.:. Turner és Itália a Szépművészeti Múzeumban .:.

2009. július 15-én nyitja meg kapuit a budapesti Szépművészeti Múzeumban a Turner és Itália című kiállítás, mely William Turner, a 19. század egyik legjelentősebb tájképfestőjének itáliai vonatkozású műveit mutatja be. A tematikus kiállítás, mely Ferrara és Edinburgh után érkezik Budapestre, 2009. október 25-ig tekinthető meg. (*** program ***)

Joseph Mallord William Turner (1775-1851) a 19. század egyik legjelentősebb brit tájképfestője. Életművét a technikai újítás és a feldolgozott témák sokszínűsége jellemzi. Olajfestményeket és akvarelleket egyaránt készített. Festett önarcképet, város- és tájképet, történelmi, mitológiai, irodalmi tárgyú képeket, de a korszak eseményeit is megörökítette festményein.

Az angol romantika egyik utolsó képviselőjét már fiatal korában elismerte kora. 15 éves volt, amikor az első nagy siker érte: egyik festményét bevette az Akadémia. 18 évesen már saját stúdióval rendelkezett, és még 20 éves sem volt, amikor rajzainak másolatait is megvették. Hamar kivívta az Akadémia és a kortársak tiszteletét, elismerését. 1802-ben a Királyi Akadémia teljes értékű tagjává választották.

Turner bejárta Európát, és a legnagyobb hatást Itália tette a festőre. Turner és Itália kapcsolata 1819-ben kezdődött, ekkor járt először Velencében, majd még két alkalommal tért vissza: 1829-ben és 1840-ben. Az utazások során szerzett tapasztalatok nagy hatással voltak Turner festészetére. Központi témáját, az ég és a tenger viszonyát vizsgálta mindenhol, ahova eljutott. Témáit sajátos formavilága szerint örökítette meg, a fények és a színek harmóniájára törekedve.

Idős korára Turner szeszélyessé vált. Továbbra is utazgatott, de többnyire egyedül. Barátai nem voltak, ismerősei hónapokig nem látták. Tartott ugyan kiállításokat, de a vevőket elutasította. Utolsó kiállítását 1850-ben tartotta. Nem sokkal később eltűnt, és Chelsea-ben találták meg, egy házban bujkált. Hosszan tartó betegeskedés után 1851. december 19-én hunyt el. Kérésére a Szent Pál székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

A brit festő egyetlen képe sem található Magyarországon. William Turner első önálló kiállítását 2009. július 15. és október 25. között a Szépművészeti Múzeum szervezi Turner és Itália címmel.

A Turner és Itália című tárlat Ferrara és Edinburgh után, némi módosítással érkezik harmadik helyszínként Budapestre. A tematikus kiállítás időrendben mutatja be a művész pályáját. A kiállítás szervezői a címet a lehető legtágabban értelmezik. Nemcsak olyan alkotásokat láthatnak az érdeklődők, amelyek Turner itáliai utazásai során, vagy itáliai motívumok felhasználásával készültek, hanem olyanokat is, amelyek itáliai művészek hatását tükrözik. A budapesti kiállításon közel 80 alkotást mutatnak be: olajfestmények, nagyméretű akvarellek, ceruzarajzok, metszet előkészítő rajzok, vázlatkönyvek és Turner művei nyomán készült sokszorosított grafikák egyaránt érkeznek Budapestre.

***


Turner és Itália
Helyszín: Szépművészeti Múzeum
(Dózsa György út 41.)
Időpont: 2009. július 15. - 2009. október 25.
Bővebb információ: www.szepmuveszeti.hu

Bookmark and Share


Kőnig Mariann
(2009. 06. 23.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Lehoczky Krisztina festőművész kiállítása nyílik a Skanzen Galériában
Rabóczky Judit Rita és Mata Attila közös tárlata
Szöged hirös város - A szegediségről nyílik kiállítás a Móra-múzeumban
Fába álmodott művészet - A XXI. század intarziái
Szélessávú vevők - Sziládi Mónika fotóművész tárlata

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter