2008. február 20.Köteles Anna
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

90 éve hunyt el Gustav Klimt - a Szépművészeti ősszel emlékezik

Február 6-án múlt 90 éve, hogy a szecesszió mesteralakja Bécs közelében örök álomra szenderült. Klimt nem csupán festőként, de reklámgrafikusként és iparművészként is maradandó nyomot hagyott Európa művészeti világában, alkotásai mindmáig rendkívül népszerűek, és friss és eleven erővel hatnak a műkedvelő közönségre.

Gustav Klimt (1862-1918) 1897-ben alapította meg a Szecesszió nevű csoportot. Céljuk az volt, hogy kivonuljanak az akadémikus művészeti körből, és megteremsenek egy szabadabb alkotói közeget saját maguk számára.
1898-ban megrendezték első kiállításukat, majd egy folyóiratot alapítottak Ver Sacrum (Szent Tavasz) néven, amelyben Klimt rajzai is rendszeresen szerepeltek. Ausztria művészei számára a szecesszió nyitott ablakot a világra, az európai művészeti áramlatok felé, majd később jelentős hatást gyakorolt a bécsi expresszionizmus alkotói, többek között Kokoschka és Schiele munkájára is.
1900-ban Klimt megfestette az eredetileg a Bécsi Egyetem számára készült Fakultás-képeit. A hagyományos allegóriához szokott egyetem professzorai nem értették Klimt szimbolikus-absztrakt ábrázolását, kitört a botrány, műveit visszautasították.

1902-ben elkészítette a Beethoven-frízt, amely a művészetet és az emberi lelket emeli diadalra az emberi szenvedések felett. 1903-tól Toulouse-Lautrec, Munch, Van Gogh és Matisse művészetét tanulmányozta. Ekkor kezdődött Klimt arany-korszaka, mely szín a bécsi szecesszió egyéb alkotásaiban (pl. Anker-óra, Engelapotheke homlokzata) is jellemzően megmutatkozott, annak sajátos ismertetőjegyeként. 1905-ben Klimt szakított a Szecesszióval, de továbbra is a bécsi Jugendstil képviselője maradt. Ebben az időben a gazdag bécsi polgárság kedvelt portréfestője lett, előkelő hölgymodelljeit növényi és állati ornamentikában ábrázolta.

1910-ben a Velencei Biennálén, majd 1913-ban többek között Budapesten is kiállította műveit. 1917-ben tanárrá való kinevezését - bár a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta -, négyszer is elutasította a miniszter. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, 1918-ban agyvérzés érte, majd elkapta a spanyolnáthát, és február 6-án - számos befejezetlen művet hagyva maga után - tüdőgyulladásban elhunyt.

A művész életéből 2006-ban film is született, John Malkovich főszereplésével, melyet sajnos Magyarországon még nem mutattak be, az interneten azonban megrendelhető. Malkovich és a rendező, a chilei Raoul Ruiz már korábban is forgattak együtt: 1999-ben Marcel Proust önéletrajzi regényét, az Eltűnt idő nyomában-t vitték filmre, 2001-ben pedig egy romantikus drámán, a Vad lelkek-en dolgoztak közösen.
A "Klimt" története nem lineáris, a rendező a korabeli atmoszférát is igyekezte megragadni, amely elválaszthatatlan a festő művészetétől. A szépség, a pompa és a színek ugyanúgy jellemzik e kort, mint az erkölcstelenség és a szifilisz. A filmben Klimt halálos ágyán fekve emlékezik vissza a korai 1900-as évekre, a fin de siècle korára, melynek uralkodó eszménye a művészet imádata és a szépség kultusza, valamint a konvenciók elvetése volt. A festő Klimt számára az erotika valójában egy filozófia kifejeződése, amely az emberi lét reménytelen körforgását, enyészetbe veszését jelenti. Látjuk Klimtet műtermében, megismerjük anyját és elmebajban szenvedő testvérét. A fiatal Klimt és a haldokló valójában ugyanúgy gondolkodik a világról: a művészet igazi forrása az élet szenvedélyes és örömökkel teli megélése.

A Szépművészeti Múzeum 2008 szeptemberében nyitja meg kiállítását "Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei" címmel, melynek anyaga a bécsi Albertina-ból való. A rajzokat és grafikákat, melyek ez időben Klimt művészetében domináltak, a múzeum még számos festménnyel egészíti ki.
Aki még szeptember előtt szeretne kicsit bepillantani a szecessziós Bécs és Klimt világába, tegyen egy villámlátogatást az osztrák fővárosba, a Belvedere Galériába, ahol megtekintheti az állandó Klimt-kiállítást, és ne hagyja ki a Szecesszió Házat sem, a Friedrichstrasse 12. alatt.

(Klimt utolsó műterme jelenleg nem látogatható: a Bécs közelében, Heitzingben, a Feldmühlgasse 11. alatt található épületet ebben az évben felújítják, és csak 2009-ben nyitja meg újra kapuit a közönség előtt. A műteremben igazi bohém élet zajlott, a kertben pedig állítólag még ma is áll két rózsabokor, melyet Klimt ültetett.)

Képjegyzék:
Judit (1901) - főoldalon
Csók (1907-08)
Jelenet a Klimt c. filmből (Malkovich, Ferres)
Menyasszony (1918)

*

Film
Klimt
Rendezte: Raoul Ruiz
Zenéjét szerezte: Jorge Arriagada
Főbb szerepekben: John Malkovich, Veronica Ferres, Saffron Burrows, Stephen Dillane, Sandra Ceccarelli
Gyártási év: 2006
Műfaj: dráma
Hossz: 97 perc
Hivatalos weboldal: www.klimtderfilm.at

*

Kiállítás, Szépművészeti Múzeum (Budapest)
Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei
Helyszín: Szépművészeti Múzeum, 1146 Budapest, Dózsa György út 41.
Telefon: 469-7100
E-mail: info@szepmuveszeti.hu
Web: www.szepmuveszeti.hu
Időpont: 2008. szeptember

*

Kiállítás, Belvedere (Bécs)
Gustav Klimt-gyűjtemény
Helyszín: Oberes Belvedere, 1030 Wien, Prinz Eugen-Strasse 27
Telefon: + 43 (01) 79 557 0
E-mail: info@belvedere.at
Web: www.belvedere.at
Nyitva tartás: minden nap 10.00-18.00
Jegyek:
Felnőtt 9,50 euró
Diák (27 éves korig) 6 euró
Nyugdíjas (60 éves korig) 7,50 euró
Gyerek: 5 éves korig ingyenes
Felnőtt csoport (2 felnőtt és két gyerek 18 éves korig) 20 euró, (1 felnőtt és egy gyerek 18 éves korig) 11 euró
Diák csoport (diákonként) 2,50 euró

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Kazsu 2008-09-26 18:41:32
kár hogy az internetes hivatkozásokat nem lehet megnyitni, de ezt leszámítva jó az összeállítás, kösz Kazsu:)

Csatlakozott:

2008-02-28

Írt kommentek:

2 db

Kenessei Orsolya 2008-03-04 21:01:30
Bár a magyar szecesszió is csodálatos alkotásokat hozott létre, épp itt az ideje, hogy a (kor)stílus legnagyobb alakja is kapjon végre egy kis hazai publicitást. Izgatottan várom a kiállítást!
nem
regisztrált
leva 2008-02-26 13:00:37
Nagyon várom a kiállítást, mert a szecesszió nagy kedvencem. Pedig én a puritán, egyszerű dolgokat szeretem. Például a romanikát, nem a barokkot. A szecesszióra nem lehet azt mondani, hogy "egyszerű", de gyönyörű.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei