2008. június 12.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A "Gömböc" Berlinbe látogat

Szombaton, a Tudományok hosszú éjszakáján, az Art’n’Science nevű program keretében bemutatkozik a "Gömböc" - két magyar matematikus hosszú vajúdás után született "gyermeke". A szenzációs magyar matematikai felfedezés a berlini Collegium Hungaricumba látogat, két feltalálójával együtt.

No de mi az a Gömböc? "A Gömböc az első ismert homogén test, melynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet." - mondja a matematika. De hogy azok számára is világossá tegyük a dolgot, akik nem kifejezetten születtek Pitagorasznak, egészen egyszerűen úgy fogalmazhatnánk meg: a Gömböc az első homogén (egyetlen anyagból készült) keljfeljancsi - vagyis egy olyan test, ami anélkül, hogy súly volna benne, mint a hagyományos jancsiban, mindig a talpára áll. Formája leginkább egy teknős páncéljához hasonló, s ez egyben magyarázatot ad arra is, hogyan képes az állat szorongatott helyzetekből ismét talpra állni.

Talán egyszerűen hangzik, de tény, hogy két matematikus, Domokos Gábor és Várkonyi Péter tíz éves kitartó munkájának gyümölcséről beszélünk, melyet tudományos körökben úgy emlegetnek, mint a legnagyobb magyar felfedezést a Rubik-kocka 1979-es feltalálása óta.

A Collegicum Hungaricum igazgatója, Can Togay János elmondta: nagy várakozás előzi meg a "Gömböc" berlini bemutatkozását. Domokos Gábor akadémikus, egyetemi tanár és társa, Várkonyi Péter az esti, vetítettképes előadásuk előtt és után beszélgetnek majd az érdeklődőkkel a magyar matematikai felfedezésről. A "Gömböc" mindeközben egy vitrinben lesz látható.

Ezenkívül még agyhullámokkal irányított robottáncos, Beöthy Balázs, Nagy Ágoston és Balikó Emese hang- és fényinstallációi, Bérczi Zsófia élőképszínháza, Bence Samu videoalkotásai és ifj. Kurtág György kísérleti zenéje szórakoztatja a közönséget.
Berlinben és Potsdamban 66 intézmény több mint 1800 eseményt kínál az érdeklődőknek szombaton délután öt órától hajnali két óráig.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei