2007. november 8.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A hatodik Utolsó Csepp

Az amatőr filmkedvelőket és a szakértő mozgókép-ínyenceket egyaránt különleges szerencse éri a hét második felében: az Odeon-Lloyd Moziban ugyanis megrendezésre kerül az Utolsó Csepp Fesztivál, melyen ezúttal a filmeké a főszerep.

Immáron hatodik alkalommal látogathatjuk meg a művészeti iskolák találkozóját, ahol az eddigi évektől eltérően (amikor más területek - pl. zene, divat - ígéretes képviselői is jelen voltak) idén kizárólag filmek várják érdeklődő közönségüket.
A fesztivál elsődleges célja, hogy lehetőséget biztosítson a filmművészettel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra; összesen tizenhárom iskola növendékei tehetnek tanúbizonyságot tehetségükről - köztük van többek között például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Képzőművészeti Egyetem és a Szellemkép Szabadiskola is.

Három napon át lehet dúskálni a filmek között, és akkor még a megnyitót nem is vettük számításba, melyen Faur Anna "Nuker" és "Lányok" című alkotásait tekinthetik meg a nézők. Csütörtöktől szombatig pedig többségében rövid, 5-10 perces dokumentumfilmek, animációk, és egyéb vizsgafilmek láthatók számolatlanul.

Az alkotásokat blokkokra osztva, iskolánként mutatják be, majd lehetőség nyílik beszélgetni az alkotókkal, illetve olyan mai, fiatal rendezőkkel, mint Mundruczó Kornél, Groó Diana, Pálfi György és Orosz Dénes.

Mindenképpen érdemes ellátogatni a helyszínre, az Odeon-Lloyd Moziba, hiszen amellett, hogy megismerkedhetünk hazánk ígéretes rendezőpalántáival, a zárónapon filmes tudásunkat is kipróbálhatjuk a "Leggyengébb vájt-szem" vetélkedőben Galambbal (aki többek közt a Kultúrház c. magazin műsorvezetője) - ráadásul mindezt teljesen ingyen, a fesztiválra a belépés ugyanis díjtalan.


*

Helyszín: Budapest, Odeon-Lloyd Mozi
Budapest XIII. Hollán Ernő u. 7. (Jászai Mari tér közelében)
Időpont: 2007. november 7-től november 10-ig
Belépő: nincs

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei