A Pingálók Kreatív Műhely Kft. illusztrált meseíró pályázatot ír ki 4-5, 6-7, 8-9 és 10-11 éves kategóriában. Az ország minden területéről várunk pályázatokat. A feladat lényege, hogy a szülőknek a gyerekekkel együtt kell mesét írni. A gyerekek feladata, hogy a mesét saját rajzaikkal illusztrálják.
Hosszas keresgélés és rengeteg pályamunka átböngészése után kiderült, kié a győztes Odösösz Szuperproduszer pályázat, ami a vártnak megfelelően őrült, egyedi és egy igazán hatalmas bulit ígér. A Hedonisták Napja augusztus 18-ára virrad ránk a magyar tenger partján a Coke Club-ban. (program)
Belváros-Lipótváros Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottsága "DUNÁNÁL 2010" címmel amatőr verspályázatot hirdet. Pályázni bármilyen témájú, magyar nyelvű, korábban még sem az interneten (például blogon), sem nyomtatásban nem publikált alkotással lehet.
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Művelődési Központ és a POLIFILM Műhely Alapítvány tizenhetedik alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.
A Nemzeti Tankönyvkiadó idén januárban hirdette meg az Ország-város-fiú-lány - Magyarország gyerekszemmel című pályázatot, melyen a harmadik-negyedik osztályos diákok azt a feladatot kapták, hogy tervezzék meg osztálykirándulásukat. A tét nagy volt, mert a legjobb pályázatot benyújtó csapatok a nyeremény segítségével megvalósíthatják álmukat.
A Zöld Pardon idén is útjára indítja Zöld Fül élőzenei tehetségkutató versenyét, amely stílustól függetlenül, kezdő zenekaroknak nyújt kiugrási lehetőséget. Az immár harmadszor induló program 2010. július 1-ig várja a lelkes amatőr zenekarok jelentkezését.
"Az úgy volt..." címmel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2010. márciusában 7. alkalommal hirdeti meg a Janikovszky Éva nevét viselő meseíró pályázatot. Ennek a nemes versengésnek a célja a mai iskolás nemzedék önálló alkotótevékenységének ösztönzése, írás és kifejezőkészségük fejlesztése, irodalom iránti szeretetük növelése.
A PANKKK Programiroda a párizsi, varsói és bukaresti magyar intézetekkel közös pályázatot bonyolít le. A kiíró külföldi magyar intézetek a Zene Ünnepe programsorozat keretében helyszínenként 1-3, elsősorban a magyar zenei tradíciókból táplálkozó, azt mégis modern hangzásvilággal, modern műfajokkal ötvöző együttest választanak ki és hívnak meg az európai fővárosokba zenélni 2010. június 21-én.
A VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve rajzpályázatot ír ki 4-12 éves nyíregyházi gyerekek számára. Pályázhatnak nyíregyházi lakosú gyerekek és szüleik. A pályázók életkoruk szerint három kategóriában indulnak (4-6, 6-9, 10-12 éves), a beküldött rajzokat rajztanárokból álló szakmai zsűri bírálja el.
Az ízletes, ősi hangulatú étkeiről híres NomádÉtel.hu tehetségkutató versenyt hirdet magyar népzenei forrásból is merítő együttesek számára. Ennek megfelelően autentikus népzenei, valamint folk-rock, világzenei formációk jelentkezését egyaránt várják, sőt, olyan együttesek is jelentkezhetnek, akiknek csak a pályázatra beküldött zeneszáma van kapcsolatban a magyar népzenével.
A Koroltó országos és regionális fotópályázat és kiállítás-sorozat célja, hogy bebizonyítsa, az ötödik, hatodik X-en túl is lehet aktívan, érdekesen és önkiteljesítő módon élni. A médiában és a közvélemény szemében Magyarországon ez az életszakasz ugyanis gyakran negatív színben, mint az emberi élet hanyatló, szociálisan kiszolgáltatott periódusa jelenik meg.
Pályázatok az esélyegyenlőségről címmel írt ki művészeti pályázatot a Budapest Esély Nonprofit Kft. 14-30 éves fiatalok fotós, grafikai és szöveges anyagait várják 2010. június 15-ig. A pályázat célja, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen hátrányok érik a kisebbségi csoportokat, és hogy mit tehetünk mi, személyenként a diszkrimináció ellen.
A Bakelit Multi Art Center évente meghirdetett pályázata óriási lehetőséget kínál társulatok és produkciók számára, hogy Budapesten helyet kaphassanak és bemutatkozhassanak. Várjuk a különböző előadó-művészeti műfajokban tevékenykedők jelentkezését, akik közül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertes pályázatokat.
Különleges, Magyarországot népszerűsítő pályázatot hirdetett a kőbányai Szent László Általános Iskola és a Szent László Gimnázium a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet (BMKI) és a Nemzeti Tankönyvkiadó támogatásával általános és középiskolai tanulók számára.
Különleges meseíró pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Galéria és a Nemzeti Tankönyvkiadó, mely nagy sikernek bizonyult, összesen 385 mű érkezett. A feladat érdekessége az volt, hogy nem szabadon választott témáról, hanem a Nemzeti Galéria egy-egy festményéről írhattak meséket a diákok, ezáltal valósággal életre keltették azokat.
A Veledutaztam.hu közösségi portál plakát-pályázatot hirdet. A közösség népszerűsítését célzó plakátolás nagyszabású lehetőséget nyújt grafikai bemutatkozásra bárkinek, aki kedvet érez ehhez, hiszen a tervek szerint a nyertes pályamunkával lesznek tele a budapesti metrók.2010-09-02 11:42:02
» Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba2010-09-02 09:26:54
» Round Nine - új album és lemezbemutató koncert2010-08-29 20:00:20
» Esősember - Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal a Belvárosi Színházban2010-08-23 17:23:47
» Drogmentes Magyarországért Költészeti Verseny2010-08-19 11:19:57
» Jön a Zimmer Feri 2! - Folytatódik a móka Fikászéknál
Ma Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz
Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.
Irányár: 13,5 millió Ft.
Érdeklődni: 30/4107753