2009. február 16.Ulveczki Linda
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

25 órás felolvasás Wass Albert műveiből - az ország több pontján

25 órás folyamatos felolvasás Wass Albert műveiből címmel indult útnak az a kezdeményezés, melynek egyik célja, hogy erre a néhány órára mozgósítsa azokat az embereket, akiknek fontos a "valahova-tartozás" érzése. A rendezvény 2009. február 20-án, este 6 órától veszi kezdetét, és próbálja minél szélesebb körben felölelni az író munkásságát.

A felolvasás egyik különlegessége abban rejlik, hogy párhuzamosan egyszerre több helyszínen rendezik meg, amellyel az összetartozást, együvé tartozást próbálják hangsúlyozni. A rendezvény másik sajátossága, hogy az előadók maguk a résztvevők, így ők alakítják annak menetét.

Bárki jelentkezhet felolvasónak, aki részt kíván venni, és hozzá szeretne járulni az est színvonalának emeléséhez. Idő- és műfaji korlát nincs megszabva, viszont a program gördülékennyé tétele miatt a felolvasókat arra kérik, hogy előzetesen egyeztessenek az adott város kijelölt szervezőjével. A kezdeményezéshez eddig Debrecen, Budapest, Hódmezővásárhely, Jászárokszállás, Kaposvár, Kazincbarcika, Marosvásárhely, Nagybánya, Nyíregyháza, Siménfalva, Sülysáp, Szatmárnémeti, Veszprém, Zalaszabar, Zenta és Zilah csatlakoztak.

A jelentkezés természetesen nem zárult le, a már meglévő helyszínekhez bármelyik település csatlakozhat, ahol a kezdeményezés otthonra talál, és ahol a lakosok szívesen szánnak néhány órát arra, hogy az egyik legnagyobb magyar író gondolatait, értékeit, útmutatásul szolgáló erkölcsi üzeneteit meghallgassák és továbbadják egymásnak.

***


25 órás folyamatos felolvasás Wass Albert műveiből
Helyszín: több helyszínen
Időpont: 2009. február 20. 18:00 - február 21. 19:00
Információ: www.pilishargita.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei