2008. január 9.Nádor Gábor
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Hivatásos fényrabló - Beszélgetés Burger Barnával

A "Délutáni alvás" című könyv bemutatója után számtalan kérdés merült fel bennem. Tudom, hogyan alkotnak az írók, mert volt már velük dolgom; tudom milyen szerteágazó a szerkesztők munkája, mert megtapasztaltam ezt is - de egy fotós tényleg csak kattintgat a gépe mögött? Ilyen egyszerű lenne az egész?

Burger Barnával ugyanarra a helyre beszéltem meg találkozót, ahol legutóbb a könyvbemutatója is zajlott, az Írók boltjába. Ott azonban nem időztünk sokáig - miután visszatette azt a négy könyvet a polcra, melyeket megérkezésemig nézegetett, inkább a Liszt Ferenc térre, egy közeli, kétségkívül barátságos hangulatot árasztó étterembe mentünk át beszélgetni. B.B. egy salátát és egy pohár félszáraz fehérbort rendelt, hogy étvágyát és a kíváncsiságomat egyaránt csillapíthassa.
Ahogy ott ült előttem, látszólag semmiben sem különbözött a külseje egy átlagos negyven éves férfiétól. Sem ruházata, sem viselkedése nem jelezte, hogy elismert a szakmájában: nem viselt feltűnő öltözéket, nem leste a vendégeket, hogy felismerik-e, nyakában sem lógott egy fényképezőgép csőre töltve - tulajdonképpen még fotóstáska sem volt nála. Ami a salátát illeti, magabiztosan választott, a bor terén azonban hagyta magát a pincér által befolyásolni. Ez - későbbi megjegyzése szerint - nem volt rossz döntés.

N.G. - Mióta fotós?

Burger Barna - 1985-től 87-ig jártam a Práter utcai fotósuliba.

N.G. - Hobbinak indult, vagy mindig is erre vágyott?

Burger Barna - Hát, nem igazán akartam én fotós lenni. Persze, mint minden családban, nálunk is volt fényképezőgép, amivel megörökítettem a barátokat meg a családi eseményeket, de a szüleim álma, és főleg az apámé az volt, hogy focista legyek, ezért aztán tizennyolc éves koromig, amíg meg nem untam, fociztam. Még az MB1 be is bekerültem, de nem szerettem. Azután eljött az a pillanat, amikor döntenem kellett. A fotósuli tulajdonképpen egy menekülő útvonal volt a sport és a tanulás között.

N.G - Hogyan vált a fotózás mégis annyira érdekessé, hogy végül ez lett a szakmája?

Burger Barna - Azt hiszem, sokat segített, hogy a húgomat feleségül vette egy barátom, akit Fényes Gábornak hívnak, és akinek a szülei mindketten fotósok. Az édesapja, Fényes Tamás, jó nevű fényképésznek számított a szakmában, nagyon szerettem [1990-ben hunyt el - a szerk.]. Neki köszönhetem, hogy most ott tartok, ahol tartok, hiszen az Ő révén sok kapu kinyílt. Nem olyan kapuk, ahol fényképezési lehetőség adódott, hanem hogy egy csomó dologra rávilágított. Elmondta, láttuk, hogyan él, milyen társaságban, és ez is sokat segített. Bár nem miatta lettem fotós, de sokat jelentett nekem.


Parti Nagy Lajos


N.G. - Tulajdonképpen milyen egy fotós élete?

Burger Barna - Én azt mondom: Amilyenre csinálja magának. Kétféle fotós van - az egyik pont olyan, mint amilyet látnak az emberek, vagyis amilyenről tudnak a médiákból, sajtó- vagy divatfotózásokról, amik sztenderek, és tényleg olyanok, mint ahogyan elképzelik őket; a másik fajta, aki tudatosan fényképez, véggigondolja, hogy mit miért csinál.
Véleményem szerint nagyon kevesen vannak, akik tudatosan, előre felépítik azt, ahogyan majd elvégezik a munkát. Ebből következően kevés olyan kolléga van, akivel azonosulni tudnék, de nincs is rá igazán szükség, hiszen a fotózás magányos szakma. Néhányukkal jókat tudok beszélgetni, de hiányzik az az igazi fotóstársadalom.
És persze itt van az is, hogy a megrendelőknek mi a fontos - és ez legtöbbször az ár. Mert nagyon szívesen elvállalok munkákat, főleg, ha inspirál a téma, de gyakran visszamondják, amikor a munkadíjban nem tudunk megegyezni, mert nem vagyok hajlandó dolgozni egy bizonyos ár alatt.
(Az interjúnak ennél a részénél, alátámasztandó a fenti állítását, telefonon keresték, és valami okból éppen lemondtak egy megbízást.)


Kállai Ferenc


Akik viszont ismernek, és sokat dolgoztatnak velem, azok tudják, hogy minőséget adok ki a kezemből. És ahogy ezt Kőrösi Zoli barátom [a Délutáni alvás társírója - a szerk.] nagyon jól megfogalmazta: - Ha nekem van egy elképzelésem, nem hagyom magam abból kizökkenteni. Emellett már vagyok annyira érett, és van mögöttem egy biztos háttér, hogy tényleg azt csinálhatom, amit szeretek, és ami a hobbim - mert igazából azzá vált.
Nem dolgozom túl sokat, de vannak napok, amikor sok minden összejön, ilyenkor tényleg beleadok mindent - ezt a családom is tudja, és szerencsére hagyják, hogy alkossak. Viszont tény, hogy nincsenek állandó kötöttségek, bár arra már régen rájöttem, hogy nem is lennék képes úgy dolgozni.

N.G. - Hogyan telnek a napjai?

Burger Barna - Nagyon változó. Minden attól függ, hogy éppen hova megyek, és mit kell lefotóznom. Reggel hétre, vagy tízre kell bemennem, aztán este kilenckor, vagy éjszaka van jelenésem. Az egész nagyon sok mindentől függ, és rendkívül változatos.

N.G. - Kiknek dolgozik, mit fotóz nekik, van ezek között kedvenc témája?

Burger Barna - Különböző újságoknak készítek képeket. Annak idején a Kurírnál kezdtem, ahol az volt a divat, hogy mindenki kapott egy pártot. Ez 1988-89 körül volt, és nekem akkor a Fidesz jutott. Követtem őket mindenhová. Emlékszem például, amikor Orbán Viktor narancsot osztogatott a főtéren, de ugyanúgy elkísértem őket vidékre is.
Jelenleg a Playboy és az ELLE megbízásából interjúkhoz szoktam portrékat készíteni, és igazából ez a kedvencem. Nagyon szeretek arcokat fotózni, ezzel kapcsolatban készült a "Fej vagy írás - 92 Magyar író portréja" című könyvem is, ami tulajdonképpen egy kétéves munkám eredménye. Szinte mindent én szerveztem: megkerestem azokat, akiket kijelöltek nekem, és rábeszéltem őket, hogy vállalják a szereplést a könyvben. Sokan nem hitték el, hogy ez nem amolyan bulvárlapos homályos fotó lesz, és kételkedtek a színvonalában, ezért aztán meg kellett mutatnom nekik a már elkészült részeket. Keresztülutaztam az egész országot, hogy mindenkivel találkozhassak.
Ezek mellett adódnak fotózási lehetőségek kiadványokhoz is: vannak, akik engem kérnek fel, ha valamivel színesíteni szeretnék a könyveiket épületekkel vagy tájakkal - ezt nagyon kreatív munkának tartom, ezért szeretem.
A szabadidőmben pedig a saját elképzeléseimet, ötleteimet valósítom meg, mert ez az, ami igazán erőt ad. Mentálisan töltődik fel az ember - tulajdonképpen még a mai napig is az írókönyvem készítése alatt kapott impulzusokból élek.


Geszti Péter


N.G. - Mióta a szakmát megtanulta, eltelt egy pár év, fejlődött a technika, megjelentek a digitális gépek. Önnek melyik fekszik jobban, az analóg vagy a digitális?

Burger Barna - Jobban szeretem a digitálist, mert könnyebb vele dolgozni abból a szempontból, hogy ha tudom, mit akarok, az elkészült képeket nem kell kiadnom a kezemből. Hiszen az időfaktor sokszor meghatározó a mai világban. Rgyébként meg nagyon nehéz olyan szakembert találni, aki jól elő tudja hívni a képeket. A jól alatt azt értem, hogy ha elmondom neki, mit és hogyan szeretném, azt meg is tudja valósítani. Emellett persze sokszor előfordult, hogy a nagyításnál elrontották a képet: valaki megkarcolta, vagy nem elég keményre hívta elő. Ha volt időm, akkor nagyítottam magamnak, de többnyire nem volt időm.
A digitális technikával ez a körülményesség megszűnt. Csak hazamegyek, a fényképezőgépről áttöltöm a képeket a számítógépre, és pár gombnyomással pont olyan lesz, amilyet elképzeltem.
Ráadásul a nyomdák nagy része már digitális fotókkal dolgozik, ezért így is, úgy is digitalizálnom kell a papírképeket. Bár az idők folyamán sikerült megbízható embert találni az előhívásokhoz, most már én is tudok rajtuk változtatni szkennelés után.
Amit saját magamnak fényképezek, azokat analóg technikával készítem, hiszen ott nincs olyan időkorlát, ami indokolná a digitális technikát. Azért is szeretem jobban a hagyományos fotózást, mert megvan a maga "lassúsága“. A fényképezés folyamatában is, és az utómunka alatt is. És ez jót tesz minden anyagnak. Rákényszerít a gondolkodásra.

N.G. - A "Délutáni alvás"-t szerette? Volt benne kihívás?

Burger Barna - Természetesen. Amikor Zoli megkeresett és felvázolta a leendő könyvet, nekem is beindult a fantáziám, és elmeséltem neki, hogy én hogyan képzelem el az egészet. Ő persze azt sem tudta, mi az a Polaroid-technika, de mikor meglátta a képeket, már nem tiltakozott ellenük. Amikor aztán minden elképzelésemet sikerült véghezvinnem, nagyon boldog voltam.


Szabó István


Tulajdonképpen az én ötleteim valósultak meg végig a könyvben: hogy a képek hova kerüljenek, hogy a papír sárgás (ofszet) legyen, hogy a szöveg elosztása hogyan alakuljon. Az egész azért volt rendkívül érdekes és izgalmas, mert én ezt sosem tanultam, és mégis úgy éreztem, mintha egy grafikus veszett volna el bennem. Persze lehet, hogy ha a fotósiskolai anyaggal a fejemben állok neki, akkor nem lett volna bátorságom a szabályok átlépéséhez. Még a kiadót is győzködnünk kellett, hogy a könyv így lesz jó, ahogy lesz, és "Igenis a Barna tudja, mit csinál".
Úgy vélem, sikerült egy olyan művet létrehoznunk, amely minden szinten megmozgatja az olvasó fantáziáját. És ez volt a cél: valami olyat alkotni, amit nem csak átlapoznak és elolvasnak, aztán felkerül a polcra, hanem ami arra késztet, hogy forgassuk újra meg újra, hogy előszedjük és beleolvassunk többször is.
Sikerült végül, mert itt van úgy, ahogy elképzeltem, úgy, ahogy megálmodtam - ha nem is száz százalékban, de kilencvenben biztos.

N.G. - A képek hatottak Kőrösi Zoltán elbeszéléseire, vagy az elbeszélések hatottak Önre?

Burger Barna - Ő azt mondja, és a végeredmény is azt mutatja, hogy a képek hatottak rá. Sokszor együtt jártunk fotózni, bár az is hozzátartozik, hogy amikor elkezdtük, már tizenhárom fejezet meg volt írva, de a végén tizenhattal zártunk, így valószínűleg az utóbbiak születhettek a képek inspirálására.
Zoli - bevallása szerint - olyan könyvet szeretett volna, amely minden formában kilóg a többi közül. Talán ezért is lett nagyobb, mint az átlag kötetek, kevés olyan könyvesbolt van, ahol befér a polcra a szépirodalmi könyvek közé; ám tulajdonképpen a tartalmát tekintve is "kilóg", hiszen nem egy megszokott, sablonos könyvet vesz a kezébe az, aki rászánja magát és elolvassa.
Az én fő célom az volt a kötettel, hogy egy szerethető tárgyat hozzunk létre, és azt hiszem, mindkét szempontunknak sikerült eleget tennünk
Az egésznek azonban a barátságunk volt a kiindulópontja. Nem beszéltünk pénzről, sok dolgot csak azért rágtunk át, hogy inspiráljuk egymást, és mert jó volt beszélni róla.


Atlantic City


N.G. - Van valami nagy munkája, terve jelenleg is?

Burger Barna - Van, persze, több is. Ami publikus, az egy fotósorozat Nádas Péterről. Amióta 2004-ben megismertem, azóta folyamatosan fotózom különböző helyszíneken, különböző szituációkban, amihez az engedélyét adta, és amiért én mindig elkísérhetem mindenfelé. Azt nem tudom, hogy ebből mikor lesz könyv, de folyamatosan készül, és gyűlik hozzá az anyag.

Kilencvenben megszerveztem magamnak, hogy kimegyek New Yorkba, Clinton beiktatására, és ott a kezembe akadt egy kiadvány, amelyben a teljes karrierútja szerepelt, egészen az elnökség eléréséig, egy fotósorozat formájában. Ebből az az ötletem támadt, hogy én is csinálhatnék egy hasonlót. Akkoriban még a Kurírnak fotóztam, és már eléggé szép anyagom volt Orbán Viktorról, ami persze azóta is szaporodik, és még mindig úgy érzem, hogy nincs vége.

N.G. - Az előző könyve fotóiból kiállítás is készült, lehet ezt még látni valahol, esetleg van másik kiállítása is?

Burger Barna - A "Fej vagy írás" kiállítás a mai napig tart, ez egy ún. utazó-sorozat, jelenleg Stuttgartban van két hónapja, de azért lassan hazakerül hozzám. Érdekessége, hogy nagyon jó időben született, mert azóta, hogy elkészült, sajnos tizenheten már nincsenek az élők sorában a kilencvenkét nagyszerű író közül.
Emellett van egy New York anyagom gyönyörű panorámafotókkal, amit nagyon szeretnék kiállítani (New York a szerelmem, minden tavasszal és ősszel meglátogatom), egyfolytában keresem a méltó helyet hozzá, mert nagyon nagy anyag. Tíz hatalmas, háromméteres képről van szó, és ezekhez különleges helyszín kell.
Ezeken kívül persze van egy csomó másik projektem is, amiken dolgozom, és amikből még lehet bármi, például az írók könyvét is lehetne folytatni. Folyamatosan születnek tervek, ötletek a fejemben, olyan nincs, hogy unatkoznék.

Mire az ember a fényképezésig eljut, nagyon sok mindent kell megszerveznie, lebeszélnie, elrendeznie. Ezért aztán, amikor végre ráteheti ujját a gombra tényleg csak kattingatnia kell, az már valóban a világ legegyszerűbb dolga. (Legalábbis látszatra.)

(Fotók: www.burgerbarna.hu)

*

Aki szeretne személyesen találkozni a "Délutáni alvás" két szerzőjével, az csütörtökön megteheti. Az Alexandra Könyvesházban (a Nyugatinál) Burger Barna és Kőrösi Zoltán lesznek Vámos Miklós vendégei.
2008.01.10 csütörtök, Alexandra Pódium, 19.00 óra, Vámos-klub

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei