Kojak 15 éve távozott közülünk
Telly Savalast leggyakrabban a nyalókás detektív, Kojak figurájával azonosítják, a színész azonban emlékezetes alakítást nyújtott többek között a Piszkos tizenkettő és a Kelly hősei című filmekben is. 2009. január 22-én 15 éve, hogy Telly Savalas végleg távozott közülünk.
Aristotelis Savalas néven 1922. január 21-én látta meg a napvilágot New York-ban. Long Island-en, egy görög étteremtulajdonos fiaként. A középiskola megkezdéséig csak görögül beszélt, az érettségit azonban már angol nyelven tette le. 20-as évei elején testőrként dolgozott, majd tanulmányait folytatta, melyek során pszichológiával és rádiózással is foglalkozott. 1943 és 1946 között az amerikai hadseregben szolgált, és járt a II. világháború frontjain is. Színészi karrierje csak 30 éves kora környékén indult be, eleinte tévés műsorokban és sorozatokban szerepelt, itt fedezte fel Burt Lancaster, amikor a The Witness című sorozatban a legendás maffiózót, Lucky Luciano-t alakította. Első egész estés (mellék)szerepét Gregory Peck nagy sikerű Rettegés foka című filmjében kapta, és mire a Piszkos tizenkettőt 1967-ben bemutatták, Savalas már magának tudhatott egy Oscar-jelölést is Az alcatrazi ember egyik szerepéért. A ’60-as évek végén több vígjátékban is feltűnt, többek között a Skalpvadászokban Lancaster oldalán, és 1970-ben mutatták be második nagy jelentőségű háborús filmjét (a karakter megformálása során valószínűleg saját tapasztalataira épített), a Kelly hőseit, amelyben Donald Sutherland-del és Clint Eastwood-dal játszott együtt.
Kojak karaktere az amerikai CBS csatornán The Marcus Nelson Murders címmel 1973-ban nagy sikerrel futó sorozatban született meg, és 1974 és 1978 között számos elismeréssel, többek között Emmy és Golden Globe díjakkal jutalmazták érte Savalast. A sorozatból, melyben Stavros detektívet a főszereplő testvére, George játszotta 1990-ig több sikeres egész estét tévéfilm is készült. A híres detektív megformálása után Savalas a ’90-es évek elején még két, kevésbé jelentős filmben szerepelt. A színészet mellett más területeken is kipróbálta magát, énekesként, zeneszerzőként és zenei producerként is tevékenykedett, többek között ő komponálta például John Cacavas két albumát, az egyik címét Kojak jelképessé vált mondata szolgáltatta: Who loves ya, baby?
Háromszor házasodott és két lánya, valamint egy fia született. Harmadik felesége lányát Nicolette Sheridan-t (a Született feleségek Edie-je) is sajátjaként nevelte, legjobb barátjának lányát, Jennifer Aniston-t pedig ő tartotta keresztvíz alá. Rákbetegségét 1990-ben diagnosztizálták, ennek ellenére munkáját továbbra is elhivatottsággal és lelkesedéssel végezte. A kór végül 1994-ben lett úrrá rajta, egy nappal 72. születésnapja után, január 22-én halt meg egy kaliforniai hotelben.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:
Csatlakozott:
2008-09-26
Írt kommentek:
35 db
Csatlakozott:
2008-10-01
Írt kommentek:
5 db