2010. május 17.Vancsó Éva
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Alan Moore - A különc képregényzseni

Szövetség, Watchmen, Pokolból, V, mint Vendetta - Alan Moore legismertebb képregényei. Az író pedig az amerikai képregények atyaúristene, meghatározó alakja, már-már legendás figura, akinek a nevéhez még rangos irodalmi elismerés is fűződik. Végleg megváltoztatta a képregények világát.

Egy fecske nem csinál nyarat, de egyetlen egy szerző, Alan Moore képes volt nagyon nagy hatást gyakorolni a képregények világára, új témákat hozott be, megváltoztatta a hagyományos történetmesélést, megújította a vizuális megoldásokat, több esetben irodalmi szintre emelte a képregényeit, munkásságára nagy hatással voltak a horror és sci-fi írók.

Alan Moore Angliában Northamptonban született 1953-ban, hamar otthagyta az iskolát, pontosabban eltanácsolták, miután osztálytársainak LSD-t árult. Ekkor Curt Vile álnéven kezdett képregényeket publikálni, amiket maga írt és rajzolt, később kezdett inkább csak az írásra koncentrálni, mert a rajzolásban tehetségtelennek érezte magát. Már ezek a korai alkotásai is hoztak újításokat, például először szerepeltetett női karaktert, ekkor kezdte el a V, mint vérbosszút is.

Az angol sikerek után a tengerentúlról is kapott megrendelést, elsőként a Swamp Thingre (magyarul nagyjából "Mocsári izé" lehetne a címe). Az elsőre nagyon butácska mocsári növényszörny történetét Alan Moore teljesen átírta úgy, hogy környezetvédelmi és alapvető emberi kérdések jelentek meg a műben. Az eredmény nem maradt el, a szerzőváltás majdnem tízszeresére növelte a példányszámot Ezzel Moore rangot vívott ki magának, sokkal több lehetőséget kapott, majd elkezdhette máig legsikeresebb saját képregényét, a Watchment. 1986-ban jelent meg a tizenkét részes sorozat első kötete és felforgatta a világot. Egy alternatív Amerikában a szuperhősök sem olyanok, amiket megszokott az olvasó. Pszichopata hősök különlegesen sötét képekben és szokatlan formában, ahol a filmszerű képeket és megszokott szövegbuborékokat gépelt jelentések, folyóirat másolatok és memoárok egészítik ki, ezért a Watchmen nagyon összetett és többrétegű, de leginkább emlékezetes. Ezért megkapta a Hugo-díjat, a legrangosabb tudományos-fantasztikus könyvnek járó elismerést, melyet eddig egyedüli képregényként kapott meg, a számára kitalált "Legjobb másformájú mű" kategóriában.

Ezután Moore még más felejthetetlen képregényeken is ott hagyta a keze nyomát, a Gyilkos tréfa című Batman epizód a denevérember történeteit és hangvételét újította meg, Joker szülőatyjai közé tartozik. Ezután történelmi témához fordult, Hasfelmetsző Jack gyilkosságait dolgozta fel Pokolból címmel, és szokásosan új megvilágításba helyezte a híres londoni sorozatgyilkost, korkép, politika és mágia keveredik a fekete-fehér képeken ötszázhetvenkét oldalban. Érdekesség, hogy ebben az időszakban egy pornográf képregényt is készített Elveszett lányok címmel.

évek során Moore-nak meggyűlt a baja a fanatikus rajongókkal és a képregény kiadókkal is a szerzői jogokon, több évig független szerzőként dolgozott, majd gyakorlatilag megalapította saját kiadóját, létrehozott egy saját univerzumot millió történettel, melyek sosem keresztezik egymást. Ezek közül a legismertebb a The League of Extraordinary Gentlemen, magyarul a Szövetség. Moor megtette azt, amit gondolatban sok képregény és rajongó, összeeresztett egy sor már jól ismert kalandort, Nemo kapitányt, a Láthatatlan embert, Jekyll és Hyde-ot, Drakula barátnőjét, hogy aztán a három sorozatban megküzdjenek különlegesen gonosz ellenségeikkel, a befejező rész 2008-ban jelent meg. Moore képregényeinek egy része, a legismertebbek magyarul is elérhetőek, például a Watchmen, de rengeteg a művei közül sajnos Magyarországon elérhetetlen.

A szakállas képregényguru, bár visszavonultan él szülővárosában, jelenleg is aktív. Alakja köré egyre több legenda szövődik, melyeknek a többsége igaz, csak néhány az érdekességek közül: gyakorló mágus, egy római kígyótestű istenben hisz, egyébként gyűlöli a képregényeiből készült filmeket, mert félti a szellemi örökségét. Hiába így jár, akinek van mit féltenie.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei