2009. március 31.Palotás Péter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Oldtimer Expo 2009 a Vasúttörténeti Park telepén

Április 17-től két napig a vasútbarátok mellett az autók szerelmesei is felkereshetik a Vasúttörténeti Parkot, ugyanis ott rendezik - immár harmadik alkalommal - az Oldtimer Expo-t. A tavaly már 11 ezer látogatót vonzó rendezvény idén is a megszokott időben és helyen várja az érdeklődőket. A kiállítás nem csak a Park, hanem Budapest mindennapjait is színesíti majd.

A veterán autók büszke tulajdonosai ötezer négyzetméteren, 220 járgányt mutatnak majd be, amelyek közt számos, eddig be nem mutatott autó is megtekinthető majd, így a minden évben kilátogató vendégek is találnak majd újdonságot.

Az expo első napján, pénteken a kiállítás "vendége" az idén 50 éves MINI lesz, melyből egy darabjaira szétszerelt példányt az expo ideje alatt raknak újra össze a szerelők a Vasúttörténeti Park Nyugati-csarnokában. A nem mindennapi vállalkozást az érdeklődők a helyszín mellett webkamerán is követhetik majd. A vállalkozás igazi nehézsége abban áll, hogy még az autó motorja is az utolsó csavarig szét van szerelve. A járgány a tervek szerint a kiállítás utolsó napjára készül el.

A szombat az Oldtimer sokadalom napja lesz, amikor veterán autók százai lepik majd el Budapest útjait. A különböző klubok, szervezetek képviselői a látványos felvonulások mellett felállítják a főváros egyik frekventált helyén a "SOKADALOM PONT"-ot, ahol az oldtimer autókkal és motorokkal átvonulók ajándékokat kapnak a szervezőktől.

A régi autók kedvelőinek tehát remek programot kínál a budapesti Vasúttörténeti Park április 17. és 19. között.

***


Oldtimer Expo 2009
Helyszín: Budapest, Vasúttörténeti Park
Időpont: 2009. április 17-19.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Csatlakozott:

2007-10-09

Írt kommentek:

16 db

Horváth Krisztina 2009-04-19 10:42:02
Kedves Narancs, a nyitva tartás a következő:
Április 17. 12.00-23.00
Április 18. 09.00-23.00
Április 19. 09.00-18.00
nem
regisztrált
NARANCS 2009-04-18 14:46:39
Bár nagyon érdekelnek ezek a veterán csodák de nem vagyok nagy hírolvasó, sem pedig nagy internet szörfös, és a legfontosabbat nem írják sehol!!!Tudom 2009.04.17-19. tart de egy adott napon mikor nyit és mikor zár azt sehol nem írják!
: (
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei