2009. március 23.Sós Eszter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

John Frusciante - Egy gitáros Istenkeresése

1997-ben tért vissza valahonnan a purgatórium pereméről a Red Hot Chili Peppers gitárosa és közel tizenöt éve mutatja meg nekünk szólólemezein mindazt, amit a túlvilág kapujában tapasztalt. Mi pedig csodálhatjuk őt, vagy éppenséggel utálhatjuk ezért. Egy biztos: kevés embernek adatik meg, hogy sokévnyi masszív heroinozás után dalba önthesse újjászületését.

Másodikos gimnazista voltam, amikor megjelent John Frusciante To Record Only Water For Ten Days című lemeze. Az egyik órán jó magaviseletünk következményeként 45 percig kellett a padunk mellett állni én meg, hogy ne unjam magam annyira, elkezdtem lapozgatni az egyik osztálytársam által vásárolt zenei magazint. A srác azért vette meg a lapot, mert a Limp Bizkit volt az elején. A borítót letépte, a többit meg odaadta. Ahogy lapozgattam az újságot, találtam egy interjút Frusciante-val, és mivel amúgy is kedvencem volt a Chili, elolvastam. Na akkor ott, anélkül, hogy hallottam volna a lemezt, megpecsételődött a sorsom.

Pár napra rá megvettem az albumot, meghallgattam egyszer, aztán még egyszer, meg azóta számtalanszor, és az évek alatt rádöbbentem, hogy John Frusciante egy minimalista zseni, aki barkács-zenéjével, amely ugyanakkor mégis ámulatba ejtően komplex, már-már hipnotikus állapotba juttat minden egyes alkalommal, amikor hallgatom.

Hirtelen elragadtatástól vezérelve így tudnám megfogalmazni vele kapcsolatban a véleményemet: azért született meg a zene, hogy ilyen alkotások, mint például John Frusciante produktumai, létrejöhessenek.

Aztán ha lecsillapodott a hirtelen elragadtatás, akkor inkább ezt mondanám: John Frusciante zenéjét vagy nagyon szereted, vagy egyáltalán nem. Nem lehetsz a kettő között, mert ez a pszichedelikus, lassú és szándékoltan puritán hangzású muzsika vagy megfog, vagy iszonyú messze taszít magától. Viszont ha egyszer rákattansz, nagyon nehezen szabadulsz tőle. Mindig újra és újra hallani akarod. Még szerencse, hogy bőven van miből válogatni.

Ha nagyon az elejéről akarjuk kezdeni zenei munkásságának summázását, akkor egészen addig kell visszanyúlnunk, amikor 18 évesen az a megtiszteltetés érte, hogy gitárosnak hívták kedvenc bandájába, a Red Hot Chili Peppersbe. A heroin túladagolásban meghalt elődje, Hillel Slovak sem volt elég elrettentő példa a tejfölösszájú Frusciante-nak, és habár sikert-sikerre halmoztak a Chilivel, ő a csúcsra vezető úton folyamatosan szenvedett az ismertség terhétől, és ahogy ő fogalmazott, csak akkor volt boldog, amikor belőtte magát. Ő azt a Chilit szeretette, amelyik Los Angeles klubjaiban nyomult, nem pedig azt, amelyik a Mother’s Milk albummal, majd a Blood Sugar Sex Magikkel világszerte közönségkedvenccé vált.

1992-ben ki is vált a Chiliből és begubózott hollywoodi házába, ahol öt évet gyakorlatilag lassú öngyilkossági kísérlettel töltött. Akkori állapotáról tesz tanúbizonyságot ebben az időben készített két lemeze a Niandra Lades And Usually Just A T-Shirt és a Smile From The Streets You Hold, amelyeket szinte lehetetlenség végighallgatni.

1998-ban bevonult egy drogelvonó klinikára, de ekkora már annyira leromlott az egészségi állapota, hogy szinte a halálból hozták vissza.

Frusciante ezután, még egy esélyt teremtve magának, átgondolta egész addigi életét és megtisztította magát testileg és szellemileg egyaránt. Azóta is csak a gyógynövényteák gyakorolnak rá némi stilmulatív hatást.

Visszatér a Red Hot Chili Peppers-be és akik azt gondolták, hogy a Blood Sugar lemez volt a csúcs a zenekar életében, annak fricskát mutatnak és a Californicationnel olümposzi magasságokba jutnak.

Ahogy önbizalma és megkopott tehetsége is helyreáll, 2001-ben kiadja a To Record Only Water For Ten Days szólólemezét, amely, mint címe is mutatja, tíz nap alatt készült, méghozzá úgy, hogy Frusciante mindeközben csak vizet ivott. Már az őslakos indiánok is tudták, hogy az éhezés spirituális élményeket vált ki az emberben, úgyhogy ne is lepődjünk meg, hogy a lemezen található dalok síron túli hangzásukkal arról a helyről közvetítenek benyomásokat, amelyet pokoljáró gitárosunk a legjobban ismer.

Frusciante egyébként annyira jófej, hogy még ebben az évben grátiszként felrak egy komplett lemezt a netre rajongóinak (From The Sounds Inside).

2002 után a Red Hot a By The Way lemezzel bejárja gyakorlatilag majdnem az egész világot. Csak azért majdnem, mert nálunk például nem voltak. Így Frusciante-nak csak 2004-ben jut ideje ismét a szólóanyagaira, akkor viszont annyira termékeny lesz, hogy pár hónapnyi különbséggel egymás után hat lemezt jelentet meg (Shadows Collide With People, The Will To Death, DC EP, Inside Of Emptiness, A Sphere In The Heart Of Silence, Curtains). Mindezek mellett még a lemezei többségén közreműködő Josh Klinghofferrel is van ideje összehozni két lemezt és néhány fellépés erejéig az Ataxia nevű formációt, továbbá kedvenc cimborájának, Vincent Gallónak is ír egy filmzenét.

Ezután ismét koncertezés a világ minden szegletében az időközben mindenki kedvencévé előlépett Chilivel. A 2007-es Stadium Arcadium turné után pedig a Red Hot Chili Peppers tagjai úgy döntenek, rövid pihenőt engedélyeznek maguknak, mely úgy tűnik, lassan több évnyire dagad.

2009. január 20-án jelent meg John Frusciante The Empyrean című lemeze, és ezzel az albummal, a személyes toplistámban a világ tíz legjobb gitárosa között biztos helyet birtokló zenész, ismét ajtókat nyit meg nekünk, amelyeken át, ha belépni nem is akarunk, de legalább betekinthetünk a másvilágba. Frusciante saját internetes blogjában azt írta, nem kívánja elmondani, mit jelent számára a lemez, mert szeretné, ha a zenéje mindenkiből egyéni értelmezéseket váltana ki, így aztán én sem akarok az albumhoz kommentárt fűzni. Maximum annyi tanáccsal szolgálhatok, amit a gitáros-énekes-dalszerző maga is javasol: hallgassuk hangosan a lemezt, lehetőleg a késő éjszakai órákban, egy sötét szobában fekve, mert így élvezhetjük ki igazán ennek az anyagnak minden ízét és zamatát.

***


Infó: http://johnfrusciante.com/

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
jf 2012-03-02 22:34:18
A Niandra a non plus ultra lemeze....
nem
regisztrált
Dori 2010-12-28 15:08:22
Ez egy kitünő cikk, tetszett, amugy jártak Budapesten (olvassátok el Anthony Kiedis Chili a Sebre önéletrajzi könyvét)
nem
regisztrált
Toc 2009-12-31 15:47:24
~'99 óta vagyok nagy rajongója, a Föld legjobb bandájának, Aztán kb valahogy én is úgy tudtam meg, hogy JF nyomja szólóban, hogy elcsíptem a Going inside klippet az MTV-n. Aztán kutattam és meghallgattam sorban a dolgokat. Nekem a water és a free netes album jött elsőnek, azóta elragadott a zenéje és rajongó lettem. Az összes albumát hallottam, a kedvencem a Shadows, mert a teljes album fenomenális, azóta mindig megveszem eredetiben. A Niandra és a Smile teljes egészében télleg végighallgathatatlan, de vannak rajta király zenék.
Sajnálom h kilépett megint, de ezt akarta, az ő döntése. A chili támogatja és pedig most megint újítanak.
Örökös kedvencek.
A cikk klassz, látszik h elfogult, de tényszerű is és informatív, 1 dolog nekem is új volt. BÚÉK!
nem
regisztrált
rvn17 2009-11-27 22:33:00
Érdekes írás. Annyiban nem értenék egyet, hogy a niandra hallgathatatlan(a smile from the streets you hold tényleg az). A mascara, untitled 3 meg még pár szám a legjobbjai között van.
nem
regisztrált
Versus101 2009-07-07 00:46:00
Emlékszem legelőször az MTV-n láttam a Going Inside klippjét valamikor az album megjelenése előtt, és már első hallásra nagyon tetszett. Ezután persze megvettem az albumot, és annyira izgatott voltam, hogy még hazafelé menet a buszmegállóban betettem a lejátszómba. A buszra várva néztem ki a fejemből és lenyűgöztek ezek a "beteg" effektekkel telepakolt nagyszerű dalok. Ismerve és hallgatva a teljes szóló életművet, szerintem a To Record Only Water For Ten Days egyszerűen zseniális és magasan ez Frusciante legjobb lemeze.
nem
regisztrált
Mekei 2009-06-30 22:52:55
igaz hogy a zenéje vagy taszít vagy pedig magával ragad, engem először taszított, vhogy amatőrnek éreztem, jobban megismerve rájöttem tényleg magával ragadó a zenéje, szinte mindegyik album, talán kivéve amikor nagyon heroinozott, azokat énsem bírtam végighallgatni.
nem
regisztrált
LecRok 2009-05-20 19:53:01
Nekem a Shadows colide with people a kedvencem, sajnos boltokban nem nagyon látom :(
nem
regisztrált
jana 2009-05-05 20:04:53
Kiváló írás!Nálam az Inside of emptiness a nyerő lemeze
nem
regisztrált
igig 2009-04-02 16:29:53
Jó cikk, max. még annyi, hogy a Niandra a legjobb lemeze.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei