Tutanhamon kincse Budapesten
Tutanhamon Kr. előtt 1361 körül lett fáraó Egyiptomban. Viszonylag jelentéktelen uralkodó volt, aki azonban mára kincsei által óriási hírnévre tett szert. A sírkamrájában megtalált tárgyak replikái most Magyarországra érkeznek, a VAM Design Centerben nézheti meg őket az érdeklődő közönség.
Howard Carter brit egyiptológus, illetve mecénása, Lord Carnarvon 1922. november 26-án pillantotta meg először a Királyok Völgyében nyugvó uralkodó kincseit. Az előtér ajtajának felnyitása előtt minden jel arra mutatott, hogy kifosztott sírt fognak találni. Ennek ellenére a gyertya fényénél többek között állatszobrokat, aranyozott ágyakat és kocsikat, alabástromvázákat, fáklyatartókat, ékszerdobozokat, illetve egy trónt találtak. A teremben felhalmozott eszközök egy részét a temetési szertartásnál használták, a többit a fáraó használati tárgyainak szánták a következő életére.
A teremből nyíló kisebb szobában nagy összevisszaság fogadta a kutatókat, ugyanis az egykori sírrablók nagy rendetlenséget hagytak maguk után. Februárban kezdtek hozzá a sírkamra felnyitásához, melyben aranyozott, kék porcelánnal díszített sírházat találtak. Ennek a kinyitásához több évbe tellett megszerezni az engedélyeket, de végül megérte a várakozás, ugyanis ez rejtette magában a fáraó arany álarccal letakart múmiáját rejtő öt koporsót. A sírkamrából nyíló szobában, melyet Carter kincstárnak nevezett el, és amelynek bejáratát Anubis szobra őrizte, szintén kivételes kincsek bukkantak elő. Itt helyezték el az uralkodó belső szerveit tartó edényeket és számtalan kisméretű szobrot, vázát, illetve nemesfémből és drágakőből készült ékszereket tartalmazó ládákat. A kutatás során megtalált tárgyakat a Kairói Múzeumban nézhetjük meg teljes valójukban. De ha nem akarunk olyan messzire utazni a látványért, és beérjük kísértetiesen hasonlító másolatokkal, látogassunk el október 24. és április 19. között a VAM Design Centerbe. A múzeumban ugyanaz a látvány fogad majd minket, mint ami a kutatókat anno Egyiptomban: lépésenként bejárhatjuk a "sírkamrát", mely ugyanúgy van berendezve, mint az eredeti volt több ezer éven át. A jegy mellé pedig minden látogató kap egy tárlatvezető készüléket, amivel megismerheti Tutanhamon történetét.
Tutanhamon kincse
Helyszín: VAM Design Center
Időpont: 2009. október 24 - 2010. április 19.
Jegyárak:
Családi jegy (hétvége) 7,920 Ft
Családi jegy (maximum 2 felnőtt és 2 gyerek részére 14 éves korig) hétköznap 6,720 Ft
Felnőtt (hétvége) 3,120 Ft
Felnőtt (hétköznap) 2,640 Ft
Csoport (10 főtől) (hétvége) 2,640 Ft
Csoportos jegy (10 főtől hétköznap) 2,320 Ft
Diák/nyugdíjas (hétvége) 2,320 Ft
Diák/nyugdíjas (hétköznap) 2,000 Ft
Gyermek (2-14 éves korig) (hétvége) 2,000 Ft
Iskolai csoport (hétvége) 1,760 Ft
Gyermek (2-14 éves korig) (hétköznap) 1,680 Ft
Iskolai csoport (10 főtől hétköznap) 1,520 Ft




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:
regisztrált