.:. Busójárás - Télűző-tavaszköszöntő Mohácson .:.

Ismét kereplőktől, tülkölőktől, tamburától és dudától volt hangos a Magyar Fejlesztési Bank Kupolaterme, ahova megérkezetek a mohácsi busók, hogy figyelemfelkeltő megjelenésükkel jelezzék: Mohács február 11-től 16-ig ismét várja vendégeit a Busójárás gazdag programjaira. (*** program ***)

Ettől az évtől egy különleges védjegy is segíti ezt a hírverést, miután 2009 őszén az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének "tagjai" közé választotta a mohácsi népszokást. Az esemény kiemelt támogatója - már hagyományosan - az MFB, így természetes, hogy a mohácsi követek budapesti “házról-házra" járása az idén is az ország fejlesztési bankjából indult. Mindez a Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesületnek köszönhető, akiknek tagjai a Busójárás idején - február 12-14. -, négy helyszínen a hagyományos népi, nemzetiségi és busó programokon túl gazdag kulturális ajánlásokkal várják a karneválra érkezőket. Új hagyományt is teremtettek, hiszen negyedik alkalommal rendezik meg az Országos Népzenei Tehetségkutató Versenyt, valamint a III. Nemzetközi Farsangi Dudás Találkozót.

A busók hangos megérkezését a Mohácsi Tambura Iskola zenekarának bemutatkozó dallamai követték. Dr. Erős János, az MFB vezérigazgatója fogadta a népes delegációt, majd Kovácsné Bíró Ágnes, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkára méltatta a Világörökség mintájára létrehozott "Emberiség szellemi kulturális örökség" reprezentatív listáját, amelyre a Mohácsi Busójárás felkerült. Szekó József, Mohács polgármestere kiemelte: "a nemzetközi elismerés elsősorban a mohácsi civil társadalom sikere, a busó csoportoké, a sok száz busóé, a maszkfaragóké, jelmezkészítőké, a jelölést segítő munkatársaké és mindazon intézményeké, akik támogatásukkal segítették e rang elérését."

A mohácsi Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület elnöke, Boda István elmondta, hogy az Egyesület a magas szintű művészeti és kulturális, valamint a népi értékeket képviselő rendezvények megvalósítására specializálódott, különös tekintettel - 2006-tól - a Mohácsi Busójárásra. Az új programok elindítását az Egyesület kezdeményezte annak érdekében, hogy a busójárásra látogatók a szabadfarsangoláson és a tradicionális "busó-műsorokon" túl más kulturális programokon is részt vehessenek. Ehhez Mohács Város Önkormányzata kizárólagos jogot adott az Egyesületnek. "A Magyar Fejlesztési Bank kultúra és hagyományőrzés iránti elkötelezettsége révén, magas színvonalú és sokrétű programokat tudunk az érdeklődőknek kínálni." - emelte ki a programismertetőn az Egyesület elnöke.

"Elődeink évtizedekig hasztalanul próbálták rávenni a fiatalságot a népzenei hagyományok ápolására, most pedig, részben a mohácsi találkozónak is köszönhetően, egy komoly mozgalom van kibontakozóban, ahol újabb és újabb generációk fedezik fel maguknak zenei gyökereiket. Ennél szebb dolgot nehezen tudok elképzelni" - mondta Sebő Ferenc a budapesti Hagyományok Házának szakmai igazgatója, a népzenei tehetségkutató zsűrijének elnöke a sajtótájékoztatón.

Az évről évre erőteljesebb hírverés egyre több hazai és külföldi érdeklődőt vonz a több mint kilencszáz éves Mohácsra. A jelmezes látogatókat útjára engedő Dr. Erős János, vezérigazgató kiemelte: “Amikor társadalmi szerepvállalásként egy ilyen fontos ügy mellé álltunk, még nem tudtuk, hogy milyen eredménye lesz az összefogásnak. Gratulálunk a mohácsiaknak és kívánjuk, hogy a Mohácsi Busójárás különlegességével váljék Európa, a világ fontos hagyományőrző karneváljává. A mohácsiak mertek nagyot álmodni és olyan értéket teremtettek, amelyre az egész ország büszke lehet."

Egervári Mátyás sokác dudazenéje jelezte a rövid banki karneválhangulat végét. A hagyományos öltözetbe és a maszkok mögé bújt, táncoló, csörgőkkel, kereplőkkel felszerelt mohácsi busók elindultak a budapesti hírverésre.

***


Busójárás Mohácson
Helyszín: Mohács
Időpont: 2010. február 11-16.

Bookmark and Share


Turós Mónika
(2010. 02. 05.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Már csak egy hónap - és Budapesten a dinoszauruszok
Politika és/vagy kultúra? - Avagy: Ejnye srácok!
13. Lakástrend és design kiállítás
A varázsfuvola - Opera a Vígszínházban
A zene az kell - Új magazinműsort vezet Feke Pál a Duna Televízióban

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Ildikó napja van.

Holnap Szilárd napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

mangalica fesztiválkiss koncertsherlock holmes filmthe boxgene wilderhétvégi programokarany málna 2010shrek 4kísértetjárás connecticutbanlópici gáspársherlock holmes 2sexhulk hoganred hot chili peppersglamour women of the yearkecskebűvölőkazevtamogatottja.tesco.hufilmek nézésejohn dillingervéres délköröklegjobb mesékroma zenéknőnap történetenapvilag.netmangalica fesztivál 2010grammy 2009robert pattinson budapestbodies kiállításidegenvezetői világnapzenefelismerő programmccarthy az útlegjobb sorozatokothello gyulaházánférfi szinészekbérgyilkos a barátomrettegett ivánpresidance táncegyüttescsendes létteremmarylin monroekokas kláramangalica fesztszerelmes levelekjövőre veled ugyanitt 2nem kellesz eléggérobert pattinson budapestenbafta 2010harmath imreszívtakarításmetallica koncertjegyabba show