2009. június 22.Kovács Enikő
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

60. születésnapját ünnepli Meryl Streep

Ma töltötte be 60. életévét a jelenlegi amerikai filmgyártás legkiemelkedőbb színésznője. Meryl Streep ráadásul azon kevesek közé tartozik, aki nem hagyatkozhatott külsejére, kizárólag kivételes tehetségével emelkedett generációjának legendái közé, rengeteg kihívást és változatos alkotást tartalmazó, több mint 30 évet felölelő életműve pedig napjainkban is töretlen színvonalú művekkel bővül.

1949. június 22-én született Mary Louise Streep néven Summit-ban, New Jersey-ben, a színpad iránti érdeklődését édesanyja keltette fel benne, aki gyermekei születése előtt szintén színésznőként tevékenykedett. Először operaénekesnő szeretett volna lenni, a színészetet a Vassar kollégiumban kedvelte meg, majd ilyen irányú tanulmányokat folytatott Dartmouth-ban és a Yale Egyetemen, ahol Sigorney Weaver csoporttársaként diplomázott. Színházi színésznőként kezdte karrierjét, így ismerkedett meg első vőlegényével John Cazale-val (Fredo a Keresztapából, a Kánikulai délutánban pedig szintén Al Pacino partnere), majd az eljegyzés felbomlása után Don Gummer szobrászművészhez ment feleségül, akivel a mai napig boldog házasságban élnek, és 4 gyereket nevelnek. Házassága óta egyébként polgári neve Mary Louise Gummer-re változott.

A színpadi tevékenysége során (többek között Shakespeare darabokban játszott, de a Kurázsi mama és gyermekei címszerepét is alakította) elismerték ugyan tehetségét, de igazi hírnévre a kamerák előtt tett szert. 1976-ban debütált a vásznon a Júlia című filmben Jane Fonda és Vanessa Redgrave partnereként, következő kisebb filmszerepéért pedig, ami történetesen A szarvasvadászban volt, rögtön jelölték is a filmvilág három legnagyobb elismerésére. A jelölések közül kettőt (az Oscar-t és a Golden Globe-ot) egy évvel később díjra is váltotta a Kramer kontra Kramer-ben nyújtott alakításával, amikor Dustin Hoffmann feleségét játszotta. Ekkortól jobbnál jobb főszerepek közül válogathatott, így került sor első közös játékára Jeremy Irons-szal (A francia hadnagy szeretője), és a ’80-as évek elején bezsebelt még egy Oscar-t a Sophie választásáért, amelyben egy lengyel holokauszt-túlélőt játszott. A következő két évtizedben számos változatos filmben nyújtott kiemelkedő alakítást (a teljesség igénye nélkül a legkiemelkedőbbek ebből az időszakból: Sikoly a sötétben, Jól áll neki a halál, Nőstényördög, A szív hídjai, A kísértetház, Marvin szobája), és azon képessége miatt, hogy teljesen különböző karakterekbe tökéletesen bele tud olvadni, ezekben az időkben kapta a kaméleon jelzőt. Erőt és energiát nem kímélve azonosul szerepeivel, A szív dallamai című film kedvéért például 8 héten keresztül vett hegedű-leckéket, és a forgatás idejére sikerült elsajátítania a hangszer használatát.

Leginkább drámákban sikerül tehetségét kidomborítania, de nem okoz neki problémát az sem, hogy könnyedebb hangvételű filmek szerepeivel azonosuljon, és szívesen is játszik néha ilyenekben, jó példa erre az utóbbi időkből Az ördög Prada-t visel, vagy a Mamma mia!. 2007-ben, Koltai Lajos (nálunk) meglehetősen vegyes fogadtatású Este című filmjének különös jelentősége volt Meryl Streep számára, hiszen ekkor lehetősége nyílt arra, hogy együtt szerepeljen szintén színészi ambíciókat dédelgető (és színpadon rendszeresen játszó) lányával, Mamie Gummer-rel, aki ráadásul az ő fiatalkori énjét alakította. Mindig természetes és tökéletesen átélt játékának köszönhetően Meryl Streep mára nem csak a filmszakma egyik legkiemelkedőbb színésznőjévé vált, hanem ezzel együtt számtalan fiatal színésznő példaképévé is. Míg karrierje kezdetén az ő munkáját például Katharine Hepburn, vagy Bette Davis bíztató figyelme kísérte, Streep is szívesen nyilvánítja ki tetszését olyan fiatalabb színészek és színésznők irányába (többek között Leonardo DiCaprio, Cate Blanchett, Nicole Kidman és Emily Blunt), akiket rendkívül tehetségesnek tart.

Ebben az évtizedben hosszú kihagyás után a Broadway színpadára is visszatért, Csehov Sirályában játszott, méghozzá igen illusztris társaságban, Kevin Kline, Christopher Walken, John Goodman, Natalie Portman és Philip Seymour Hoffman mellett. Épp a legutóbbi színésszel készült közös filmjét, a Kételyt láthattuk utoljára Streep-től a magyar mozikban, ekkor egy igen szigorú apácát alakított, de a színésznő természetesen most sem unatkozik, nemrégiben fejezte be Julia Child, a francia konyhában igen járatos szakácsnő életét feldolgozó filmet, és jelenleg egy romantikus komédiát forgat Alec Baldwin-nal és Steve Martin-nal.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei