2009. február 13.Veréb Kata
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Össznemzeti ünnepé vált a Nemzeti Vágta

Mi sem bizonyítja jobban a Nemzeti Vágta sikerét, mint az, hogy a települések semmiképpen sem akarnak kimaradni a versenyből. Sorra adják le nevezésüket a futamra. Presztizsértékűnek tartják, hogy részt vegyenek az össznemzeti ünnepen, ami a falvak és városok ünnepévé vált. Ismét megmozdul Magyarország: idén május 30 - június 1-je között újra Nemzeti Vágta!

Úgy tűnik, a hagyományteremtő szándékkal létrejött országimázs fesztiválon való részvétel komoly tekintéllyel jár. Lassan egyetlen település sem szívesen maradna ki a rendezvényből. A Nemzeti Vágta egy hatalmas nemzeti találkozóhellyé vált. Így nem maradt más hátra, mint tovább öregbíteni a nagyszabású, történelmi hangulatú ünnepet, és hungaricummá tenni egyedülálló lovasversenyünket, ami idő közben a falvak és városok ünnepévé vált.

A települések lelkesen jelentkeznek a Vágtára: már több mint harminc nevezés érkezett a szervező irodába. Szeged, Füzesgyarmat, Verőce, Makó és Kaposvár elsők között nevezett a futamra, a tavalyi győztes Nyíregyháza pedig automatikusan felkerült a listára, tehát nevezési díj nélkül indulhat a versenyen, amelyre március 15-éig bezáróan lehet jelentkezni.

A tavalyi győztes kivételével minden település - ahogy tavaly is - nettó kétmillió forint ellenében vágtázhat. A verseny összdíjazása 52 millió forint. Az előfutamok győztesei 1 millió forinttal térhetnek haza, míg a döntőbe jutott hat lovas nevezőinek díja további egymillió forint. A nevezési díjért a település jogot nyer a versenyen való indulásra, versenyöltözéket kap, továbbá az Andrássy úton pavilont állíthat, amelyben a képviselt önkormányzat vagy a nevező cég bemutathatja az adott település kulturális értékeit, illetve a cég termékeit. A verseny első helyezettje huszonnyolcmilliót nyer, tehát mindösszesen harmincmillióval gazdagabban távozhat a 2009-es Nemzeti Vágtáról.

Suták Vanda a tavalyi évben Nyíregyházának szerzett dicsőséget, és nem csekély pénzt, összesen 35 millió forintot. A fiatal lány idén szeretne ismét kimagasló teljesítményt nyújtani, és újra elnyerni városának az első díjat, ezért megint nyeregbe pattan. Ugyanakkor a város polgármester asszonya megsúgta, többen is szeretnének indulni a futamon. Jelenleg komoly versengés folyik, hogy ki vágtázzon Nyíregyháza színeiben.

"Már javában készülünk a versenyre. Szerencsére kiváló lovasaink vannak, akik szeretnének a városnak dicsőséget szerezni. A tavalyi győzelem után olyan szimpatikus visszajelzéseket kaptunk, ami páratlan reklámot jelentett Nyíregyházának. A környező településekkel, városokkal eddig is nagyon jó viszonyt ápoltunk, de a Vágta óta még szorosabb lett a kapcsolatunk" - mesélte Csaba Lászlóné, majd hozzátette, az már biztos, hogy idén Nyíregyháza igényesebb sátort állít majd. A polgármester asszony elárulta, hogy a győzelemmel járó 30 millió forint Vandánál maradt, a többi ötmillió forintot pedig sportcélokra elköltötte a város.

A nagy dicsőséggel és presztizzsel járó viadalon való szereplés mind több települést mozgat meg. Így például a tolna megyei 1500 főt számláló falu, Kurd lakossága nem bíz semmit a véletlenre. Úgy hírlik, Németországban vásárolnak lovat, hogy helyt álljanak a futamon. A kunszállásiak jurtát terveznek állítani a verseny helyszínén, hogy a mongol pusztákról érkező vendégeiket méltóképpen vendégül láthassák. A tavaly benevezett városokon, falvakon túl egyre több olyan település jelezte nevezési szándékát, aki a sikeres Nemzeti Vágta láttán kapott kedvet a versenyzésre. A történelmi hangulatú lóverseny elérte célját. Ahogy Geszti Péter, a program ötletgazdája megálmodta, a Nemzeti Vágta kultúra, turisztika, gasztronómia, és a történelem jegyében megvalósuló fesztivál lett, szigorúan politikamentesen.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei