2010. október 18.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Dave Brubeck jazz-zongorista szívműtétje sikeres volt

Éppen egy hete műtötték meg Dave Brubeck amerikai jazz-zongoristát, a hamarosan kilencvenedik életévét betöltő zenész szívritmus-szabályozót kapott. A világhírű muzsikus tünetei meglehetősen hétköznapiak voltak, mielőtt kiderült, hogy milyen komoly a baj: kimerültségre és szédülésre panaszkodott.

A műtét szerencsére tökéletesen sikerült, és Dave Brubeck már el is hagyhatta a kórházat, mindössze néhány napig kellett megfigyelés alatt maradnia az intézményben. A még mindig aktív muzsikus azonban ezt a rövid időt is türelmetlenkedve viselte, ugyanis emiatt kellett megszakítania turnéját.

Az orvosok optimisták, úgy vélik, hogy már november végére ismét a zongorához ülhet Brubeck, azonban arra intették, hogy csak lassan, fokozatosan kezdjen újra dolgozni. A zenész komolyan veszi az orvosi utasításokat, ennek nyomán kiadója, a Blue Note már meg is állapodott a New York-i koncerthelyszínekkel, hogy a fellépések számát lecsökkentik, és egy estére csak egy koncertet vállal a művész.

Dave Brubeck 1920. december 6-án született, és már 13 éves korában profi jazz-zenekarokban zongorázott. Egyebek mellett olyan sztárokkal muzsikált együtt pályafutása alatt, mint Miles Davis, Chet Baker, Duke Ellington, vagy B. B. King.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei