2007. december 6.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Get up! Stand-up! - George Carlin és a szavak ereje

Mottó: "Abszolút mértékig támogatom az állam és az egyház szétválasztását. Ez a két intézmény önmagában is eléggé kicsinál minket, szóval a kettő együtt a biztos halált jelentené."

A humorra szükségünk van. Nevetéssel magunkon kívül helyezhetjük, eltávolíthatjuk és legyőzhetjük azt, ami keserűségre vagy bánatra adhat okot. De tényleg csak ennyi volna a szerepe? Egyfajta túlélőkés lenne, amivel a világ beteg részeit kivághatjuk, hogy megszemléljük, kinevessük - aztán pedig elfelejtsük, amikor begyógyul a seb, mintha karcolás sem esett volna létünkön?

A humorban, és így a stand-up műfajában is akkor a leghatásosabb egy poén, ha nem csak feltárja a tályogos sebet, de heget is hagy maga után. Valamit, ami megmarad az emberekben: egy csipet cinizmust, egy cseppnyi világlátást, némi józan paraszti eszet - amit lehet mutogatni, hős katona módjára, aki ép bőrrel megúszta, és egy kicsit megint dörzsöltebb lett. A stand-up komedista pedig jó gránátos módjára dobálja a közönségbe a mondanivalóját, és világosan hallható a feltörő nevetésekből, mikor találja telibe a hallgatóságot. Más színielőadásokkal szemben a dumaszínházakban nincs ott a negyedik fal; az előadó csak akkor lehet sikeres, ha meg tudja győzni a közönséget arról, hogy nincsenek ott az egymást elválasztó határok.

Az együttélés határait persze közösen szabtuk meg, hogy ne essünk egymás torkának azonnal. Azonban vannak határok, melyek túl merevvé válnak - többé már nem a közösség érdekeit szolgálják, hanem azokét, akik saját helyzetük megerősítésére használják fel normarendszerünket.
Különösen érdekes a jó ízlés, a nyelvi illem határairól elgondolkodni.

Orwell óta rendkívül szeretjük "újbeszél"-nek hívni a nagyhatalmak irányította beszédmódot, mintha azzal, hogy nevet adnánk neki, már minden véleményünket kifejtettük volna róla. Azonban a mai politikai korrektség e sommás értékítéletben nem végződhet. Számos kérdést is felvet a tévében elhangzó sok sípszó: Mi az, amit még illik? Mi az, amit már nem szép dolog mondani? Mit mondjunk helyette? Kik azok, akik megsértődnek ezen? Miért nem szeretünk egyes dolgokat meghallani?
Ezek a kérdések sűrűn megfordultak a tősgyökeres New York-i előadó, George Carlin fejében is. Életét a nyelvnek szentelte, egyszerre figurázva ki a trendnek megfelelő, modern technoblablát, a sterilizált, politikailag korrekt beszédmódot vagy a szimplán idióta kifejezéseket. Rámutat, hogy az élet minden területén szembetalálkozunk a nyelv használatának perverziójaival, csak már érzéketlenné váltunk irántuk. És erre az érzéketlenségre, ha kell, húsbavágó módszerekkel is emlékeztet.

A stand-up comedy legjelentősebb mérföldköve, a tabudöntögető Lenny Bruce pere után a második leghíresebb humorista-per, mely az egyesült államokbeli igazságszolgáltatás gépezetébe került, George Carlin esete volt. Lenny Bruce annak idején azért ítéltetett a "rendszer ellenségének", mert szívesen használta az utca emberének nyelvét, hogy mondanivalóját hatásosan tálalhassa, azon kívül pedig híresen keményen bírálta a katolikus egyházat.

George Carlinnal is valami hasonló történt.

1973-ban az FCC-nek (a helyi ORTT-nek) egy aggódó szülő panaszt nyújtott be, mert a Pacifica alapítvány tulajdonában levő WBAI rádióadó leadta Carlin "Hét olyan szó, melyet sosem ejthetsz ki a tévében" című monológját. A monológ hét szó, a "szar, fos, pina, baszni, fasszopó, kurva és csöcsök" szavak használatáról szólt (angol eredetiben "shit, piss, cunt, fuck, cocksucker, motherfucker and tits).

Ez a precedensértékű per nyitotta meg az utat a televíziós humor egy hatásosabb, gondolatébresztőbb műfajának, ugyanis az eset öt év után a Legfelsőbb Bírósághoz került, ahol 1978-ban öt a négyhez arányban úgy döntöttek, hogy a kifogásolt anyag "illetlen, de nem obszcén". A döntés értelmében a kérdéses anyagot levették a napközbeni és esti órák műsorszórásából, amikor gyerekek is láthatják. Ezzel egy időben azonban egy külön időszakot létesítettek a szókimondó műsoroknak, este tíz és reggel hat között, amit a televíziózás "safe harbor", azaz "csendes kikötő" időszaknak nevez az Egyesült Államokban. Carlin azonban eddigre már hírneves volt az egész országban.

A humorista pályáját igen korán kezdte: 1960-ban, 23 évesen Jack Burnsszel, korábbi rádiós barátjával állt össze, és Burns&Carlin néven duót alakítottak, majd ugyanez év májusában Hollywoodban kaptak állást a Cosmo Alley nevű kávéházban, ahová a menedzserük meghívta Lenny Bruce-t és Mort Sahlt - két, Carlin számára fontos kollégát, akik segítettek neki egyszer-kétszer az érvényesülésben.
Októberben a Burns&Carlin duó már a tévében jelent meg, az akkor még Jack Paar nevével fémjelzett Tonight Show-ban. Ez volt az a fellépés, mely aztán megnyitotta a kaput az igazi dumaszínházak, kávéházak előtt (melyek ’comedy club’ néven különváltak az átlag kocsmáktól). Itt a közönség jobban vette a két komikus merészségét, és szabadon adhatták elő a kissé kockázatosabb, intellektuális és bevállalós humorukat is.
Másfél év után Burnsszel szétváltak útjaik, és Carlin szólóban kezdett dolgozni. Nem sokkal ezután a Tonight Showban lépett fel, ahol a házigazda Mort Sahl fogadta, majd a hírneves Ed Sullivan Show-ban tűnt fel, ahol a tévés környezetben tiszta, ártalmatlan nevettető oldalára voltak csak kíváncsiak.

1962-1965 a comedy clubok időszaka, emellett néha a TV-ben is szerepelt, elvállalt egy-két kisebb filmszerepet, azonban színészi képességei rengeteg kívánni valót hagytak maguk után. 1967-ben adta ki első albumát, a "Take-Offs and Put-Ons" c. lemezt, ami Grammy-jelölést is kapott, és szerepelt rajta akkori repertoárjának jó néhány alakja. Ezek a fellépések és kisebb munkák egyfelől segítették a showbiznisz ranglétráját megmászni, de ezzel együtt járt az is, hogy nem szabadott kockázatot vállalni a műsorában, a biztosra, a könnyed nevetésre kellett hajtania.

Ezt az álarcot azonban nem bírta sokáig hordani, és a hatvanas évek végére előbújt belőle nonkonformista énje.

A fordulat 1969 októberében történt, amikor is a Las Vegas-i Frontier Hotel-ben először használta a "segg" szót egyik számában. Abban az időben ezért a szóért levették a műsorról, de előbb kifizették a további fellépéseit, és csak aztán rúgták ki. Majd a kor hippimozgalmai, a szerelem nyara, és az ezzel együtt járó fű és LSD megtette a hatását: a Carlinban lakozó konformista megadta magát a lázadó énjének. Szakállat és hosszú hajat növesztett egy sérvműtéte során, és úgy döntött, megtartja az akkori jólfésült előadói képtől meglehetősen elütő kinézetét.

A korai hetvenes években a hírnév és a nagy váltás miatt kicsit zűrösebbre fordul Carlin élete. 1971-ben kiadta "AM/FM" lemezét, mely aranylemez lett és később Grammy-díjat is nyert. A lemez szimbolikus jelképe a Carlinban lezajló változásoknak, a fősodorból való kiválásának és "FM-humoristává" alakulásának. 1972-ben pedig megjelent a "Class Clown", ami szintén aranylemezzé lett. Ekkor ment el utoljára választani, majd egy életre csalódott a politikában, és show-jaiban a mai napig előszeretettel emlegeti, hogy a demokrácia csupán névleges megoldást kínál a hatalom megosztásának és gyakorlásának problémájára.
Ekkor - a sikerekkel együtt - rászokott a kokainra is, és ugyanez év júliusában letartóztatták Milwaukeeban, mert szókimondó műsorral lépett fel olyan közönségben, ahol gyerekek is hallgatták. Igazából a nála levő kokainra pályáztak, amit viszont ő még gyorsan szétosztott a zenekar tagjai közt ennek előtte, így a rendőrök csak a nyelvhasználata miatt tartóztathatták le.
1973-ban a következő az "Occupation Foole" című album, melynek az 1973-tól egészen 1978-ig elhúzódó jogi huzavona lesz majd fő tárgya, tekintve, hogy az albumon szerepel a Hét Csúnya Szó néven elhíresült monológ.

Néhány újabb album megjelenése mellett a következő mérföldkövet az 1975-ös, azóta is sikeres TV-műsor, a Saturday Night Live első adása jelentette, ahova felkérték házigazdának. A hivatalos dokumentumfilmekben is elismerik az SNL-ben dolgozók és SNL-be bedolgozók, hogy a viharos sikerrel karöltve jártak az előbb egészestés, később az egész hetesbe forduló kokainpartik.

1977-ben vette fel az első HBO-estjét a Dél-Kaliforniai Egyetemen, és minden tekintetben érdekes kordokumentum: a csatorna az adás elé biggyesztett egy, a szókimondó beszédre figyelmeztető rövid szöveget, amit a Life magazin első női belsős írójának, Shana Alexandernek szájába adtak. Az FCC kontra Pacifica alapítvány perben kifogásolt utolsó rész előtt pedig egy, a kimerevített képernyőre írt szöveggel ismét felhívták a figyelmet az adás szókimondó voltára.

Negyvenegy évesen kapott először szívrohamot, amit gyakorlatilag meg sem érzett és fel sem vette, saját maga "apró szarság" címszóval iktatja be netes önéletrajzába. Az elkövetkezendő években újabb lemezeket adott ki, és rendszeresen csinált HBO-esteket: az "On Location: George at Phoenix"-et 1978-ban, 1982-ben pedig a "Carlin at Carnegie"-t, melyben a "Hét Csúnya Szó" mellett négyszáz másikat olvas fel egy nagy tekercsről a show végén.

1982 folyamán érte a második szívroham, ezúttal egy Dodger-Mets baseballmeccsen, de ez sem gátolja, hogy tovább dolgozzon HBO-s műsorain. Emellett az SNL-ben szerepelt, majd 1986-ban fellépett az első egyesült államokbeli "Comic Relief"-en, ami az Egyesült Királyság legnagyobb jótékonysági humorfesztiváljának USA-beli változata. A nyolcvanas évek végén készült "Bill és Ted zseniális kalandja" c. filmben a főhősök mentorát, Rufust játssza, ahol még saját bevallása szerint sem érett be színészi játéka.

1991-ben, Bálint-napkor, a Las Vegasba vezető úton újabb szívrohamot szenvedett, melyet csak a gyógyszerek tudtak rendbehozni. A sorozatos szívrohamok sem kerülhették el azonban Carlin életének sorsát: mind beszivárognak az előadás anyagába. Szívesen emlegette szívroham-háborúját Richard Pryorral, a sikeres fekete humoristával - úgy mesélt erről, hogy amikor szívrohamot kapott, utána Pryor egyenlített; aztán 1980-ban Pryor felgyújtotta magát, miközben kokaint vont ki, ekkor pedig Carlin úgy döntött, hogy inkább vállal még egy szívrohamot.

1994 novemberében nagy megtiszteltetés érte a humoristát: beválasztották a "Comedy Hall of Fame"-be, a humorista dicsőségek csarnokába, Bob Hope-pal és Richard Pryorral egyetemben. Eközben folyamatosan dolgozott tovább az HBO-estjein, és újabb albumokat adott ki, tévés műsorokban kérték fel házigazdának, valamint 1997-ben kiadta első könyvét, mely "Brain Droppings" névre hallgat.

1997 azonban nem csak a már rutinná váló siker éve, mely mögött sok-sok munka áll, hanem ekkor halt meg Brenda Hosbrook Carlin, aki harminchat éven át volt társa George-nak (még karrierje kezdetén találkoztak, s hamarosan össze is házasodtak). A fájdalomból azonban kigyógyította a munka: rendes évi munkamenete mellett 1998-ban Kevin Smith-thel dolgozott együtt a Dogma című filmben, Glick bíboros szerepét játszva. És nem csak a munka segített előző feleségét a helyére tenni: ugyanez év nyara és ősze során összeismerkedett Sally Wade-del, akivel azóta is együtt vannak.

Az új évezred az elismerés jegyében telik Carlin számára. 2001-ben, a tizenötödik American Comedy Awards díjátadó gálán életműdíjat kap, és 2004-ben a Comedy Central TV-adó száz legnagyobb humoristájából Richard Pryor után a második helyre szavazzák be. Ezenközben gőzerővel dolgozik legutóbbi műsorán, a "Life is Worth Losing"-on, amit 2005-ben az HBO önálló estként sugároz.

Carlin most is turnézik országszerte, és 2008 márciusában a turné letisztult változatát "It’s Bad For You" címmel fogják az HBO-n vetíteni (korábbi munkacíme a "Haszontalan faszságok parádéja" - Parade of Useless Bullshit - volt).

Carlin jelenleg a stand-up comedy igazi korelnöke. Bár biztosan vannak nála idősebb humoristák is, nemzetközi hírnevének, előadói hitelességének, éles társadalomkritikájának és az Egyesült Államokról, az angol nyelvről valamint a demokráciáról alkotott nézeteinek köszönhetően nem lehet olyan humorral foglalkozó sorozatot, könyvet, dokumentumfilmet vagy akár jogi állásfoglalást írni, ami ne említené George Carlint.

Ő maga így nyilatkozik életéről, munkájáról:

"Egy jó ideje az előadásaim három forrásból táplálkoznak. Az első az angol nyelvvel kapcsolatos: szavakból, kifejezésekből, szólásokból, abból, ahogy mi is beszélünk. Második forrásom, akárcsak a legtöbb humoristának, a "mi kis világunk"; olyan dolgok, melyek nap mint nap megesnek velünk: ennivalóink, háziállataink élete, kapcsolataink és más hasonló ártalmatlan gondolatok. A harmadikat pedig úgy hívom, a "nagyobbik világ". Ezek a háborúk, a politika, a halál, a társadalmi ügyleteink.
Az első két terület önmagáért beszél, de a nagyobbik világunkat illetően hadd ejtsek néhány szót:
Örömmel mondhatom, hogy nagyon kevés dolog van ezen a világon, amiben hiszek. Amikor a humoristák politikai, társadalmi kérdésekről beszélnek műsorukban, akkor nem tudom nem észrevenni, hogy mondanivalójuk arra az alapvető hitre épül, hogy korábban valahogy jobban ment a sorunk, és egy kis erőfeszítéssel rendbe is rakhatnánk a világot. Kiutat, megoldásokat keresnek, és drukkolnak, hogy úgy menjen a világ sora, ahogy szerintük kéne, de ez szerintem szükségképpen korlátozza mondanivalójukat és hangnemüket. Tehetséges és humoros emberek, de így nem többek a csupán saját megoldásaikat hangoztató papagájoknál.
Engem nem kötnek ilyen célvezérelt világnézetek. Őszintén megmondva, leszarom, hogy mi lesz ezzel az országgal, vagy akármelyik másikkal, ha már erre járunk. Szerintem ez már egy régóta lefutott meccs, ami már akkor eldőlt, amikor a papok és a kalmárok kezébe került a gyeplő, és most már csak másodhegedűsök vagyunk a végefőcímben. És igazából ez az, amit olyan mókásnak találok: ahogy a lefolyó körül lassan körözünk, mi, egykor ígéretes fajta; eközben meg nő az egyre szánalmasabb és elkeseredettebb hit ebben az országban, hogy tényleg van valamifajta "Amerikai álom", ami persze teljesen megalapozatlan.
Ha érzelmileg leválunk róla, akkor egészen mulatságossá válik az emberi kultúra hanyatlása és bukása. Én mindig is tisztes távolból figyeltem az eseményeket, mert tudtam, hogy nem tartozom közéjük. Sosem voltam közéjük való, és nem is leszek. Teljesen mindegy, hogyan definiáljuk, nem tartozom a közösségbe. Legyen szó a bolygóról, a fajról, rasszról, nemzetről, államról, az egyházról, a pártról, a szakszervezetről, a klubról, társaságról, a szomszédainkról, a helyi fejlesztési tanácsról - engem ezek nem érdekelnek. Szeretem és becsülöm az egyes embereket, akikkel találkozom, de utálom és megvetem a közösségeket, melyekkel szimpatizálnak, és ahova tartoznak.

Szóval, ha bármi olyasmit hallanának tőlem, mely egy adott politikai oldalnak kedvez, vagy az ő szekerüket tolná, akkor hajítsák sutba a politikai részét. Az egész ügy számomra egyedül azért fontos, hogy megmutathassam, mennyire elkúrtuk, és nem azért, hogy világmegváltó ötleteimet önök elé tárjam. Ne keverjenek össze azokkal, akik még egy hajszálnyit is reménykednek. Szeretem elmondani, hogy is állnak a dolgok, és nem érdekel, hogy is kéne lenniük. Az meg aztán végképp nem célom, hogy rendbe hozzam a dolgokat. Őszintén hiszem, hogy ha azt gondolod, van megoldás, akkor te is a probléma része vagy. Az én jelmondatom: Picsába a reménnyel!

Utóirat: Ha kíváncsiak, elmondanám, hogy jómagam egy hosszú, boldog házasságban és szerető családban élő, örömtől duzzadó egyén vagyok. A karrierem sokkalta magasabbra ívelt, mint legmerészebb álmaimban is gondolhattam volna, és a mai napig emelkedik. Személyemet illetően optimista vagyok, de minden egyebet illetően szkeptikus. Ami egyesek számára méreggel telinek hangzik, az valójában együttérző megvetés. Saját fajtámra a csodálat és a szánalom elegyével tekintek, és a pusztulásukért szurkolok. És kérem, ne keverjék össze álláspontomat a cinizmussal: az igazi cinikusok azok, akik azt mondják maguknak, hogy minden rendben lesz.

Utó-utóirat: Egyébként meg, ha valami véletlen folytán mégis sikerül rendet vágniuk a soraik között és mindent helyrehoznak, akkor sem vállalnék közösségek magukkal."

(A szerző fordítása)


Albumok
1963 Burns and Carlin at the Playboy Club Tonight
1966 Take-Offs and Put-Ons
1972 FM & AM
1972 Class Clown
1973 Occupation: Foole
1974 Toledo Window Box
1975 An Evening with Wally Londo Featuring Bill Slaszo
1977 On the Road
1981 A Place for My Stuff
1984 Carlin on Campus
1986 Playin' With Your Head
1988 What Am I Doing In New Jersey?
1990 Parental Advisory: Explicit Lyrics
1992 Jammin' in New York
1992 Classic Gold
1995 Killer Carlin
1996 Back in Town
1999 You Are All Diseased
1999 The Little David Years (1971-1977)
2001 Complaints and Grievances
2002 George Carlin on Comedy
2006 Life Is Worth Losing

*

Filmek
1968 With Six You Get Eggroll
1976 Retkes verdák rémei
1979 Americathon
1987 Szemérmetlen szerencse
1989 Bill és Ted zseniális kalandja
1991 Bill & Ted haláli túrája
1991 Hullámok hercege
1999 Dogma
2001 Jay és Néma Bob visszavág
2003 Horrorra akadva 3.
2004 Apja lánya
2005 Tarzan 2.
2005 The Aristocrats
2006 Verdák
2007 Fedőneve: Pipő

*

HBO-estek
1977 George Carlin at USC
1978 George Carlin: Again!
1982 Carlin at Carnegie Hall
1984 Carlin on Campus
1986 Playin' With Your Head
1988 What Am I Doing In New Jersey?
1990 Doin' It Again
1992 Jammin' In New York
1996 Back In Town
1997 George Carlin: 40 Years of Comedy
1999 You Are All Diseased
2001 Complaints and Grievances
2005 Life is Worth Losing

*

Könyvek
1984 Sometimes a Little Brain Damage Can Help
1997 Brain Droppings
2001 Napalm and Silly Putty
2004 When Will Jesus Bring the Pork Chops?
2006 Three Times Carlin: An Orgy of George


Kapcsolódó cikkeink:
Get up! Stand-up! - Humoristák Angolszásziából
Gep up! Stand-up! - Bill Hicks: Love all the people

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
U. Miklós 2008-12-31 01:58:28
Jó lenne ha végre itthon is kiadnák legalább egy-két fellépését dvd-n, ha nem is az All My Stuff című 14 lemezes kiadást. Ugyanakkor sok minden jó lenne....

Csatlakozott:

2007-10-09

Írt kommentek:

10 db

Makai Péter Kristóf 2008-06-28 08:36:29
2008. június 22-én, hetvenegy éves korában meghalt George Carlin.

Évekkel ezelőtt egy magazin felhívására kitalálta a Frizbitáriánus egyházat, melynek tanítása szerint az ember halálakor a lelke egy háztetőre röpül, ahonnét soha többet nem lehet leszedni.

Kéne egy létra.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei