2008. szeptember 8.Bíró Szabolcs
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A SUB ROSA tanulmányút - Útinapló egy négynapos prágai kirándulásról 1

Idén nyáron elkezdtem írni eddigi talán legnehezebb és legterjedelmesebb könyvemet, a történelmi alapokra építkező Sub Rosát, ezért szerettem volna pár napra Prágába utazni, hogy saját szememmel lássam a helyszínt, saját bőrömön tapasztaljam meg azokat a dolgokat, amelyeket a szereplőim fognak a macskaköves utcákat róva.

2008. augusztus 22-én tehát elindultunk idősebb öcsémmel, Gergellyel, illetve egy régi jóbarátommal, Petivel, hogy együtt fedezzük fel az Arany Várost.

1. NAP
Péntek, 2008. augusztus 22.

Kissé feszült idegállapotban érkeztünk meg a dunaszerdahelyi állomásra, de hát ez teljesen érthető egy olyan hosszú út előtt, amilyenre indultunk. Rajtunk kívül egy fiatal szlovák fickó várt a buszra, aki elárulta nekünk, hogy gyakran utazik ezzel a járattal, de szerinte az egyetlen jó az egészben, hogy a járat éjjeli, és legalább lehet aludni útközben. Egyébként meg csak vonogatta a vállát, hogy a busz legfeljebb középkategóriás, ami számunkra azért volt furcsa, mert a weboldalukon luxusbuszokat ígértek... Megjött a busz, és az első élmény ezzel kapcsolatban rögtön negatív volt, mivel a tolószékkel együtt még a középső ajtón sem fértem fel (?!), úgyhogy a fiúk elkaptak a hónom alatt és a lábamnál, és nagy nehezen feltéptek az ülésig.

A busz pontosan 23:38-kor indult (szemben velem egy nagy digitális óra világított), tehát majdnem háromnegyed órás késéssel. Ez mondjuk nem is volt akkora gond, mint az, hogy a hatórás úton egyszerűen nem bírtam hosszabban aludni, mindig csak pár percre merültem álomba, aztán a kényelmetlen ülés felébresztett - a busz tényleg csak középkategóriás volt...

Hajnali öt óra előtt pár perccel értünk be Prága külvárosába, és bármilyen nyúzott is voltam, mosolyt csalt az arcomra a sok fény, és a távolban a tévétorony látványa. Az ember nem is gondolná, hogy még a városon belül is milyen sokáig kell utazni, hogy Prága szívébe, az óváros körzetébe érjünk.

Fél hatkor szálltunk le a buszról, ami szerencsére már könnyebben ment, mint a felszállás. Az álmosság és a hajnali hűvös levegő együttes hatásától még remegett az állam, bár Peti és Gergely sem voltak csúcsformában. Összekaptuk magunkat, és mivel az állomástól (Florenc) a Hotel A Plus csak 80-100 méterre van, hát elindultunk - az ellenkező irányba. Egyre furcsább helyeken sétáltunk, egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha a turistaközpontban járnánk. Végül egy helyi fazontól kérdezősködtünk, és lám, máris hasznomra vált, hogy annyiszor végigjátszottam a csehek legjobb PC játékát, a Mafiát, hiszen a "mimo mapu - térképen kívül" és az "opačný smer - ellenkező irány" szókapcsolatok onnan ragadtak az agyamba. Megfordultunk, és visszasétáltunk az állomásra, ahol aztán kerestünk egy padot, hogy megreggelizhessünk és megkávézhassunk. Ekkor jegyeztem meg, hogy talán McDonald’s cégtáblát kéne keresni, mert a hotellal szemben van egy ilyen gyorsétterem. A fiúk egyszerre nevetve és mérges képpel mutattak a hátam mögé, ahol egy hatalmas, világító tábla hirdette a gyorséttermet. A bal oldalamon egy másik nagy McDonald’s tábla állt, és az ellenkező irányba mutatott. Öt perc múlva megtaláltuk a hotelt...

...ahol közölték velünk, hogy csak délután kettő után (tehát több, mint nyolc óra múlva) vehetjük át a szobakulcsot. Ez akkor még nem is tűnt olyan félelmetesen sok időnek, mint amennyi végül is lett. Elindultunk az Óváros-térre, Prága turisztikai központjába. Ekkor még mindig alig múlt hajnali hat, talán fél hét lehetett. A térkép segítségével már nem volt nehéz megtalálni, melyik utcákon kell keresztülmennünk, és ahogy haladtunk előre, szinte méterről méterre egyre szebb épületek tárultak elénk. Egyre több faragás, festmény, egyéb díszítés ékesítette a házakat. Útközben egy nyílt képkiállítást is találtunk. A legérdekesebb az egészben, hogy a kiállítás éjjel-nappal ott van, mégsincs összeköpködve, összefirkálva, megrongálva egy sem. Az emberek megnézik, lefényképezik, és tovább mennek. Ilyen nálunk nincs, én legalábbis még nem találkoztam hasonlóval...

Átsétáltunk a régi lőportorony alatt, amely a város eredeti 13 kapujának egyike. Itt már nem lehetett tovább bírni, előkerültek a fényképezőgépek. Az Óváros-térre érve döbbenetes látvány fogadott minket: a többszáz éves épületekkel büszkélkedő, kb. 9000 négyzetméteres tér szinte teljesen üres volt! Mint egy álomban, amikor az ember egyedül mászkál a leggyönyörűbb történelmi emlékek közt. Az Orloj körül álló kávéházak még zárva voltak, a teraszokon az asztalok és székek leláncolva. Két-három ember lézengett a téren, fényképeztek, ahogy mi is. Körbejártuk az Orlojt, a városházát, megörökítettük a mesésen gyönyörű Boldogasszony templomot és az 1915 óta a téren álló Husz János szobrot (bár inkább szoborcsoportról van szó).

A városháza faragott kapuján, az Orloj minden oldalán, a körülöttük álló házak és templomok minden egyes négyzetméterén volt valami, amit egyszerűen muszáj volt lefényképezni, megnézni, elolvasni... Körülbelül nyolcvan képet készítettünk, és ez még mindig édeskevés ahhoz képest, amit láttunk. Szédületes volt, és az üres tér emlékére még most is borsódzik a hátam.

Az Óváros-tér mellett közvetlenül a szintén hihetetlenül gyönyörű Malé nám (Kis tér) található, közepén kovácsoltvas kúttal, illetve aprólékosan festett házakkal. Mintha nem is épületek, hanem gigantikus festővásznak lettek volna.

Egy darabig körbe-körbe sétáltunk, aztán úgy döntöttünk, megnézzük a Károly hidat, amitől már csak egy köpésre voltunk. Itt hasonló látvány fogadott és hasonló érzés kerített hatalmába minket, mint az Óváros-téren: a máskor turistáktól hemzsegő és árusokkal telezsúfolt híd meztelen valójában tündökölt a kora reggeli fényben. Majdnem csak mi voltunk ott, és persze most is előkerült a fényképezőgép, mind az üres hidat, mind a Moldvát és a távolban magasló várat (a Szent Vitus székesegyházzal együtt) lencsevégre kaptuk. A Kisoldalra (Malá strana) érve megerősítettük azt a tényt, hogy a McDonald’s undorító, és a rántottát tojás, a krumplis tallért krumpli nélkül készítik. Vissza a Károly hídon, ahol a munkások nagyjából 15 perc alatt húztak fel az északi oldalra egy, mintegy a híd feléig húzódó állványzatot a talaj rendbehozására. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert ez egy újabb dolog, ami egészen másképp működik, mint nálunk. A munkát gyorsan és hatékonyan végzik, erre egyébként később is láttunk példát.

A nyugati parton lesétáltunk a Moldva partján egészen a Nemzeti Színházig, mert egy internetes sörkalauz szerint ennek a környékén található Prága legrégebbi sörözője, az U Fleku (1499-től áll). Elhatároztuk, hogy ott fogunk ebédelni, de aztán jó harmincpercnyi körbegyaloglás után kissé csalódottan indultunk vissza északnak.

Délelőtt fél kilencre tehát már láttuk az Óváros-teret (méghozzá üresen!!!), a Kis teret, a Károly hidat, a Kisoldal egy részét, a Nemzeti Színház környékét, a turisztikai központ elég nagy százalékát, de még mindig nem találtunk normális árakat kínáló cseh vendéglőt, és persze a szobánkat sem foglalhattuk még el.

A következő két óra - valószínűleg az álmosságtól - eléggé egybemosódott. Járkáltunk az Óváros-tér régi épületei közt, miközben a nap egyre melegebben sütött, a méregdrága kávézók kinyitottak, a turisták egyre többen érkeztek a térre. Tizenegykor már csak egyetlen szabad padot találtunk a Husz János szobor(csoport) mellett. Végül Peti kérdezősködött vendéglőkről az egyik turistabusz sofőrénél, aki el is irányított minket észak felé, majdnem egészen a Moldva partjáig.

Itt találtuk meg az U Mylosrdných nevű vendéglőt, ami végre nem akart puccos és figyelemfelkeltő lenni, és nem is műanyag kaját árult - de még mennyire hogy nem! Amint elfoglaltuk az egyik szimpatikus kis faasztalt (ezek külön hangulatot kölcsönöztek a helynek), a torzonborz, jó fejnek tűnő pincér rögtön azzal fogadott minket, hogy bizonyára kérünk sört, erre persze rábólintottunk. Ez pedig a harmadik nagy eltérés hozzánk képest: ha az ember talál egy ilyen tipikus kis vendéglőt, a pincér rögtön megkérdezi, hogy hány sört hozzon. Csehországban a sör nem csupán egy egyszerű alkoholos ital, a sörnek itt ősi, több száz éves tradíciója van. Az egyszerű munkásembertől kezdve a fitt sportolókon keresztül a leggazdagabb üzletemberig mindenki fogyasztja, szinte már kötelezően. Ugyanakkor itt a sör sem olyan, mint nálunk: sötét borostyánszínű nedűt kaptunk, ami könyörtelenül itatta magát. Megkóstoltuk az Utopenec nevű előételt (kabanusz és savanyúhagyma), aztán sült húst, káposztát, knédlit ettünk. Három nagy tál főétel, három nagy korsó első osztályú sör és egy tál Utopenec a borravalóval együtt hatszáz cseh korona volt (kb. 2200 Ft). A "menőbb" éttermekben ennyiből legfeljebb egy személy lakik jól (már ha jóllakik).

Visszatértünk az Óváros-térre, és délben meg is néztük az Orloj bábjátékát. Ekkor már több száz turista lézengett a téren, az Orloj előtt pedig valóságos tömegnyomor volt. Mi tíz perccel dél előtt foglaltuk el helyünket a toronyóra előtt, de már ekkor is alig tudtunk utat törni az emberek közt. Aki két-három perccel a bábjáték előtt érkezett, már csak oldalról nézhette a tornyot, a legrosszabb helyről. Délben az idő múlását szimbolizáló kaszás elővezette a tizenkét apostolt, miközben egy csengőt rázott. A körülötte elhelyezkedő szobrok is mozognak, a kezüket és a fejüket forgatják, egyikük egy könyvből olvas. Az apostolok menetét vonatfüttyhöz hasonló sípszó zárja, na meg több száz ember tapsolása és éljenzése. Igazi sztárokként bánnak a bábokkal, és minden egyes órában tapsviharral adóznak az egykori órásmesternek...

Fél egykor a téren már túlságosan erősen tűzött a nap, így megkerestük a Zsidóvárost, a zsinagógát és a telezsúfolt temetőt, ahol a sírkövek szorosan egymás mellett állnak, a holtak pedig hét rétegben vannak eltemetve. Itt már szerencsétlenebbül jártunk, mint a hajnali Óváros-térrel, hiszen a szűk utcákat teljesen elfoglaló turistáktól szinte semmit nem láttunk.

Sokadszor is vissza a térre, ahol eldöntöttük, hogy visszamegyünk a hotelbe, és amíg nem vehetjük át a szobakulcsot, addig a kapualjban berendezett bárban sörözünk. Nagyjából háromnegyed órát töltöttünk a sörünkkel, miközben az olimpiát néztük a tévében. Negyed háromkor átvettük a kulcsot, ami egy mágneskártya volt, és a legnagyobb örömmel próbáltuk ki a mellékhelységet és a fürdőszobát. Minimális berendezkedés után bedőltünk az ágyba, és mint akiket leütöttek, háromtól egészen fél kilencig az igazak álmát aludtuk.

Kilenc után le akartunk menni a hotel kocsmájába, de az már akkorra bezárt. Eldöntöttük, hogy megnézzük az esti Óváros-teret, és mint kiderült, ezt jól is tettük. Sötétedés után egy egészen más látvány tárul az ember szeme elé; sokszor úgy éreztük, hogy erre még nem is jártunk. Míg nappal az Orloj az egyik legnagyobb látványosság, addig este a Tyn piac előtti Boldogasszony templom nyújtja a legszédületesebb látványt. Halványkék fény világítja meg alulról, tornyai csúcsain pedig apró pontok fénylenek. Nappal nem is lehet észrevenni, hogy a templomnak mennyi apró, tűnek látszó tornya van. A fényképezőgép sajnos nem volt alkalmas esti képek készítésére, hiába állítottuk be rajta az esti üzemmódot és a vakut is, minden kép elmosódott.

Visszafelé sétálva találtunk egy barátságos árakat kínáló török éttermet, az Istambul Kebab nevűt, ahol aztán éjjelre is vettünk pár üveg ásványvizet. A török szakácsok egyébként mosolygósak, és finoman is főznek. Az első napunk itt véget is ért, visszatérve a szobánkba már csak megmosakodtunk, majd az olimpia mellett Gergely és Peti hamar álomba merültek.

0:56 - ennyit mutat az óra, és én még mindig itt ülök cipőben az asztalnál, és a billentyűzet mellett az eső kopogását hallgatom. Igen, amint visszaértünk, szinte azonnal esni kezdett, egyre sűrűbben és hevesebben. Csak reménykedni tudok, hogy reggelre kitisztul az ég, és szép napunk lesz a várlátogatásra. Vár ránk a Kisoldal, a Szent Vitus székesegyház, vár ránk a világ legnagyobb ősi vára!

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
BB 2008-09-10 21:08:07
Eredeti, élvezetes olvasmány. Várom a többi részt is!:) Minden mást megírok emailben!
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei