Critical Mass: Április 19-én ismét két keréken a kritikus tömeg
80 ezer ember tudhat valamit, még ha csak az évnek két napján döntenek is úgy, hogy a biciklit választják az autó és a tömegközlekedés helyett. 2009-re a hazánkban egyre nagyobbá duzzadó Critical Mass többé vált, mint egyszerű bringás demonstráció: nyitottságot hirdet a kulturális sokszínűség irányába, és alternatívát kínál egy élhetőbb Budapestért.
A 2004 szeptemberében rendezett Critical Mass nem az első volt a biciklis felvonulások sorában, csupán ekkor használták először a szervezők a Critical Mass elnevezést. Felhívásukra ekkor még 4000 kerékpáros jelent meg a Hősök terén. A 2005. április 22-én tartott következő felvonuláson, már 10 ezren vettek részt és az évente kétszer (tavasszal és ősszel) megrendezésre kerülő Critical Mass-okon egyre csak gyűltek a résztvevők. 2006-ban 30 ezren voltak, 2007-ben 50 ezren bringáztak egyszerre a városban, 2008-ra pedig már 80 ezer ember csatlakozott a kerékpáros felvonuláshoz.
A csatlakozók egyre növekvő száma nemcsak azt jelzi jól, hogy sokaknak tetszik az ötlet, hogy egy napig nem kell élethalál harcot vívniuk kerékpárjukkal az utakon, hanem azt is, hogy mind többen látják be, bizony változtatni kell a benzingőzben fogant gondolatokon, ha a jövőben egészséges környezetre vágynak. Természetesen mindemellett azt is el kell ismerni, hogy nem mindennapi érzés 80 ezer ember között biciklizni Budapest kátyúkkal sűrűn barázdált útjain.Hogy a biciklis életforma, sőt, mondhatni, szubkultúra mennyire előtérbe került ma azt jól jelzi, hogy sorra állnak be a kerékpárral büszkén közlekedők sorába jeles honi művészeink, mint például Péterfy Bori, Hajós András, Ónodi Eszter, vagy legutóbb az Új Színház művésze, Huszár Zsolt. S, hogy mindebből mennyi a reklámfogás, és, hogy az életük java részét a nyeregben töltők közül hányan látták már Péterfy Borit a városban biciklizni, az gyakorlatilag lényegtelen, csak az a fontos, hogy a manapság jó látni, amikor sok-sok ember végre egyetért valamiben.
Lassan a tavasz beköszöntének egyik legbiztosabb jelévé válik a Föld napja apropóján megrendezett Critical Mass, melyet idén sem április 22-én rendeznek meg, tekintettel arra, hogy a rendezvény egy hétköznapon éppen a csúcsforgalom idejére esne, abból pedig nem lenne köszönet. Éppen ezért április 19-én, vasárnap 15 órakor indul a felvonulás a Tabánból, ahol már délelőtt közös piknikkel várják az érkezőket, s mintegy két és fél óra múlva, 17 óra 30 perckor ér véget a Városligetben, a hagyományosnak tekinthető bringaemeléssel. A starthelyhez idén csillagtúrák is szerveződnek, így addig sem kell egyedül tekernie senkinek, amíg a Tabánba ér. Emellett a kisgyerekes anyukákra gondolva ebben az évben babakocsis felvonulás is lesz. Az anyukák a három, vagy négy keréken guruló csemetéikkel 16 órakor indulnak a Kodály köröndről és végigsétálhatnak a Városligetig az Andrássy út járdáján. A felvonulás lezárt útvonalon halad, tehát mindenki jöhet kisgyerekkel, nagycsaláddal, és bicikli helyett görkorival, riksával, vagy éppen a fantázia szülte guruló járművekkel.
A felvonulás végeztével nem tanácsos azonnal szétszéledni, ugyanis a helyszínen is mindig adódnak rögtönzött programok, de a Városliget tőszomszédságában székelő, köztudottan bringabarát Dürer kertben lehetőség lesz hivatalos after partyra. A Néprajzi Múzeumnál díszletek előtt fotózkodhat az, aki unja már a temérdek Criticac Mass-on készült képet, és a felvonulás ideje alatt végig dj-k szórakoztatják majd az éppen mellettük elhaladókat. A további, bőséges programáradatról azonban a felvonulás előtti napokban érdemes tájékozódni a Critical Mass honlapján. Critical Mass Budapest
Időpont: 2009. április 19., Vasárnap
Gyülekező: 14 órától a Tabánban
Indulás: 15.00., Tabán
Érkezés: 17.30., Városliget
Infó: criticalmass.hu




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: