Mindenmás kategória

Átadták Vecsésen a Bálint Ágnes Kulturális Központot
Május 24-én adták át Vecsés új kulturális központját, amelyet Bálint Ágnes íróról neveztek el. Az intézményben a művelődési ház és könyvtár mellett színházterem, négy táncterem, több oktatóhelyiség és egy játszóház is helyet kapott.

Meghalt Ray Manzarek, a The Doors alapító tagja
Május 20-án, életének 75. évében elhunyt Ray Manzarek, a legendás The Doors zenekar egykori billentyűse. Az együttes alapító tagja rákban szenvedett, egy németországi kórházban érte a halál. A hírről a Pitchfork.com zenei portál számolt be.

Törülközőnap 2013 - Budapest és Debrecen is ünnepel
A nemzetközi törülközőnapot minden év május 25-én tartják azok, akiket megérintett Douglas Adams munkássága. A Galaxis útikalauz stopposoknak szerzőjére tisztelői egy egyszerű, ám annál mókásabb szertartással emlékeznek: a jeles napon mindenhová magukkal viszik törülközőjüket. Idén Budapesten és Debrecenben is érdekes programokkal emelik az ünnep fényét.

Három napig látható a 3D-s aszfaltrajz az Akvárium Klub előtt
Május 10. és 12. között a budapesti Erzsébet téren tekinthető meg az a Bátorfát ábrázoló, három dimenziós aszfaltrajz, amelyet a daganatos és krónikusan beteg gyermekek élményterápiás kezelésével foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány megbízásából készítenek el street art művészek.

Az Operaház Mesterművésze lett a Kossuth-díjas Tokody Ilona
Tokody Ilona operaénekesnek április 26-án Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, és Boros Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője adta át a Mesterművész oklevelet. Az elismerést azok kaphatják meg, akik Kossuth-díjjal, és a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja címmel egyaránt rendelkeznek.

Millenniumi Díjat kapott a szentendrei Skanzen
Április 26-án, a Szellemi Tulajdon Világnapján Millenniumi Díjban részesült a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A 2000-ben alapított elismerést évente ítélik oda, a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézményeknek.

Április 19-én nyit a fővárosi KOBUCI kert
Április 19-én kezdi szezonját a KOBUCI kert. A budapesti Zichy-kastély udvarán található kulturális találkozóhelyen idén is számos hazai blues-, jazz-, rock- illetve nép- és világzenei koncert várja majd a látogatókat, de nem maradnak el a külföldi előadók fellépései sem.

Elhunyt Roger Ebert amerikai újságíró, filmkritikus
Április 4-én, 70 éves korában meghalt Roger Ebert világhírű amerikai újságíró, filmkritikus. A szerző 1966 óta volt a Chicago Sun-Times munkatársa, műfajában elsőként nyert Pulitzer-díjat, és a hollywoodi Hírességek Sétányán is helyet kapott.