2010. április 10.Komor Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Tom Keating, a hamisító-zseni - avagy Rembrandt nescafé-ból

1976-ban egy Tom Keating nevezetű középkorú szobafestő és restaurátor meglepő és nagy port kavaró kijelentéssel állt a nyilvánosság elé: állítása szerint a jelenleg múzeumokban, magángyűjteményekben lévő eredetinek hitt képek közül egyik sem igazi, nagy részét ő hamisította, és mi több, mindezt be is tudja bizonyítani.

A sajtótájékoztatóra érkező újságírók és tévések persze rögtön kételkedni kezdtek, amikor felolvasta, kiknek a képeit is hamisította már: Goya, Rembrandt, Renoir, Degas. A legnagyobb festők, őket utánozni, őket másolni úgy, hogy még a múzeum szakértői se vegyék észre a turpisságot festőzseninek való feladat. És Keating pontosan annak is tartotta magát: festőzseninek, aki sohasem kapta meg a kellő elismerést. Hiába jelentkezett a képzőművészeti főiskolára, nem vették fel. Úgy gondolta, hamisítványaival bebizonyítja majd tehetségét, és egyben rámutat arra is, mennyire nem értenek a munkájukhoz a múzeumok úgynevezett szakértői.

És a bizonyíték? Ahogy Keating mondta (Idézet Nemere István: Lopjál nekem egy Rembrandtot című könyvéből): "Könnyen felismerhetőek az én képeim. Mielőtt nekiláttam volna a festésnek, felraktam a vásznakra a saját jeleimet. Akarják tudni, mik azok a jelek? Hát kérem. Elég ha a festményeimet röntgensugarakkal átvilágítják és meglátják az odaírt szavakat." Az odaírt szavak pedig trágár, a végtermékre utaló rövid szócskák voltak. És bizony, ott voltak azok sok-sok képen. Keating nem csak ebből csinált úgymond viccet. Bevallotta, hogy hagyományos festékek mellett maga kotyvasztotta festékkel is dolgozott. Ezek mindenféle konyhai dolgokból készültek: mártások, nescafé, nos amit épp talált.

Miután Keating előállt önéletrajzi írásával, hamarosan egyfajta hős lett, ám ettől még a bíróság előtt kellett felelnie tetteiért, habár a vádat végül ejtették ellene rossz egészsége miatt. Önéletrajzi írása siker lett, saját képeinek az ára pedig az égbe szökött - hamarosan megjelentek a Keating gyűjtők, manapság pedig újra és újra feltűnnek az aukciókon képei. Azok, amelyek a saját neve alatt futnak, de minden bizonnyal azok is, amikről nem tudjuk, hogy valójában ő festette. Állítása szerint a megtalált Keating képek jórészt csak "ujjgyakorlatok", az igazi nagy hamisítványok még mindig a múzeumok és a magángyűjtők falán lógnak. Aki pedig még mindig kételkedett, egy 1978-ban készült televíziós műsor végső bizonyítékot szolgáltatott: Keating harminc perc alatt, megadott témára festett egy Samuel Palmer képet, úgy, hogy közben még whiskyt is ivott és művészettörténetből tartott előadást. John Brandler a Brandler galériától azt nyilatkozta róla, hogy hihetetlenül aprólékos festő, aki minden technikai fogást eltanult, valami azonban mégsem tette olyan naggyá, mint akiket másolt. Mégpedig, hogy hiába tudott is festeni, nem volt saját, eredeti víziója.

A brit férfi büszkesége, hogy egy Samuel Palmer hamisítványáért tizenötezer fontot fizettek egy londoni aukción, amennyit akkoriban egyetlen eredeti képért sem adtak. De elmondása szerint sohasem a pénz volt a főmozgató rugója a dolognak: ő csupán meg akarta mutatni a világnak, mire képes, és persze azt, hogy a szakértők és kritikusok mire nem. Például, hogy felismerjék, ha egy Rembrand-ot nescafé-val festettek.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei