Elhunyt az Emmy-díjas Kathryn Joosten, a Született feleségek sztárja
Június 2-án, életének hetvenharmadik évében elhunyt Kathryn Joosten, a Született feleségek Karen McCluskey-jának alakítója. A kétszeres Emmy-díjas művész halálát tüdőrák okozta, éppen húsz nappal a számára világhírt hozó sorozat befejeződése után.
Az 1939. december 20-án született Kathryn Joosten színészi karrierje csupán negyvenkét éves korában indult egy közösségi színházban, azelőtt pszichiátriai nővérként dolgozott. Hollywoodban 1992-ben próbált szerencsét, számos sorozat mellékszerepeiben - Roseanne, Vészhelyzet, Buffy, a vámpírok réme - tűnt fel kisebb szerepekben.Első nagyobb áttörést jelentő munkáját 1999-ben kapta meg, Az elnök emberei című sorozatban, amelyben Delores Landingham-et, a Martin Sheen által megformált elnök titkárnőjét játszotta. Joosten ennek köszönhetően egyre több rangos tévés alkotásban bizonyíthatta tehetségét, többek között az X-akták, Szívek szállodája és a Grace klinika vendégszínészeként. A karrierje csúcsát jelentő Született feleségek csapatához 2005-ben csatlakozott, a nyolcvankilenc részben feltűnő Mrs. McCluskey szerepéért két Emmy-díjjal jutalmazták.




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: