2007. november 5.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Amit a természet egybeszerkesztett...

Sosem hittem volna, hogy gyermekkorom legkedvesebb szereplőjét, akivel torkaszakadtából daloltam együtt, hogy "tíz az ára, húsz az ára, ne költsetek vasmacskára", egyszer a színpadon látom majd viszont, amint a kezében himbált whiskys üvegből serényen húzogatva maximum hangerővel ordít. Pedig így lett.

Halász Judit csak az egyik szereplője annak a vígjátéknak, melynek középpontjában egy meglehetősen furcsa szerelmi háromszög áll. Jó esetben (bár talán ez a kifejezés nem passzol ide tökéletesen) egy féltékenységi dráma a következőképpen áll fel: vagy két férfi osztozik egy nőn, vagy két nő egy férfin.
Itt azonban valami egészen másról van szó - valami olyasmiről, ami már-már az irrealitás határát súrolja, s mégis: az ember képes magáról megfeledkezve belezuhanni a történetbe.
A. R. Gurney Sylvia című darabjában ugyanis a szóban forgó "harmadik" egy kutya. Bizony, egy négylábú férkőzik be az emberi kapcsolatokba, méghozzá igen mélyre fúrja magát, nem kevés galibát okozva ezzel a környezetében élőknek.



Egy szép nyári napon Greg (Lukács László), az ötven körüli, feleségével immáron kettesben élő New York-i férfi a parkban sétálgatva belebotlik egy kóbor kutyába, s nem tudván ellenállni a kísértésnek, befogadja az ebet, elindítva ezzel azt a lavinát, mely végül majdnem maga alá temeti házasságát. A kutyát Sylviának nevezi el, hiszen nőnemű, és hamarosan szoros kötelék alakul ki kettejük között. A bökkenő mindössze annyi, hogy a kedves felesége, Kate (Halász Judit) az első pillanattól kezdve ellenszenvvel viseltet a jövevény iránt, így szép lassan megkeserítik egymás életét. Míg Greg és Sylvia kapcsolata napról napra intimebb, és rémisztően emberi lesz, addig a férfinek feleségével szinte teljesen megromlik a viszonya; s nemsokára a kutya válik számára a legfontosabb dologgá az életben.
Ez a kutya-szerep megköveteli, hogy ember játssza, méghozzá természetesen egy nő, aki nem más, mint Eszenyi Enikő. A fantasztikusan sokoldalú színésznő ezúttal egyszerre közönséges és ellenállhatatlan, hálás, simulékony és számító, önző és odaadó. Mint egy kutya. Mint egy ember.

Az első felvonás sodró lendülete, meglepő fordulatai, és mulatságos helyzetei után a második felvonást csak a színészek remek játéka, és legfőképp Tahi Tóth László parádés szereplése mentette meg attól, hogy teljes unalomba fulladjon. Tahi Tóth egyébként mindjárt három szerepet is elvállalt a darabban, így lehetséges, hogy a mindent tudó kutyatulajdonost, a kényes, alkoholista barátnőt és a meghatározhatatlan nemű terapeutát egyaránt ő keltette életre - méghozzá nagyon is említésre méltó módon. Maga a színész is egy jelenség, jellegzetes hangjával és kutyatekintetével azonnal magával tudja ragadni a közönséget, sőt olykor az is megesik, hogy a színpadon partnerei annyira nevetnek rajta, hogy néhány percig képtelenek folytatni az előadást. Persze a néző ezt megbocsátja, hiszen mindeközben ő maga is remekül szórakozik.

A történet alapvetően még bájos is lehetne, a színészi játéknak hála pedig kifejezetten humorossá formálódik, azonban a befejezéskor érezni vágyott katarzis ezúttal elmarad. Ennek egyszerű oka van: a szerző végül valamilyen rejtélyes okból kifolyólag úgy határozott, hogy a mély mondanivalót a felszínre hányja, és ezzel elkövetett egy igen nagy hibát. Ahelyett, hogy meghagyta volna a nézőnek a lehetőségek továbbgondolását, illetve a megfelelő konklúzió levonását, adott egy kész választ, tálcán kínálva a tanulságot, mellyel így vajmi keveset ért el.


A jelmezek és a díszlet kevésbé kap hangsúlyt: mindössze néhány bútor látható a színpadon, illetve egy érdekes paraván, melyet megvilágítva a szoba parkká változik. A ruhák teljesen hétköznapiak, Eszenyi Enikő sem visel kutyajelmezt, sokkal inkább pillanatnyi állapotára jellemző öltözékeket látunk rajta: mikor a férfi rátalál, koszos, szakadt, kinyúlt szürke pulóverben és foltozott nadrágban van, később a nőiesebb ruhák dominálnak (kis szoknya aprócska felsőrésszel, a végén pedig egy estélyi).

Gurney nyilvánvalóan arra igyekszik rávilágítani darabjával, hogy ember és állat között olykor nem is olyan nagy a különbség, és megpróbálja kiradírozni azokat a határokat, melyek kutya és gazdája között feszülnek. Míg az egyik oldalon azt hangoztatják, hogy kutya és ember viszonya szent és sérthetetlen, és amit a természet egybeszerkesztett, nő szét ne válassza, addig a másik oldal azért könyörög, hogy maradjon az ésszerű határok között egy kutya iránt érzett szeretet - hiszen amiről itt szó van, az szinte már több mint szeretet, inkább a szerelemnek egy furcsa, kifordított formája.

Bár a darab erősségével kapcsolatban vannak kételyeim, tény, hogy amit csak lehetett, sőt, annál valamivel még többet is kihozott belőle a rendező, hála a nagyszerű színészek nagyszerű játékának. Így tehát ajánlom a Sylviát minden kutyabarátnak, és azoknak is, akik kevésbé lelkesednek az ebekért - valamint mindenkinek, aki valaha egy szerelmi háromszög részese volt: ha nem is fergeteges, de egy kellemes estét tölthetnek el a Vígszínházban.

*

Cím: Sylvia - Vígjáték két részben
Szerző: A. R. Gurney
Fordította: Szöllősy Judit

Rendező: Marton László
Díszlet: Horesnyi Balázs
Jelmez: Jánoskúti Mária
Dramaturg: Harangozó Eszter
A rendező munkatársa: Várnai Ildikó

Helyszín: Budapest, Vígszínház
Bemutatók: 2007. november 11., november 28.
Jegy: 500-3200 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
BEATRIX 2011-12-27 20:59:31
NAGYON JÓ DARAB!!!! GREGET JÁTSZÓ SZÍNÉSZ NEVE LUKÁCS SÁNDOR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei