2013. október 17.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Rohadék utolsó (?) kiállítása a miskolci Helynekem romkocsmában

Október 16. és november 21. között látható Rohadék (más néven Diktátor) kiállítása a miskolci Helynekem romkocsmában. A megnyitón Kishonthy Zsolt művészettörténész, a budapesti MissionArt Galéria egyik vezetője beszélt az alkotóról, a Renegát Projekt és az ahhoz kapcsolódó hiperprimitivizmus egyik alapítójáról.

Kishonthy Zsolt a grafikákat, kalligráfiákat és festményeket bemutató tárlat szellemiségéhez híven nem tartott ünnepélyes beszédet, inkább a hiperprimitivizms "hivatalos" honlapjáról kinyomtatott ismertetőt olvasta fel, és látta el kommentárokkal.

Az ennek kapcsán kialakult kötetlen beszélgetésben felidézték a három éve eltűnt Neomaci emlékét is, akivel Rohadék még 2008-ban, közösen indította el a Revolúció című, száznaponta megjelenő fanzine-t (utódai a Diktatúra és az Inspiráló). Kishonthy Zsolt felolvasta a Renegát Projekt Magyar Művészeti Akadémiával kapcsolatos kíméletlen állásfoglalását is, amely szerinte remekül érzékelteti a Rohadék képeire jellemző "nekihevülést" és "kurvaanyázást". Neki ez a szemlélet annak ellenére tetszik, hogy többször maga is az "áldozatává" vált. Ezért is mutatta be Rohadék műveit saját galériájában, és vállalt tevékeny részt a miskolci tárlat megszervezésben.


Rohadék és Blaze közös festményei



Mint kiderült, a művész már a budapesti Műcsarnokhoz tartozó Mélycsarnokban is készített egy graffitit, amelynek alapjául szolgáló kalligráfia most a Helynekem falán is látható. Kishonthy megjegyezte, hogy Rohadék ezzel egy kicsit "belecsúszott a meglévő intézményrendszerbe". A Műcsarnok egyébként összesen tizenhét, általa "urban art aktivistának" titulált alkotót hívott meg, hogy fejenként három méternyi felületre azt fessenek, amit csak akarnak.

A megnyitó performansszal zárult, amelynek keretében Rohadék kalapáccsal ütött lyukat egyik nagyméretű grafikáján.


Rohadék és grafikái


A tárlatot "Rohadék utolsó kiállítása" címen hirdették, aminek üzenetéről megkérdeztük az érintettet is.

"NEM LENNÉK ROHADÉK, HA NEM MINIMUM KÉTFÉLEKÉPPEN LEHETNE ÉRTELMEZNI A DOLGOT. ATTÓL SOKKAL TÖBB. KEZDJÜK AZZAL, HOGY MISKOLCON ANNYI TAHÓ VAN MÁR (AKI ÉRT VALAMIT, MEGHALT VAGY ELUTAZOTT INNEN), HOGY MÁR AKI ÍGÉRI, SE AKART ELJÖNNI. VOLT EGY SRÁC, AKI FÉL ÓRÁVAL A MEGNYITÓ ELŐTT JÖTT, ÉS ELMENT AZZAL, HOGY MINDJÁRT JÖN - MAJD FÉL ÓRÁVAL A PERFORMANSZ UTÁN, AMI LEZÁRTA A DOLGOT, ÉRKEZETT VISSZA, MIKOR MÁR CSAK HÁRMAN MARADTUNK. SZÓVAL NEM SOK ÉRTELME VAN AZ EMBEREKNEK KIÁLLÍTÁST CSINÁLNI, ILYEN ÉRTELEMBEN MARAD A BARÁTI KÖR, AKIK ÚGYIS LÁTJÁK AMIT CSINÁLOK, HA KÍVÁNCSIAK RÁ, DISZNÓK KÖZÉ MEG NEM DOBOK GYÖNGYÖT.

AZ UTOLSÓ MÁS MEGVILÁGÍTÁSBAN: HÁTULRÓL NÉZVE ELSŐ, NEMDE? VARGA RUDOLF LEGELSŐ KIADOTT KÖTETÉNEK CÍME: AZ UTOLSÓ VERS; ÉS MÉG SOROLHATNÉK ELLENPÉLDÁKAT. KIINDULHATUNK A TÖBBFÉLE SZEMÉLYISÉGEMBŐL IS, LEHET MONDANI, HOGY ROHADÉK NÉVEN EZ AZ UTOLSÓ KIÁLLÍTÁSOM, ÉS LEGKÖZELEBB MÁR MÁS NÉVEN ÁLLÍTOK KI. EZ A JÖVŐ TITKA, ÉN MINDENESETRE ÚGY ÁLLOK HOZZÁ, AHOGY A TAPASZTALATOM RÁSZOKTATOTT: SEMMIRE SEM SZÁMÍTOK. MÁRMINT SENKIRE. NEM FAKADOK SÍRVA, HA NEM LESZ TÖBB KIÁLLÍTÁSOM AZ ÉLETBEN.

A CSALÓDÁS MINDIG AKKOR VAN, AMIKOR TÖBBRE SZÁMÍTASZ A REÁLISTÓL. NEM SOK ÉRTELMÉT LÁTOM ANNAK, HOGY 10 EMBERNEK ÁLLÍTSAK KI, MÉG ANNAK TUDATÁBAN SEM, HOGY HÉTVÉGÉN 100-AN FOGJÁK LÁTNI A KÉPEKET, HISZEN OTT AKKOR VAN ÉLET, MERT EZ MÉGISCSAK EGY SZÓRAKOZÓHELY. LÁTNI FOGJÁK, DE ÉRTÉKELNI NEM - EGY SZÓRAKOZÓHELYRE VEDELNI JÁRNAK, LEHET HOGY LESZ EGY CSAJ, AKI AZT MONDJA: DE JÓ, MACSKA!, ÉS MEGY TOVÁBB. ERRE NEKEM NINCS SZÜKSÉGEM. BORZASZTÓAN MEGBECSÜLETLENNEK ÉRZEM, ÉS AZ IS, AMIT CSINÁLOK, ÍGY FELESLEGES FOLYTATÁSBAN GONDOLKODNI. VICCEN KÍVÜL NEM TUDOM, MI LESZ.

[...]VÉGÜL MÉG ANNYIT MONDANÉK, KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT MINDENKINEK, KIEMELNÉM KISHONTHY ZSOLTOT, AKI KÜLÖN KÉSZÜLT A DOLGAIMBÓL, HOGY FELOLVASSA ÉS ÉRTELMEZZE, ÉS BÁR TUDOM, HOGY KIRÖHÖGI AZ ELMÉLETEIMET ÉS ÍRÁSAIMAT, MÉGISCSAK AZ Ő MEGHÍVÁSÁRA JÖTTEM ODA. KIEMELNÉM MÉG A BARCSAI LACI GYEREKET, AKI MINDENT MEGTETT, HOGY IDŐBEN FENT LEGYENEK A KÉPEK A FALON, NÉLKÜLE NEM MENT VOLNA IDŐRE, VÉGTELENÜL TÜRELMES ÉS SEGÍTŐKÉSZ SRÁC. A JELLEMET PEDIG ELSŐSORBAN LEVI BARÁTOM MUTATTA, AKI KÉPES VOLT AZ ESŐBEN KILOMÉTEREKET GYALOGOLNI, HOGY LEJÖJJÖN, MÁSOK PEDIG, AKIK NETEN ÍGÉRTÉK, HOGY JÖNNEK, MÉG VILLAMOSSAL SE JÖTTEK, EZ, AZT HISZEM TÖBBET ÉR SZAVAKNÁL."

Rohadék (akkor éppen Diktátor) 2012-ben kiadott egy könyvet is, Az ismeretlen mester emlékműve - Rudibáról más-kép címmel, amelyben Varga Rudolf költő verseivel foglalkozik. Tervei között szerepel egy József Attila életéről szóló képregény megalkotása.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei