Horváth János irodalomtörténész 130 éve született

Főoldal / Közelkép

.:. Horváth János irodalomtörténész 130 éve született .:.

Százharminc éve, 1878. június 24-én született a Bihar megyei Margittán Horváth János Kossuth-díjas irodalomtörténész. 1897-től a budapesti egyetem magyar-francia szakos hallgatója, s az Eötvös Kollégium tagja volt, majd 1901-ben Párizsban, az École Normale Supérieure-ön folytatott tanulmányokat.

Az egyetem után az Eötvös Kollégium tanára lett, 1911-ben Baros Gyulával és Pintér Jenővel együtt megalapította a Magyar Irodalomtörténeti Társaságot, amelynek első titkára is ő volt. 1914-ben besorozták, 1916-ig a fronton szolgált.
1923-ban a budapesti egyetemen a magyar irodalomtörténet tanára, egyidejűleg a Napkelet című irodalmi és tudományos folyóirat kritikai rovatának szerkesztője lett. Ez utóbbi poszton 1926-ig maradt, az egyetemen 1948-as nyugdíjba vonulásáig tartott előadásokat. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1919-ben levelező, majd 1931-ben rendes tagjává választotta. 1923-tól a Kisfaludy, 1942-től a Petőfi Társaságnak is tagja volt. 1923-ban megkapta az MTA Nagyjutalmát, 1930-ban a Corvin-koszorút, 1948-ban pedig az első Kossuth-díjasok között volt. 1961. március 9-én hunyt el Budapesten.
A magyar irodalomtörténet-írás egyik legjelentősebb képviselőjeként azt vallotta, hogy az irodalmat önelvű rendszerként kell vizsgálni, s ennek érdekében a műalkotások elemzésében kerülni kell minden irodalmon kívüli szempontot. Alaposság, módszeresség és következetesség jellemezte, műveinek elengedhetetlen tartozéka volt a hiteles szövegekre, pontos adatokra támaszkodó filológiai megalapozottság. Életművének, tevékenységének középpontjába a magyar irodalomnak a Petőfi, Arany, Gyulai Pál nevével fémjelzett periódusát állította. A modern magyar irodalom törekvéseivel konzervatív irodalomszemlélete nem tudott mit kezdeni, noha például az első összegző könyvet Ady költészetéről ő írta 1909-ben.
1922-ben megjelent első nagyszabású műve Petőfiről, majd megírta a fő művének tartott A magyar irodalom fejlődéstörténetét, amely azonban csak 1976-ban látott napvilágot. 1931 és 1953 között írta és jelentette meg A magyar irodalmi műveltség kezdetei, Az irodalmi műveltség megoszlása és A reformáció jegyében című köteteket, amelyekben a magyar irodalom történetét a kezdetektől a XVI. század utolsó harmadáig követi nyomon.
Legendás volt versismerete, versmemóriája is, a magyar verselés, ritmika kérdéseit taglaló verstani nézeteit több kötetben is kifejtette (A magyar vers, Rendszeres magyar verstan, Vitás verstani kérdések). Ugyanekkor nemcsak az írott nyelv tisztaságának egyik őrzője volt, hanem a szép magyar beszédnek is, a pesti egyetem bölcsészkarán elsőként kezdeményezte a jó magyar kiejtés versenyét, s ennek tanulságait A jó magyar ejtés kérdéséhez című tanulmányában foglalta össze.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a képen látható kódot