2010. november 2.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Pier Paolo Pasolini 35 éve hunyt el

Harmincöt évvel ezelőtt, 1975. november 2-án, meglehetősen rejtélyes körülmények között hunyt el Pier Paolo Pasolini, nagy hatású olasz filmrendező. Az igen sokoldalú művész gyilkosság áldozata lett, a bűntény körülményeire azonban mindmáig nem derült fény.

Pasolini ötvenhárom éves volt, amikor élete tragikus körülmények között véget ért az ostiai tengerparton. A hivatalos verzió szerint egy férfiprostituált verte agyon egy szöges bottal, majd a rendező kocsijával át is hajtott a testén. Azóta azonban több elmélet látott napvilágot, melyek szerint az is könnyedén elképzelhető, hogy a tabudöntögető, féktelen művészt politikai ellenfelei állították félre az útból.

Ennek kapcsán az egyetlen tanú, a megvádolt prostituált utóbb azt vallotta, hogy a rendezőt azzal csalták a tengerpartra, hogy visszaadják neki utolsó filmje, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című, nagy botrányt kavart filmjének ellopott tekercseit - ezek azonban azóta sem kerültek elő.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei