2009. február 13.Molnár Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Szász János rendező nyerte el idén a Fehér György-díjat

Az ünnepelt nem volt jelen, a vendégeket mégis ő szórakoztatta, és egyikőjük ajándékot is kapott. Röviden így jellemezhető az az ünnepség, melyet Fehér György 70. születésnapja alkalmából szerveztek meg a pályatársak és barátok február 12-én este a Toldi moziban.

A hét éve elhunyt rendezőről ötödik éve emlékeznek meg ilyen ünnepséggel, és a szakma egy a róla elnevezett díjjal jutalmaz egy olyan alkotót, akinek munkásságában ugyanaz az értékteremtő, megalkuvást nem ismerő alkotóerő és humanizmus jelenik meg, ami Fehér Györgyöt is jellemezte. A szakmai zsűri (Kardos Sándor, Port Ferenc, Szinetár Miklós, Bánki Iván, Lénárt István, Radó Gyula, Szolnoki András, Gerő Péter) az idei évben a 2002 (Fehér György halála) és 2009 közötti nagyjátékfilmekben megmutatkozó alkotói tevékenységet vizsgálta. Még egy szempont volt a válogatásnál: a rendező nem lehetett 51 évnél idősebb, mivel Fehér is ekkor készítette el első játékfilmjét. A végső szavazáson három alkotót emeltek ki: Szász Jánost, Fligauf Benedeket és Janisch Attilát. A díjat, Fazakas-Kosztka Tibor ez alkalomra készült festményét, Szász János vehette át.

Az este házigazdái az ünnepség részeként bemutatott film, a Szenvedély főszereplői, Derzsi János és Bánsági Ildikó voltak.

A Fehér György-díj

Ezt a díjat az Oktatási és Kulturális Minisztérium alapította azzal a céllal, hogy emléket állítson Fehér Györgynek. A díjat olyan tehetséges alkotó kaphatja meg, aki következetesen individualista módon, öntörvényűen, de közérthetően valósítja meg művészi céljait, vagy azt a személyt, aki olyan körülményeket teremt, hogy az alkotó vagy alkotók értékes világa vagy világuk maradéktalanul megvalósulhasson.

A döntést hozó zsűri állandó tagjai: Lénárt István, Szolnoki András, Radó Gyula, Gerő Péter.
A zsűri minden évben a választott műfaj szakértőivel bővül, az idei évben Szinetár Miklóssal, Bánki Ivánnal, Kardos Sándorral és Port Ferenccel.

Eddigi díjazottak:

2004: Kenyeres Bálint, filmrendező
2005: Német Gábor Péter, dokumentarista
2006: Pintér Béla, író-rendező-színész-társulatvezető
2007: dr Sipos Pál, szerkesztőségvezető

A díj minden évben egy, a díjátadásra készült festmény, melynek idéznie kell Fehér György szellemiségét vagy karakterét, de nem lehet portré. A díj természete igazodik az alapítók elképzeléséhez: a tehetséggel átitatott mesteri alkotás értéket teremt, mely érték idővel nem csökken, hanem növekszik. 2004-ben és 2005-ben Müller Árpád festette meg a képeket, halála után Fazakas-Kosztka Tibor vette át az ecsetet.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei