2011. március 10.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Ma ünnepli 71. születésnapját Chuck Norris

Chuck Norris amerikai színész 2011. március 10-én tölti be hetvenegyedik életévét. Az örökifjú hős a vászonról átnyergelt a sorozatokra, legismertebb szerepében texasi kopóként láthatta a közönség. Pályafutását katonaként kezdte, de harcművészként is nevet szerzett magának, mielőtt a színészkedés mellett horgonyzott volna le.

Chuck Norris neve manapság a vele kapcsolatos viccek miatt jut először az ember eszébe, ezek egyébként egy időben annyira népszerűek voltak, hogy Magyarországon majdnem hidat neveztek el róla - a Megyeri híd nevére voksolhattak az internetezők, és a versenyen sokáig Norris vezetett.

Karrierje a harcművészettel vette kezdetét, karate-versenyző volt, számos sikert ért el, azonban bukott is jó néhányszor. Éppen egy sikerszériában volt, elnyerte a Profi Középsúlyú Karate bajnoki címet, mikor megismerkedett Bruce Lee-vel, így fordult a filmezés felé. 1972-ben debütált A sárkány visszatér című filmmel, amelyben Bruce Lee ellenfeleként tűnt fel. Innen aztán nem volt megállás, sorra készültek a harcművészettel kapcsolatos filmek, amelyekben eleinte kisebb, majd főszerepeket kapott. Jelentősebb filmjei között szerepel az Országúti bunyós, a Magányos farkas, és az Ütközetben eltűnt. A kilencvenes évek elején átnyergelt a televízióra, 1993-ban indult a Walker, a texasi kopó című sorozata, amely nyolc éven át futott sikerrel. Chuck Norris 2011. március 10-én ünnepli 71. születésnapját.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei