2008. július 11.Pákozdi Dávid
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Nasser Azam brit festő élvezte a gravitáció nélküli alkotást

A 44 éves művész hét kilométer magasságban, két társával próbálhatta ki, hogy mire is képes súlytalanságban. Hat képet készítettek el összesen, amelyeket egy londoni galériában állítanak majd ki. Két részre osztva a repülést, váltakozó magassággal biztosította a speciálisan erre a célra átalakított repülőgép, hogy megszűnjön az utasok körüli gravitáció.

Többszöri emelkedés és zuhanás mellett nagyon nehéz dolguk volt az alkotóknak, meg kellett küzdeniük a hányingerrel, ami annak ellenére is utoléri a legtöbb embert, aki hasonlót él át, hogy a próbatétel előtt hosszú ideig tart a fizikai előkészítés a Moszkvához közeli űrhajós kiképzőközpontban, amely találóan a Csillagváros nevet viseli.


- Attól féltem a leginkább, hogy rosszul leszek, és emiatt képtelenné válok a festésre - mesélte az út után Nasser Azam, főszervező. - Szerencsére annyira koncentráltam, hogy eszembe sem jutott odafent émelygésen és hasonló negatív érzéseken töprengeni - tette hozzá, majd viccesen utalt arra, hogy akár igazi űrhajós is lehetett volna belőle, ha ennyi idősen ilyen jól bírja.
Tizenegy művész nevezett be az "Élet Az Űrben" projektre, azonban az erőteljes felkészítést követően a többiek kirostálódtak és így maradtak hárman, de közülük is csak Nasser Azam úszta meg rosszullét nélkül a gravitációmentes festést. Az út során tizenöt alkalommal emelkedett magasra a repülő, az első egy-kettő valóságos sokkhatást jelentett a szervezetükre. Mindemellett viccesnek és élvezetesnek tartja Azam ezt a légi festést, főleg, mivel eleddig csak ők próbálkoztak hasonlóval a világon.

Ezek a képek közel készültek a csillagokhoz és ennek megfelelően az árukat is csillagászatinak tartják, azonban nem kerülnek eladásra. Hamarosan mindenki megtekintheti őket a londoni County Hall galéria kiállítótermében, ahol Azamnak most is látható festménye.

Nem ez volt az utolsó próbatétel, már tervezik az Antarktisz meghódítását is a művészek, egyelőre azonban azt mérik fel, miként tudnák két héten át elviselni a roppant hideg sarki időjárási körülményeket.

*


A County Hall Gallery Nasser Azam aloldala
Nasser Azam hivatalos weboldala

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei