Rettegett Iván válogatott rémtettei

Főoldal / Közelkép

.:. Rettegett Iván válogatott rémtettei .:.

Ki ne hallott volna Rettegett Ivánról, az elmeháborodott orosz cárról? Legendák tucatjai keringenek róla és rémtetteiről, és bár az efféle hiedelmek gyakran tűnnek túlzónak, Iván cár esetében azt is bátran kijelenthetjük, hogy a valóság sokkal hihetetlenebb dolgokat produkált, mint amilyeneket bármely mesélő tudna.

Iván Vasziljevics, közismertebb nevén Rettegett Iván 1530. augusztus 25-én született Moszkvában. Apja, Vaszilij cár már második feleségétől várta a gyermeket, aki legnagyobb örömére fiú lett. Ahogy megszületett, a Kremlbe villám csapott, mintha az elemek megátkozták volna azt a percet.

Iván alig volt néhány éves, amikor apja súlyos és hosszan tartó betegség után meghalt, de a trónt csak tizenötödik születésnapja után kaphatta meg. Egészen addig az ország kormányzói, a bojárok elnyomásában élt, és mindvégig attól rettegett, hogy azok a teljes hatalom megszerzése végett megmérgezik. Egészen fiatal korától kezdve vonzódott az erőszakhoz, szeretett kínozni. Gyerekként gyakran játszott kis kutyakölykökkel: falhoz vágta vagy lehajigálta őket valamelyik magas toronyból.

Trónra lépésekor az ország még nem is sejthette, micsoda rettenetes, kegyetlen, mindamellett lángelméjű uralkodót kapott. Ahogy Iván egyre idősebb lett, az agya is egyre jobban megbomlott. Nem kellett hosszú időnek eltelnie, míg már ott tartott, hogy nem bízott meg senkiben, mindenkiben ellenséget szimatolt.

Rögeszméje volt a háború, a hódítás. Rengeteg hódító háborút indított, vezetett és nyert meg, így Oroszország az ő idejében jelentős területeket szerzett. A legtöbb csatában azonban Iván nem vett részt. Előreküldte a sereget, ő maga pedig a csatatértől biztos távolságban, lecövekelt sátrában, kedves ikonjai körében órákig imádkozott egy olyan istenhez, akit saját kedvére formálhatott.

Fanatikusan rajongott Istenért, de sokszor már-már egyenrangúnak képzelte magát vele. Olyan gyorsan változtatta hitbéli elképzeléseit, hogy szinte nyomon sem lehetett követni, ugyanakkor mindig is az egyház tanait vallotta. Rettegett Iván vallását nem lehetett megérteni. Már ebből is tisztán látszott, hogy zavarodott az elméje.

Napi foglalatosságai közé tartozott, hogy lejárt a várbörtönbe, és sajátkezűleg kínozta a foglyait. Áldozatai olykor nagyhatalmú bojárok, olykor jelentéktelen parasztok voltak, akiken a kínzási módszerek egész tárházát gyakorolta. Nemegyszer bokáig tocsogott az emberi vérben, és ezt olyannyira élvezte, hogy valóságos roham kapta el, habzó szájjal vihogott az agyongyötört ember kínjain.

1565-ben elege lett abból, hogy Oroszországot nem irányíthatja teljesen egyedül, így létrehozta az Opricsnyinát. Ez egy olyan országrész volt, ahol csak neki van hatalma, és teljes mértékben azt teszi, amihez éppen kedve szottyan. Ezzel együtt egy hatezer főből álló magánhadsereget is létrehozott, melynek tagjait opricsnyikoknak nevezte el. Őket a legbrutálisabb, legelvetemültebb katonák közül válogatta össze. Jelvényükön kutyafej és seprűnyél volt látható, annak jeleként, hogy megmarják és kisöprik uralkodójuk ellenségeit.

Ekkoriban Ivánt mindig csak vasalt, nehéz botjával lehetett látni. Ha valaki nem tetszett neki - bármily okból kifolyólag - , ezzel ütötte agyon. Ezt a szokását bőszen gyakorolta is. 1581. novemberében felháborodott idősebbik fia, Iván feleségének láttán, mert annak viseletét nem találta megfelelőnek. A viselős asszonyt úgy megverte vasalt botjával, hogy az ott helyben elvetélt. Amikor a fiú tudomást szerzett erről, kérdőre vonta apját, s nagy veszekedés támadt kettejük közt. Iván egy darabig tűrt, majd hirtelen megelégelte a vitát, és halálra sújtotta saját gyermekét. Máskor örömében is úgy döntött, most olyan boldog, hogy agyonver valakit. Egy ünnepi vacsoránál az egyik vendég története annyira megtetszett neki, hogy vígságában levágta a mesélő fülét.

Rémuralma alatt rengeteg bojárt kivégzett, megkínzott és száműzetett, és ezek családjaira is pokoli sors várt. Mindvégig gyűlölte a bojárokat, mivel azok elnyomták gyermekkorában, s ezt soha nem tudta nekik megbocsátani. Még nagyobb hatalmat akart, ezért nőül kérte az angol Erzsébet királynőt, s amikor az visszautasította az ajánlatot, a cár őrjöngött dühében.

Élete legbrutálisabb kínzását 1570-ben hajtotta végre, egy ún. ünnepi kivégzés keretein belül. Moszkva főterén tizenhét akasztófa, hatalmas, vízzel teli üstök, ember nagyságú sütőtepsi és kifeszített, durva kötelek sorakoztak. A lakosság megrémült e tárgyak láttán, s az emberek csak akkor voltak hajlandóak előjönni házaikból, amikor a cár maga hívta őket, s szavát adta, hogy nem esik bántódásuk. A nép végül előjött, s hangos szóval éltette az uralkodót, aki beleborzongott a gyönyörűségbe. Az ünnepség megkezdődhetett.

Ahogy kibuggyant az első csepp vér, Iván minden porcikájában megremegett. Viszkovatij hercegnek felpeckelték a száját, lábánál fogva felakasztották, majd szíjra hasogatták a bőrét. Funyikov kincstárnokot felváltva locsolták jéghideg és tűzforró vízzel, míg csak magától le nem vált a bőre. Rengeteg embernek elvágták a torkát, felakasztották, darabokra vágták vagy épp lassú tűzön sütögették őket. A cár Funyikov szép, fiatal özvegyéhez fordult, majd 15 éves lánya szeme láttára kínozta halálra. Levetkőztette az asszonyt, lovaglóülésben egy kifeszített kötélre ültette, majd a kötél folyamatos dörzsölésével lassan kettévágta. A ceremónia után Iván végigsétált a téren, a hullák között bóklászott. Némelyikük testhelyzetét nevetségesnek találta, megállt, és jóízűt kacagott rajta. Az opricsnyikok négy óra leforgása alatt 200 embert végeztek ki.

Iván, amikor érezte, hogy már nem sok ideje van hátra, kincseit a Kreml alagsorába rejtette. Az egyik kamrába aranyait vitette, a többibe festményeit, műtárgyait, drágakövekkel kirakott könyveit falaztatta. A kőművest, aki ezzel dolgozott, megvakíttatta, segédeit pedig kivégeztette. Hét tanácsadóját, akik szintén tudtak a kincsekről, elevenen befalaztatta. A cár kincsei azóta sem kerültek elő.

Rettegett Iván 1584. március 18-án, ötvennégy évesen halt meg. Holttestét idősebbik fia mellé temették, akit sajátkezűleg gyilkolt meg. Halála után a trónt második fia, Fjodor örökölte.

Iván Vasziljevics egyesek szemében eszelős szörnyetegként, másokéban viszont bölcs igazságosztóként vonult be a történelembe, s hagyta el ezt a világot. Hogy valójában mi is volt, azt döntsék el a Kedves Olvasók!

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a képen látható kódot

 

nem regisztrált	Csitim	2008-10-31 15:14:40
	Hát kedves Hunor! Én azért nem hasonlítanám a mi sorsunkat, a fent említett áldozatokéval össze... Remélem sosem fogjuk megtudni, milyen lehet ilyen korszakban élni...:S

Csatlakozott: 2008-01-17 Írt kommentek: 16 db	zsike	2008-10-30 13:25:29
	A goromba, durva viselkedés minden formáját elutasítom gyermekkorom óta. Felzaklat minden olyan történet, ami erőszakkal kapcsolatos. Igazából most - e cikk kapcsán - szembesültem először Rettegett Iván vérlázító tetteivel. Ennyire "kivesézve" eddig sehol nem olvastam rémtetteiről. Amiről szól a cikk, az borzalmas, ám ahogy azt elénk tárja a szerző... az fenomenális. Gratulációm Neki.

nem regisztrált	Hunor	2008-10-29 18:43:08
	Tudom, rossz szóvicc, de nekünk meg itt van ez a "magáról azt hiszi" szent Ferenc... Eléggé megkínoz bennünket őkelme!