2009. június 8.Mészáros Anna
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Jean-Marc Torres: Gypsi Planet című Táncelőadása a Gödörben

Június 12-én 19 órától kerül bemutatásra Jean-Marc Torres Gypsi Planet című kortárstánc darabja a Gödör Klub Színháztermében. A Gypsi Planet az első olyan táncprodukció, mely a Gödör Klubban fogant, és ott is teljesedik ki, hiszen a próbákra és az ősbemutatóra is ott kerül sor. Az előadás zenei világát a Parno Graszt, vizuális világát Cakó Ferenc homokanimációi határozzák meg.

Jean-Marc Torres fiatalabb korában a Párizsi Opera táncosaként, Maurice Béjart, Robert Hossein, és többek között Roland Petit darabjaiban első táncosként tündökölt. Később megalapította a Le Zebre nevű színházat, valamint számos egész estés produkciót koreografált. A Gypsi Planet előadásban Jean-Marc és Mahji Torres által alapított Torres Balett Budapesthez a hazai kortárstánc világban ismert magyar táncosok csatlakoznak, többek között Baranyai Balázs, Zambrzycki Ádám, Grecsó Zoltán, Hucker Kata, Sebestyén Tímea, és Fülöp Tímea.

A Gypsi Planet egyedülálló produkcióként varázslatos világba repíti az érdeklődőket. Az emberiség története, valamint a fejlődéstörténetbe csöppentett pillanatképek a cigány nép vándorlásáról elevenednek fel szemünk előtt a kortárstánc és Cakó Ferenc által kifejlesztett, a világon egyedülálló homokanimációs betéteknek köszönhetően. A gyűjtögetés, vadászat, és letelepedés momentumai mellett a darabban helyet kap természetesen a szerelem, a harc, míg végül megérkezünk egy civilizált, indusztriális társadalmi végkifejlethez.

Torres a Gödör Klubban az Athe Sam! Fesztivál keretén belül ismerkedett meg a Parno Graszt zenekarral, ezért természetesnek tűnt, hogy az előadás ősbemutatójára is az Athe Sam! Feszivál keretén belül kerüljön sor. Az előadás után a darabban felcsendülő dalokat meghallgathatjuk élőben is a az este folyamán szintén színpadra lépő Parno Graszttól.

***


Jean-Marc Torres: Gypsi Planet
Helyszín: Gödör Klub
Időpont: 2009. június 12.
Az előadásra és az Athe Sam fesztivál teljes programjára a belépés ingyenes!
Bővebb infó: www.torres-ballet.com, www.godorklub.hu, www.athesam.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei