.:. Borsos József festő és fotográfus kiállítása a Nemzeti Galériában .:.
Borsos József a 19. század egyik legtehetségesebb magyar alkotója, de egyben az egyik legrejtélyesebb is. Egyes művei - például a Lányok bál után vagy a Nemzetőr - 19. századi művészetünk legnépszerűbb darabjai közé tartoznak, azonban Borsos József, a művészszemélyiség mégsem igazán ismert a nagyközönség előtt. (*** program ***)

Pályafutása regénybe illő -
sikeres festőből előbb keresett fényképész, majd vendéglős lett -, de életének részleteiről, döntéseinek hátteréről nagyon kevés adat áll rendelkezésre, és művei közül is igen sok elveszett.
Borsos az 1840-es évektől Bécsben dolgozott, és komoly sikereket ért el mind portré-, mind életképfestőként. Mecénásai között találkozunk például
Esterházy Pál herceggel, a kor egyik leggazdagabb mágnásával, az
Andrássy és Keglevich családdal, de maga a császár is vásárolt tőle egy csendéletet gyűjteménye számára. Festésmódja látványos, pompás, gyakran a 18. századi rokokót idézi; képein a ruhák, bútorok anyagai ragyognak, szinte tapinthatók. Kompozíciói változatosak, nagy műgonddal dolgozott ki minden részletet.
Borsos remekművei mellett bemutatnak néhány jellemző példát a kortárs osztrák és magyar festők munkáiból is, ezáltal lehetőség nyílik az összevetésre, és láthatóvá válik, hogy milyen szoros kapcsolat fűzte Borsost a kor fontos mestereihez.
Bécsből hazatérve Borsos új vállalkozásba fogott: az akkor még újdonságnak számító fényképezés területén próbálta ki magát, több pályatársához, például Barabás Miklóshoz is hasonlóan.
Keresett fényképészként majdnem 44.000 felvételt készített; a ma ismert 3000-ből választották ki a tárlaton bemutatott 200 képet. A meglehetősen drágán dolgozó Borsos műtermét főként az arisztokrácia látogatta, de megfordultak nála a kor más kiemelkedő személyiségei, politikusok, művészek - köztük Liszt Ferenc - és a legdivatosabb hölgyek is. Fényképészi működésének fénykora a kiegyezés körüli időre tehető, ezért szerepel hangsúlyosan kiállításunkon az 1867-es országgyűlési album, melyben 360 képviselő arcképe látható. A Nemzeti Színház személyzete pedig a leköszönő intendáns számára készíttetett pompás kivitelű albumot, amelyben a teljes személyzet felvonul, köztük Erkel Ferenc hűséges kutyájával. Mindezt
a Borsos korában használt fényképészeti eszközök bemutatója teszi még szemléletesebbé.

A kiállítás legelején a közönség elé tárják
a Borsos életéről fellelhető dokumentumok nagy részét, a művészbarátai által róla készített arcképeket, ezt követően pedig a műveken keresztül próbálják megmutatni, ki is volt
Borsos József, a művész. A kiállítás tematikai egységei egyes problémák köré rendeződnek. Hogyan ábrázolta maga Borsos a művészek életét? Kiket és hogyan festett meg Borsos, a jónevű arcképfestő? Rekonstruálhatók-e műveiből politikai nézetei, vagy az, hogy hogyan viszonyult kora kultúrájának egyes jelenségeihez? Mely kiemelkedő kortárs személyiségekkel állt kapcsolatban? Fényképész-műtermének milyen szerepe volt a pesti nyilvánosságban? És a részletkérdések:
Ki volt a Nemzetőr? Miről pletykálnak a bál után a lányok? Melyik ifjú arisztokratát festette meg Borsos libanoni emírként? A kérdésfelvetésekben és a művek közt így kirajzolódó összefüggésekben rejlik egyfajta szubjektivitás, amelyet a kurátorok vállalnak, és egyben biztatják a látogatókat, hogy ne csak egyenes vonalban haladjanak, ne csak az általuk kiemelt összefüggéseket vegyék észre, hanem maguk is próbáljanak új kapcsolatot keresni a kiállított tárgyak között.
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található Borsos-művek mellett magyarországi köz- és magángyűjteményekből, de külföldről (Ausztriából, Horvátországból, Olaszországból, Szlovákiából) is kölcsönzünk festményeket. Ezeknek egy része hosszú ideig ismeretlen helyen lappangott, esetleg csak reprodukcióról vagy leírásból volt ismert. A sokszor valódi nyomozási izgalmakat rejtő művészettörténeti kutatómunka módszereinek és nehézségeinek érzékeltetésére
bemutatnak majd olyan műveket is - régi kiállítási katalógusok, fotók segítségével -, amelyek ma már nem lelhetők fel.
A kiállításhoz
gazdagon illusztrált katalógus készül, mely a Borsos festői és fényképészi működéséről szóló tanulmányok mellett tartalmazni fogja ma ismert festményeinek és grafikáinak jegyzékét.
***
Borsos József kiállítása
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria
Időpont: 2009. június 18. - október 25.
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!