2008. május 18.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Robin Williams és a legalizált őrület (II. rész)

Robin Williams, legyen bármilyen nagysikerű színész is, ő mindig is stand-up humorista marad, akárhová megy. Pengeéles esze, improvizatációs képességei és tengernyi akcentusa révén előadásai során a folyamatos nevetés állapotában tudja tartani hallgatóságát, a közönségére pedig mindig rá van hangolva - minden bekiabálásra van egy-egy szurkapiszkája, ami pontosan a helyzethez illik.

1990-ben két filmben szerepel: egy könnyedebb vígjátékban, a Caddilac Man-ben egy nagydumás autókereskedőt alakít, aki egyszerre akasztja össze a bajszát a maffiával, a feleségével, az exével és a cégvezetéssel. A film felejthető volt, és hamar eltűnt a süllyesztőben, de nem így a másik. A Penny Marshall rendezésében felvett "Ébredések" című, igaz történeten alapuló dokudrámában Robin a kataton betegeket felélesztő dr. Malcolm Sayer esetét meséli el.

A filmben szintén főszereplő Robert De Niro mellett sem halványult el Robin tehetsége. Alakítása érzékeny, de nem érzelgősködő, drámai, de nem patetikus. A filmbéli Sayer valójában dr. Oliver Sacks forgatókönyvre átírt változata, akit Williams a valódi Sacks megfigyelésével keltett életre. Azonban a megfigyelés nem volt egyirányú: Sacks is figyelte őt, és találóan jegyezte meg, hogy szerinte Robinnak valamiféle szándékos Tourette-szindrómája van.

1991-ben a Shakespeare-adaptációk királyával, Kenneth Branagh-gel dolgozott együtt a "Meghalsz újrá"-ban. Ezúttal egy bukott pszichiátert alakít, aki egy bevásárlóközpontban oktatja ki Branagh-et, hogy miként is üldözheti el barátnőjét. Kiváló szerepelése révén Branagh felfigyelt rá, és nem volt rest felajánlani Osric szerepét a Laurence Olivier-féle legendás Hamlet-filmet lekőröző 1996-os Hamlet-ben.

A következő lépcső egy újabb Terry Gilliam-film képében jelentkezett. "A halászkirály legendájá"-ban Robin Williams egyik lemeghatározóbb alakítását nyújtotta. Ezen a filmen Jeff Bridgesszel dolgozott együtt, aki egy szabadszájú rádiós műsorvezető, Jack Lucas szerepében brillírozik. Az egyik adását hallva egy elmebeteg tömeggyilkosságot követ el, melyben Robin figurájának a felesége is áldozatul esik. Robin, alias John Parry egy lepukkant ex-történelemtanár, aki belebolondult felesége halálába. Történelemszeretete és a középkori mitológiához való vonzódása azonban furcsa mód tör a felszínre. Veszteségérzetét egy, a Szent Grál iránt folytatott küzdelembe fojtja, ahol ő maga válik Parsifállá. Ebbe a küldetésbe vonja be az öngyilkosságot megkísérlő Bridgest is. A megbocsátást és kegyelmet középpontba helyező filmben Robin Williams újabb Oscar-jelölést kapott.

Bár végül nem nyerte el a díjat, ez nem rengette meg különösebben Robint. Az újabb sikert az Aladdinnal szállította, melyben a dzsinn be nem álló lepénylesőjébe adta a szóáradatot. Ha egy pillanatra is ugyan, de több mint ötven, a tömegkultúrában ismert alakot villantott fel bravúros, rögtönzésekre épülő szinkornmunkájában. A rajzfilm végül kétszáz-millió dollár fölött teljesített, de Williams kifogásolta, hogy az ő nevével és figurájával próbálták meg eladni a filmet, különösen azután, hogy ennek ellenkezőjét előzőlegesen kikötötte. A Disney stábja szerint csak megpróbált több pénzt kicsiholni belőlük, de Robinnak csak egy bocsánatkérés hiányzott, amit meg is kapott tüstént.

Az Aladdin kasszasikernek bizonyult, és Williams megpróbált még egy kicsit a gyerekfilmek körül legyeskedni, de a "Játékszerek" című filmet a kritikusok lehúzták, és a közönség sem szeretette. Robin viszont megúszta, és a felesége révén bekerült a "Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van" forgatásába. A feleségével együtt dolgoztak a filmen, és a "Reszkessetek, betörők!"-et is rendező Chris Columbust kérték fel a rendezői munkára.

A producer-házaspár is érezte a forgatókönyv ironikus voltát. Bár Williams a filmben egy elvált apát alakít, aki bébiszitterként próbál a gyermekei közelébe férkőzni, a valóságban ő volt az, aki a bébiszitterként dolgozó Marshát elvette. A film nem csak a mozipénztárakat töltötte csurig, de ez volt két éven belül a második Golden Globe-díjas filmje.

A film azért is jellemző volt Robinra, mert egy rajzfilm-szinkronszínészt alakított, és akcentusainak széles tárházából Mrs. Doubtfire megformálásához egy skót dialektust választott. Ezt még az "Ember a talpán"-t rendező Bill Forsyth-tól leste el, ahol a történelem öt külön szakában próbálta meg megragadni az emberi lét mivoltát Williams.

Miután elutasította a Nixon főszerepét, melyre Oliver Stone kérte fel, Robin visszatért az ifjúsági filmek világába a Jumanjival. A fantasztikus játék világa, melyet a való világ unalmát maguk mögött hagyni vágyó gyerekek keresik fel, sok titkot rejt, közülök az egyik a játékban huszonhat éven át fogva tartott Alan Parrish, azaz Robin. Evvel együtt persze az egész játékvilág elszabadul, arra késztetve az ifjú Kirsten Dunstot és Bradely Pierce-t, hogy játsszák végig a játékot, végződék bárhogy is.

A Jumanji nagy siker volt a gyermekek körében, amit a bevételek is tükröztek: jóval százmillió fölött hozott a konyhára a film. A Mrs. Doubtfire után majdnem megint női ruhát öltött a "Madárfészek" című vígjátékban, melyben egy buzibár tulajdonosának szeretőjét alakította volna, aki nőimitátorként keresi kenyerét, de a szerepet lepasszolta Nathan Lane-nek, és a bártulajdonosként remekelt. A forgatás során viselt nőiesebb ruhák azonban nem éppen Robin méretére voltak szabva, és szőrös testével igencsak jelentős kontrasztott mutatott, ezért a stáb csak kedveskedően Buzillának szólította. A közönségnek is tetszett a film, és összesen több, mint százmillió dolláral járultak hozzá az USA filmgyártásához.

Talán még gyermekkori szárnypróbálgatásaiból maradhatott meg az a gyermeki tisztaságú látásmód és elragadtatottság, az a fékevesztett bolondozás és az a gazdag képzelőerővel megáldott komédia, ami Robin Williams sajátja. A gyermek szemszögéből látva kommentálja a felnőttek napi rutinját, játsszon éppen űrlényt, hibbant töriprofot, a tipikus örök-gyerek Peter Pant vagy a huszonhat évre a világból kivont Alan Parrish-t. Nem véletlen, hogy ilyen gyerekes szerepeket játszott pályája során, és a való életben is a gyerekek nagy barátja volt: számos alapítványnak adományozott jelentősebb összeget, és szívesen járta a kórházak gyermekosztályát is.

Ennek a vonulatnak volt a betetőzése az 1996-os "Jack", melyben egy tízéves kisfiú négyszer olyan gyorsan öregszik testben, mint lélekben. Kezdetben vonakodott a szereptől, mert nyilatkozatai szerint ebben a témakörben már elég kiterjedt életművet alkotott, de Francis Ford Coppola neve visszacsalogatta a kamera elé. Az osztálytársait játszó gyerekekkel a film forgatásának megkezdése előtt két hétig táborozott, hogy összeszokjanak, de a nagyszerű alakítások ellenére a közönség meghátrált az elég gyönge alapkoncepcióra épülő filmtől.

Williams ezután új, komolyabb karakterekkel kezdte repertoárját szélesíteni, de még mindig a vígjátékokkal tudott nagyobbat szakítani. 1986 óta a "Comic Relief" nevű, eredetileg brit jótékonysági est USA-beli változatának volt a házigazdája Robin, Whoopi Goldberggel és Billy Crystallal egyetemben. Utóbbival már régóta tervezgették, hogy közös filmjük lesz, de csak ’97-ben sikerült összehozni ezt az "Apák napja" forgatásával. A film egy gyorsan pergő, könnyed humorú kis alkotás volt, de nem durrant olyan nagyot, mint várták, pedig Williams és Crystal még a "Jóbarátok"-ban is feltűntek egy-egy rövidebb szerep erejéig.

A vígjátéki hullámon tovább lovagolva a következő megálló a "Flubber" volt, "A szórakozott professzor" remake-je, ami a magyar változat alcíme is lett. Az eredetileg 1961-es film felújítása pénz dolgában nem panaszkodhatott, de a kritikusok és a közönség is felejthető moziként könyvelték el. A vígjátéki hullám pedig megtört egy igen ígéretesnek látszó forgatókönyv kedvéért, amit néhány tejfelesszájú hollywoodi ifjonc hozott össze.

Az ifjoncok nevei Ben Affleck és Matt Damon, a filmé pedig Good Will Hunting. Az önnön lelki gondjaival és felesége halálával is birkózó pszichológus, Sean Maguire szerepében sem tudta meghazudtolni önmagát Williams, és a szövegkönyvet bőségesen kiegészítette saját improvizációival. Amikor halott feleségéről és a fingásáról vall, Matt Damon azért nevet annyira, mert azelőtt ő se hallotta még a szöveget, mi több, a kamera remegéséből ítélve az operatőrt is megnevettette. Színészi tehetségét végül Hollywood is elismerte, és a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarral jutalmazta eredeti játékát.

A következő nagy dobás a Hamlet és az Isteni színjáték ihletésével egy Richard Matheson-könyvből készült film, a "Csodás álmok jönnek", melyben Robin a szó szoros értelmében mennybe megy. Egy autóbalesetben hal meg, ahonnan egy, a festő feleségének képeire emlékeztető mennyországba kerül. Mikor rájön, hogy kedvese (akit Annabella Sciora alakít) beleőrült a gyászba, öngyilkos lett és a pokolra került, Robin utána indul, hogy a pokol tüzétől megmentve a halálon túl is egymáséi lehessenek.

Ha van film, erre biztosan érvényes a "vizuális orgia" kifejezés. A festői környezet, a speciális effektusok olyan lenyűgözőek voltak, hogy elnyerte az 1998-as vizuális Oscar-díjat. Azonban a látványvilág és a film tárgya, mondanivalója nem volt elég egyszerűen leképezhető és népszerű ahhoz, hogy széles tömegeket varázsoljon el.

Ezt a hatást inkább a "Patch Adams" érte el. Sokak számára ez volt Williams szerepideálja: a doktor, aki a humorral gyógyít. A közönség és a kritikusok viszont ritkán vannak egy hullámhosszon. A recenziók rendre lehúzták a giccsesnek, geilnek tartott filmet, a nézők viszont imádták, és a százmilliós álomhatár fölé tornászták a bevételt. A sikersorozatot, úgy tűnt, nincs, ami megszakíthatja. És bár sikernek indult, a Holokauszt idején, a lengyel gettóban játszódó "Hazudós Jakab" a rossz időzítés áldozatául esett - csak az Oscar-díjas "Az élet szép" után tudták a mozikba juttatni a filmet, és így hatalmas bukás lett.
Két vígjátéki, néha már az érzelgősséggel határos próbálkozás (az "A. I. - Mesterséges értelem", illetve "A kétszáz éves ember") után Williamsnek gyökeres változásra volt szüksége, és következő filmjében, a "Sötétkamrá"-ban ezt maradéktalanul hozta. A szokványos, mosolygós, kedves Robin-arc a film során egyre jobban eltorzul, egyre riasztóbb és félelmetesebb lelki világnak lesz a tükre, ahogy a sötétkamrában dolgozó Robin egyre mélyebbre hatol egy család életébe, akiket csak az előhívott képekről ismer.

A 2002-es "Álmatlanság" is hasonló, ámbár Robin részéről jóval hidegvérűbb játékot kívánó filmdráma volt. Már maga a stáblista is egy jó film ígéretével kecsegtet: a "Mementó"-t is jegyző Christopher Nolan rendezésében Williams mellett Al Pacino és Hillary Swank játszik. Bár neve már régóta közszájon forgott, a krimiíró gyilkos bőrébe bújva nyerte el végül a szakma egyetemes elismerését.

Ugyanebben az évben Robin visszatért a gyökereihez, és telt ház előtt nevettette a közönséget másfél órán át a Broadway-en. A 2002-es fellépés a gyorstüzelésű impró megismételhetetlen csúcsa. A Salt Lake City-beli olimpiai játékok és a 9/11 utáni első sokkhatás lecsendesedésével Williams a világot egy színpadon járja be Jamaikától Skandinávián át a Közel-Keletig és Ausztráliáig. Eközben érinti a Microsoftot, az Egyesült Államok médiáját, a New York-i tavaszt, a pedofil papokat és a doppingoló sportolókat, majd egy orgiasztikus befejezés keretében a Viagrát, a szexualitás szépségeit és perverzitásait, a pandákat és magát az orgazmust is a jellegzetes Williams-szemüvegen keresztül mutatja be.

A stand-up szempontjából 2005 is igen fontos év Williams életében, amikor egy obszcén viccről szóló dokumentumfilmben a stand-up világ színe-java próbál elmesélni egy örök klasszikust. A "The Aristocrats"-ben mindenki megszólal, aki számít. Több, mint száz stand-up előadó teszi próbára képzelőerejét, hogy bemutathassa, övé a világ legnagyobb tűrőképességet igénylő viccének a leggusztustalanabb, legobszcénebb változata.

George Carlin, Gilbert Gottfried, Penn Jillette, Drew Carey, Billy Connolly, Whoopi Goldberg, Eric Idle, a South Park-os Matt Stone és Trey Parker, Sarah Silverman, Doug Stanhope, Chris Rock, Jon Stewart, Bill Maher, Lewis Black, a Simpson család felének hangja, Harry Shearer, és persze Robin Williams is megpróbálja túlszárnyalni a többiek testnedvekben, vértocsogásban, incesztusban, belső szervekben és más hasonló, hányingert keltő dolgokban gazdag változatát.

Talán jobb is, ha e nagy nevek társaságában örökítjük meg Williamst, hiszen nagysikerű színész létére valójában ő mindig is stand-up humorista marad, akárhová megy. Pengeéles esze, szélessávú humora, improvizatív képességei és tengernyi akcentusa révén előadásai során a folyamatos nevetés állapotában tudja tartani hallgatóságát, a közönségére pedig mindig rá van hangolva - minden bekiabálásra van egy-egy megjegyzése, szurkapiszkája, ami pontosan a helyzethez illik.

A stand-up humor olyan tehetsége, aki mindig az emberit mutatja fel értékként előadásai során, és akiből mindig sugárzik a világ (és benne az ember) iránt érzett feltétlen elismerés, akkor is, amikor a legrosszabb oldalunkat használja humora céltáblájául. Ha a nevetés segít szembenézni önnön hibáinkkal és lelki gondjainkkal, akkor Robin Williams a legsikeresebb pszichoterapeuta, akit valaha szerencsém volt látni.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei