2008. június 22.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Sikeres Guinness-rekordkísérlet: 4377 hajó a Tiszán

A Tisza Hete elnevezésű rendezvénysorozat keretein belül Guinness rekordot állítottak a kajak, kenu és egyéb hajók szerelmesei: egy időben 4377-en szálltak vízre vasárnap délelőtt. A kísérletben 24 település kikötői vettek részt - mondta el Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda vezetője.

Az Észak-alföldi Régióban 1021, a Tisza-tavi Régióban 2389, a Dél-Alföldön pedig 967 fő regisztrált a programon, és bocsátotta vízre járművét. Vasárnap délelőtt 9-11 óra között egy új Guinness-rekord felállítására tettek kísérletet: ebben a két órában a lehető legtöbb vízre szálló kajakot, kenut és más hajót vártak a Tiszára 24 település kikötőiben Tiszabecstől Szegedig.

"Nagyon jó időben, sokan jelentkeztek, illetve szálltak vízre a 27 regisztrációs pontnál, csónakkikötőnél, amelyeket az önkormányzatok saját költségükön működtettek" - mondta Molnár Anita, az abádszalóki hivatalos eredményhirdetést követően. Volt egy 200 fős csoport, amelyik Poroszlóról Abádszalókig evezett.

A legtöbb vízi jármű kézzel hajtott alkalmatosság - kajak és kenu - volt. A dél-alföldi Mindszenten 540-en, a Tisza-tónál a sarudi strandon 270-en, Tiszafüreden 370-en szálltak vízre, míg Tiszadorogmán 290 személy kompolt a Tisza egyik partjáról a másikra a két óra alatt, ahol a település polgármestere palacsintával kedveskedett a próbázóknak.

A hivatalos számlálást a Guinness-rekordkísérleteknél alkalmazott szigorú formai követelmények szerint végezték. Regisztrációs íveket vezettek, a számozott jegyzőkönyveket pedig faxon küldték folyamatosan az MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Irodájába.

A Tisza Hete egyébként június 21. és 28. között zajlik, és számtalan kulturális programmal, sportrendezvényekkel, kulináris élvezetekkel, és ismeretterjesztő előadásokkal várják az érdeklődőket a Tisza teljes magyarországi szakaszán. Horgászverseny, koncertek, Szent Iván éji boszorkányság és tűzugrás - és még számtalan program közül válogathatnak a Tisza szerelmesei ezen a héten.

*


Helyszín: a Tisza magyarországi szakasza
Időpont: 2008. június 21-28.
Bővebb infó, részletes program: www.tiszahete.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei