Lugosi Béla: Koporsóba zárt legenda

Főoldal / Közelkép

.:. Lugosi Béla: Koporsóba zárt legenda .:.

A világ leghíresebb vámpírja ma már klasszikus értelemben is egyfajta státuszszimbólummá nőtte ki magát, és a magyar származású Lugosi Béla elérte azt, amiről emberek sokasága álmodik: halhatatlanná vált a filmtörténet számára, és neve fogalom lett egy műfajban, aminek célja a félelemkeltés, és a borzongatás. (*** pályakép ***)

Az már más lapra tartozik, hogy Lugosi ki akart ebből a szerepkörből lépni, de ez nem adatott meg neki, így a horrorfilmek hőskorának koronázatlan királya lett, és a mai napig ismert, és elismert személyiség a mozit szerető emberek körében. Az 1931-ben bemutatott Dracula elindított egy olyan folyamatot mind a horror műfaj, mind Lugosi életében, ami rohamléptekkel haladt előre, a "fejlődésen" is túlmutatva. Ám Lugosi nem tudott a beskatulyázott szerepeivel mit kezdeni, és valljuk be, ha az embertől azt várják, hogy állandóan valami sötét, ijesztő filmben, sötét, ijesztő alakot formáljon meg, talán érthető a színészi viszolygás. Más részről, Lugosi szuggesztív személyisége szinte megkövetelte a karakán, gonosz figurák megformálását.

Életútja, amíg eljutott a gonosz, halhatatlan gróf szerepéig, hosszúnak és kalandosnak is nevezhető, de Lugosi mindvégig a színészetet tartotta a legfontosabbnak. Mikor Amerikába ment, már gazdag és termékeny pályafutást tudhatott magáénak. Itthon több színházban is játszott (például tagja volt a Nemzeti Színháznak is), bizonyítandó, hogy a későbbi rémfilmekben nemcsak egy rossz akcentussal beszélő vásári komédiásról van szó. A színház mellett filmezett is, de amikor aktív szerepet vállalt az 1919-es Tanácsköztársaság idején, a rendszer megbukása után menekülni kényszerült. Ezután számos filmben szerepelt külföldön, Bécsben és Berlinben is élt, majd 1920-ban Amerikába utazott.

Egy magyar színész számára Amerika is csak egy színpad volt, történetekkel, amiket el lehetett mesélni az embereknek. Lugosi létrehozta a Magyar Nemzetiségi Színházat, de elkezdett angol nyelvű darabokban is játszani, így megkapta a Broadway-en Dracula szerepét, ami óriási sikert hozott neki, és a film készítői őt kérték fel, hogy a megfilmesített történetben is vegye fel fekete köpenyét, és hozza létre a világirodalom egyik legijesztőbb szörnyét.

Ma már történelem az, ami a Dracula bemutatását követően lezajlott a filmvilágában. Megszületett minden idők egyik legjobb klasszikus rémfilmje, és a horror, mint műfaj, végre méltó helyet kapott a filmvásznon. Lugosi egycsapása sztár lett, ám a kultuszteremtés egyben csapdát is rejtett számára: ezután szinte csak rémfilmekben játszott. A közönség nem engedte őt el a borzongatás világából, és ha voltak is kitérők más műfajok felé, azok csúfosan megbuktak.

Sokan azt kérdezik, vajon Lugosi miért nem tudott kilépni Dracula árnyékából, hiszen jó színész volt: ezt számos színpadi alakítása bizonyítja. Az egyik ok talán az angol kiejtésével hozható össze, de ezek amolyan halvány elmélet-foszlányok, semmi más. Talán személyiségében és megjelenésében keresendő a válasz, amit a Dracula filmek csak még jobban kihangsúlyoztak. A filmes szakma igényt tartott rá, így az élvonalbeli horrorfilmekben állandó szereplő lett, de a negyvenes évek végére aztán ez a fajta Lugosi-státusz is kifulladt. A színész morfiumfüggőségével együtt lecsúszott a másodvonalbeli, egyre silányabb alkotásokba, és már csak önmaga árnyéka volt ahhoz az emberhez képest, akitől a harmincas években milliók rettegtek. A fess alkatú, fehér arcú, markáns vonalakkal rendelkező Lugosi a nézők szeme láttára csúszott egyre lejjebb és lejjebb, míg aztán a teljes elfeledettség homályába nem süllyedt. Ez a méltán ünnepelt színész, aki nélkül ma a mozi világa szegényebb lenne, egy olyan műfajban lelte meg a sikert, amit aztán kamatoztatni szeretett volna más területeken is, de a sors - és nem a tehetség - ezt valamiért nem engedte.

Én láttam azon filmjeit is, melyek a negyvenes évek végén, és az ötvenes évek elején készültek, azokat a bugyuta - de számomra még is "kedves" - filmeket. A rossz történetek, a tehetségtelen színészek, a rendezés abszurditása, a díszletek, és a semmit mondó párbeszédek sűrűjében Lugosi minduntalan kitűnik játékával, és érezhető az a fajta különbség, ami közte, és az alkotásban résztvevő gárda között van. Amikor még a negyvenes években a sikerfilmekben szerepelt, akkor látszott csak igazán, hogy a horror műfaj színpadias jellege mennyire fontos ezekben az alkotásokban. A rémfilm sajátságos jegyeinek kiaknázását Lugosi tökélyre vitte, és ez annak is köszönhető, hogy első sorban színpadi színész volt, aki a mesterséget azokon a kopott deszkákon tanulta, ami nem minden moziszínészről mondható el.

A sajátos képi világgal rendelkező harmincas-negyvenes évek rémfilmjeiben tökéletesen megragadta a hangulatot; sőt legtöbbször ő maga volt a hangulat forrása. A sötét árnyak és gonosz szándékok között biztos léptekkel haladt előre, de élete, a hétköznapok Lugosi Bélája nem tudott vele azonosulni. Az, hogy halálakor az ő korábbi kérésére Dracula ruhában kellett eltemetni, már egy önpusztító ember zavaros gondolatainak következménye. Végül a halál hozzá is bekopogott, hogy stílszerű legyek. 1956-ban meghalt a leghíresebb magyar színész, aki nemcsak létrehozta Draculát, de önmagával együtt megadta neki a halhatatlanságot is.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a képen látható kódot