Utazás Kiállítás 2011 - Díszvendég India és Győr
Idén március első hétvégéjén rendezik meg a szokásos Utazás Kiállítást a Hungexpo-n - a szervezők ebben az évben is hihetetlenül kedvező utazási ajánlatokkal, sok színes programmal és egyedülálló Himalája Expo-val várják a látogatókat 2011. március 3-6. között.
Ideje átgondolni, hol szeretnénk pihenni az idén, erre kitűnő alkalmat ad a minden évben megrendezésre kerülő Utazás Kiállítás, melyen a résztvevő utazási irodák 5-30% kedvezménnyel kínálják útjaikat. Ráadásul idén egy különlegességel is készültek a szervezők: Budapestre érkezik a Himalája Expo, melynek keretében az érdeklődők - bár csak képzeletben, de - elutazhatnak erre a különleges vidékre, bekukkanthatnak a lhászai kolostorba, és megismerkedhetnek a buddhizmussal is. Ezen az úton a Mount Everest hegymászói és Erőss Zsolt kíséri a vállalkozókat.A 2011-es Utazás Kiállítás külföldi díszvendége India, ez meghatározza a rendezvény hangulatát. A magyar díszvendég idén Győr lesz, a város kultúráját és hagyományai igyekszik majd közelebb hozni a látogatókhoz. A kiállítás kiemelt témája ebben az évben az egészségturizmus, így bizonyára sok iroda kínál majd ennek kapcsán pihenéseket.
Utazás Kiállítás 2011
Helyszín: Budapest, Hungexpo
Időpont: 2011. március 3-6.
Jegyárak:
Családi jegy: 4000 forint
Csoportos diákjegy: 1000 forint
Kedvezményes jegy: 1600 forint
Napijegy a helyszínen 2000 forint, online elővételben 1600 forint




Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: