2008. november 1.Markó
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Népszerű a megújult Sas-hegyi látogatóközpont

Több mint háromezren keresték fel a megújult budai Sas-hegyet az elmúlt 3 hónapban. A Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként ismert területen mintegy 51 millió forintot fordítottak ökoturisztikai fejlesztésekre, amelynek során 7 állomásos tanösvény épült és több interaktív kiállítást is láthattak az érdeklődők.

Akadálymentesítették a tanösvényt, rekonstruálták az eredeti növényzetet valamint múzeológusok és természettudósok segítségével interaktív kiállítást rendeztek be a Sas-hegyi látogatóközpontban. A korábbi faliújságos kiállítások helyett előrelépés, hogy filmek, kirakós játékok, távcső és számítógépes programok mutatják be a természetvédelmi terület élővilágát - mondta Gadó György Pál erdőmérnök.

A látogatóközpontban meghosszabították a szokásos nyitvatartást, így november 1-jén és 2-án is várják a természetbarátokat. A központ bezár télire, ekkor ugyanis lehullanak a virágok szirmai és a levelek, a madarak pedig elköltöznek. A Sas-hegyi központ március 1-jén nyit ki újra.

A Budai Tájvédelmi Körzet egyébként idén 30 éves, míg a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület 50 éve kapta meg címét. A Sas-hegy az ország egyik legtöbbet kutatott területe, legnagyobb értékei olyan bennszülött növényfajok, mint például a magyar gurgolya, az István király szekfűje, vagy a budai nyúlfarkfű. Állatvilága is rendkívül gazdag: ritka rovarok, pókfajok, hüllők és csaknem 50 madárfaj élőhelye a hegy.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei