkal tesz kísérletet a szerteágazóan gazdag életmű bemutatására.

Az állandóan megújuló, változatos stílusokkal átitatott, a modern törekvések iránt nyitott, befogadó szemléletű művész 1867-ben születik meg Kaposváron. Már kamaszként érlelődik benne a festészet iránti elhivatottság, s mivel a kaposvári gimnáziumi tanulmányok e téren nem nyújtanak kellő útmutatást - vásártéri parasztokat, állatokat ábrázoló illusztrációkat másolgat.

Érettségi után - édesapja erélyes rábeszélésére - az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző hallgatója lesz, ahol szigorú kompozíciós elveket, mesterségbeli alapismereteket kap. Oktatói közt tisztelheti a magyar történelmi festészet legnagyobb mesterét, Székely Bertalant is, ám újdonságok megismerésére vágyó, nyughatatlan lelkülete nehezen viseli az iskola akadémizmus elveihez mereven ragaszkodó szemléletét.

*Az akadémizmus a 19. század hivatalos művészeti stílusa. A művészet technikai oldalát előtérbe állító, a 17.-18. századi művészeti akadémiák által kialakított sematikus, merev, színpadias beállítottságú, teátrális elrendezésű kompozíciós módszerek hagyományait követi.*

Vaszary János így ír erről a korszakról naplójában: "Ebben a főiskolában nem kaptam semmit, jobban mondva, amit kaptam, mind el kellett felejtenem".

A "sivár, levegőtlen" környezetből menekülve, 1887-ben beiratkozik a müncheni akadémiára, ahol Hackl és Löfftz növendéke. Itt a legapróbb részletekbe menő, pontos ábrázolásra oktatják. Ekkor készül szürke tónusú, csupa kontúr Önarcképe.

Időközben megismerkedik az akadémikus stílussal szembeforduló Hollósy Simonnal és körével, valamint Bastien-Lepage finom naturalizmusával.
1890-től már Párizsban, a Julian Akadémián tanul. Élvezi a francia főváros pezsgő kulturális életét, a bohém szellemiséget. Művészetét éppúgy inspirálják a nappali és éjszakai utca történései, mint a város "díszletei": az épületek, a kirakatok. Az itt ért hatások alapvetően meghatározzák művészi látásmódját.

1891-ben Rómában jár, majd rövid hazalátogatása után - mikor is elkeseredve tapasztalja az akadémizmus egyeduralmát - 1893-ban visszatér Párizsba.

1897-98-ban születik "Aranykor" című műve, mely a magyar festészet legelső szecessziós alkotásai közé tartozik.

*A szecesszió a latin secedo, secedere - kivonulás, elszakadás szavakból ered. Az akadémizmussal szembehelyezkedő, a művészetet "megfiatalító" stílus. Alapelve a szépség és hasznosság. A kialakulóban lévő új, modern élet dinamizmusát szabadon áramló, ívelt formákkal ábrázolja, melyhez előszeretettel használ stilizált növényi motívumokat. Főbb jellemzői a különleges megoldások, légiesített alakok, körvonalas, kontúrozott felületek és az erotikus témák.*

Az opálosan zöld tónusú képen a paradicsomi idillt sugárzó kertben egy félakt szerelmespár látható. Körülöttük antik szobrok: Vénusz, Apolló és Diána. A női alak Vénusznak áldoz: hosszan kinyújtott karjával rózsát helyez az istennő lábánál álló edénybe, melyből füstszalagok kígyóznak az ég felé. Érdekesség, hogy a kerek kagylóba helyezett, delfin figurákkal tagolt, dús növényi stilizációval díszített képkeret is Vaszary János munkája.
(A mű elnyerte a Képzőművészeti Társulat kétezer forintos díját, és az állam megvásárolta a Szépművészeti Múzeum részére.)

Az 1900-as évek elején keletkezik a "Lila ruhás nő macskákkal", mely a szecesszió tipikusan magas, keskeny képformájában, légiesen magasított, karcsú nőalakot ábrázol. A nőalak az érzékiség szimbóluma, annak ellenére, hogy földig érő ruhája csak arcát és kezeit engedi láttatni.


Említést érdemel "Vörös hajú női akt" című, kevésbé ismert képe. Karcsú, kígyószerűen hajló, hófehér testű nőalakja, vörös hajával, mellbimbójával és élénk, kék szemeivel démonikus testiséget sugall.








A dinamikus ipari fejlődés új feladatokra sarkallja: az alkalmazott művészet területein is kipróbálja magát. Plakát- és textiltervek, szecessziót idéző gobleinek tanúskodnak erről az időszakról, többek közt a "Pásztor" című faliszőnyege is.






A századforduló hazai politikájának, s egyben művészeti életének is legtöbbet hangoztatott jelszava a nemzeti témák elsőbbsége. Ekkor keletkeznek naturalista festési stílusú, a természetes fények hatásait is megjelenítő paraszti, realista életképei, mint a "Részes aratók" (1901) vagy a "Szolgalegény" (1902).



Tehetségét számos díjjal ismerik el: az 1900-as párizsi világkiállításon bronzérmes, 1902-ben, a torinói nemzetközi iparművészeti kiállításon "diploma d’onore"-val jutalmazzák.

1905-ös rövid tanulmányútja során megfordul Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban. Ezt követően elhagyja a tompa, sárgás-zöldes színárnyalatokat, képei szinte kivirulnak. Elérkezik újabb "korszakába", melyet az impresszionizmus hat át.

*Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma. Az érzéki, az élmények adta benyomást rögzítő stílus. Festéstechnikáját a tiszta színfoltok egymás mellé rakása jellemzi, mely távolról nézve a szemlélőben a megfelelő színhatást kelti.*

Impresszionizmusának jellegzetes alkotásai az "Álarcos bál" (1907), "Tatai strand" (1909), "Fürdőzők a szabadban (Fényes-fürdő Tatán)" (1909). Ez utóbbi képen az élénk narancssárga, kék, lila, zöld színű, egymástól elkülönülő ecsetvonások szinte vibrálnak, megkapóan élettelivé teszik a fürdőző emberek csoportját.





Az I. világháborúban haditudósítóként dolgozik az osztrák-magyar hadsereg sajtó hadiszállásán. Ekkortájt érezni képein egy újabb stílusváltást, melyet a német expresszionizmus inspirál.

*Az expresszionizmus a legnagyobb hatású avantgárd irányzat. Művészei az egyéni érzéseiket közvetítik alkotásaikon keresztül. A látvány az alkotó "érzelmi viharainak kiszolgáltatva" alakul, időnként torzul. Hangsúlyos érzelmi töltete hangsúlyos kontrasztokban érvényesül.*

A fronton harcoló katonákat ábrázoló képein fekete-fehér árnyalatokkal érzékelteti a háború borzalmait. A "Katonák a hóban" (1916) című alkotáson egy összeeső bajtársukat támogató, széllel és faggyal harcoló, elgyötört arcú, kiszolgáltatott embercsoport tragédiája tárul elénk.







1920-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanít, de - ellenzői szerint túlzottan "egyéni" művészete miatt - személyét folyamatosan támadások érik. Nyugdíjazása után Rázsó Klára magániskolájában tanít.

1924-ben a Képzőművészek Új Társaságának, 1925-ben az Új Művészek Egyesületének alapító tagja.

A háborút követően érik be legjellemzőbb stílusa, melyet a vastag, fekete alapra felvitt lendületes ecsetkezelés jellemez. A fekete alapon szinte izzanak, csillognak a színek. E korszak szülöttei a "Birskörték" (1918), a "Lovasok a parkban" (1919), illetve az "Ébredés" (1921) is.







A 20-as évek végére búcsút int a vastag fekete alapozásnak - vásznai kifehérednek. Áttetszően tiszta színszerkesztéssel, vázlatszerűen könnyed, elegáns képeket fest. Témáit Európa mediterrán térségeiben tett útjai élményeiből meríti. (Francia riviéra, Rapallói öböl - 1934). A"Rapallói öböl" című képén az áttetsző kék víz mellett strandoló, napozó, a stégről lábukat lógató alakok csoportját láthatjuk, az égen a távoli dombok zöldje tükröződik.


1926-ban kapja egyetlen állami megbízatását a tihanyi Élettani Intézet falképének elkészítésére, az akkori kultuszmiszter, Klebersberg Kunó-tól. A mű, mely a "Víz alatti világ" címet viselte, sajnálatos módon elveszett.

1927-ben így ír: "A kialakuló művészethez több köze van egy lokomotívnak, mint Rafaelnek". Természetes, hogy az örökké megújhodó, kíváncsi művészt inspirálja a 20-as évek technikai forradalma, a városi élet átalakulása is.
Ezt az érdeklődést tükrözi 1930-ban készült képe, a"Városi világítás". A festmény két részre tagolható: a függönytelen ablak előtt heverő, bubifrizurás női aktra - a kor szépségideáljára - az előtérben, valamint a mögötte kirajzolódó kivilágított utcára, ahol autók, hömpölygő tömeg és villódzó fényreklámok - a 20. századi fejlődés elengedhetetlen kellékei láthatók.





Művészeti íróként is működik, s a tollforgatással is a modern irányzatok hazai elfogadásának segítésén fáradozik. "Hogyan jutottunk festői kultúrához?" című írásában, mely a KÚT-ban - a Képzőművészek Új Társaságának folyóiratában - jelenik meg, művészetét a századforduló Párizsában ért hatásokról ír. Ezen kívül még számos helyen jelennek meg művészeti publikációi, többek közt "Az Újság" és a "Magyarország" című lapokban is.

1937-ben, halála után néhány héttel Farkas Zoltán emlékezett meg róla a Nyugat című folyóiratban: "Testében-lelkében egyaránt friss maradt, nem tudott, de nem is akart megöregedni. Viharos vérmérséklete sohasem hagyta nyugodni. Együtt rohanni az élettel, sóváran lesni minden változását, felismerni az újat, és irtani mindent, ami ennek útjában áll, új formákba önteni az élet lüktetését, de már holnap szűknek, idejétmúltnak, fáradtnak érezni azt, amiben tegnap még gyönyörködött, ez volt életének értelme, célja."

*

A kiállítás időtartama: 2007. 10. 18. - 2008. 02. 25.
Helyszíne: Magyar Nemzeti Galéria
Budapest, I. Szent György tér 2.
Nyitva tartás: hétfő kivételével, naponta 10.00-től 18.00 óráig

Teljes áru jegy: 1.800.-Ft
Kedvezményes jegy: 900.-Ft
(diákok és 65 év alatti nyugdíjasok részére)

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei