2008. február 26.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Legyek ura - Ész és ösztön gyilkos csatája a Bárkában

Gyerekek a színpadon - igen. Gyerekek a nézőtéren - sokkal kevésbé igen, mondjuk, inkább nem… Nem tudom, miért gondolják, hogy A legyek ura gyerekdarab. Még véletlenül sincs benne semmi gyermeki, ahogy a regényben sem volt. Általános tévhit, hogy ha a színpadon gyerekeket látunk, a nézőtéren is ott van a helyük.

Pedig ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, és ebben a hitemben csak megerősített a Bárka Színház előadása. Bevallom, féltem, hogy valami egészen elvont dologgal fogadnak majd, gondoltam ufókra, meg arra is, hogy biztosan lesz meztelen nő. De nem lett - se földönkívüliek, se nők. Sőt, még felnőttek sem. Na jó, csak egy.

A színházba tartván, emlékfiókjaim mélyéről összerakosgattam a regény történetét; annak ellenére, hogy jó néhány év eltelt azóta, mikor utoljára kezemben volt a könyv, szinte teljes egészében fel tudtam idézni a cselekményt. És őszinte kíváncsisággal vártam, hogyan viszik mindezt színpadra. Bizonyára van benne valami - gondoltam, hiszen már 2004 augusztusa óta repertoáron van, ami nem kis teljesítmény, sőt 2005-ben a legkiválóbb társulati összmunkának járó különdíjat is elnyerték vele, a III. Országos Gyermekszínházi Szemlén.

A kezdetet jelző zajoktól (túlzás volna zenének nevezni) a tarkóm táján futkos valami feszültségféle, pengeélen táncolva a jó és rossz érzés között, mondhatjuk tehát, hogy a hangulat megalapozásával nincsen probléma. Marad a furcsa érzés végig, következetesen, így összességében elismeréssel kell szólnunk Faragó Béláról, aki a darab zenei részéért felelős. Nyers és brutális zajok, dallamfoszlányok, morgások, rémisztő összhang, amely eléri célját: megteremti a szükséges atmoszférát, és mindvégig fenntartja a feszültséget.
A minimalistának mondható díszlet engedi, hogy arra figyeljünk, ami valóban fontos: a színészekre, a cselekményre. Mindössze néhány kötél és koszos babzsákok - ezek láthatók a színtéren, de éppen elegendőek ahhoz, hogy különböző izgalmas megvilágításban, a fénnyel játszadozva kifejezzék az elhagyatottságot, amit a szigetre vetődött gyerekek átélnek.

A történetet bizonyára a többség jól ismeri: néhány gyerek repülőgépük lezuhanása után egy lakatlan szigetre kerül, és megpróbálják mindezt túlélni. Először közösen, majd kettészakadva: némelyikükben felébred ugyanis a legősibb ösztön, a gyilkolás ösztöne.
A regény középpontjában tulajdonképpen az a folyamat áll, mely a gyerekekben lezajlik, a folyamat, melynek során lassan elállatiasodnak, elveszítik emberi vonásaikat, és átadják magukat a kegyetlenkedés élvezetének. Az őket megmentő tiszt végül egy rakás elveszett, összetört kisfiút talál, akik előtt ezzel újra megnyílik az ajtó, visszatérhetnek Angliába, a társadalomba - a kérdés éppen csak az, hogy képesek lesznek-e újból beilleszkedni, és az ottani szabályok szerint élni.

A két vezéralak, Ralph (Koloszár András) és Jack (Dér Zsolt) különválása már az első pillanatban sejthető, és valóban hamar megkezdődik, hiszen más értékrendet követnek. Míg Ralph-ot (aki egyébként ruhájával is a "fehér", azaz a jó oldalt testesíti meg) elsősorban a tűz életben tartása, ezáltal a menekülés motiválja, addig Jack (a "fekete" oldal) számára a vadászat a legfőbb cél, és ő ébred leghamarabb öntudatára ("megtehetünk bármit, hisz nincsenek felnőttek"). Koloszár András ifjú kora ellenére meggyőzően alakítja a megválasztott vezért, kemény és egyenes, képes azonban az elesett és összetört fiút is kifogástalanul megformálni.
Az elvadulást a lehető legtökéletesebben mutatja meg nekünk Dér Zsolt, aki kórusvezetőből vérszomjas vadásszá avanzsál - összemaszatolt arcú vademberré válik, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, és kényszerképzetei csapdájába zuhan.

A többi fiú közül feltétlenül ki kell emelnünk még Röfit, akit Kosznovszky Márton játszik, méghozzá döbbenetesen jól. A gúnynevét méltósággal viselő, állandóan okoskodó, ám alapvetően jó szándékú fiú is a "vadak" áldozatává válik, ám előtte messzemenő bátorságáról tesz tanúbizonyságot: visszaköveteli szemüvegét, melyet elvettek tőle, és amely nélkül az orra hegyéig se lát. A szemüveget, mely végül a megmentésük kulcsa lesz (ezzel gyújtanak ugyanis tüzet, amit a tengerészek észrevesznek). Az ifjú színész eléri, hogy karaktere egyszerre legyen megszánni és csodálni való, hogy ugyanannyira fájdalmas legyen elvesztése, mint amilyen megkönnyebbülést érzünk ennek okán (hiszen olykor az őrületbe tudja kergetni az embert).

Simon-t, a másik áldozatot, a soványka, kiszolgáltatott, apró kisfiú, aki folyton valamiféle szörny létezéséről beszél, Mesés Gáspár alakítja. Őt korábban is láthattuk már, a 2003-as A Pál utcai fiúk című olasz-magyar filmben, Nemecsek szerepében. Ez a csöpp fiúcska ezúttal is olyan hitelességgel képes megteremteni figuráját, hogy elképedésünkben nehezen találjuk a szavakat, és halálakor két kézzel tömködjük vissza torkunkba azt a gombócot. Ő az egyetlen, aki tudja, hogy a szörny mi is valójában: az ember saját félelmei, melyekkel kénytelen megbirkózni. ("De te tudtad, ugye? Tudtad, hogy én belőled vagyok, egy részed vagyok. A legbensődből való." - mondja a Legyek Ura a regényben Simonnak.)

Vidovszky György túlélőjátékként definiált darabja nem csak a túlélésről szól: a pontos és hű adaptáció (Deres Péter fordítása, író: Nigel Williams, aki William Golding azonos című regényét dolgozta fel) a lelkünk legmélyére nyúl, és arra kényszerít, hogy szembenézzünk azzal, amit ott találhatunk. A darab sodró, tökéletesen egyben van, az alakítások is rendben, sőt, van köztük kiemelkedően jó is, de az utolsó mondatomba mégis bele kell csempésznem, hogy egy hajszálnyi valami mégis hiányzott nekem. Egy hajszálnyi valami, ami miatt azt kell mondanom, csak majdnem tökéletes.

*

A legyek ura
Rendező: Vidovszky György
Dramaturg: Deres Péter
Zeneszerző: Faragó Béla
Díszlet, jelmez: Gadus Erika
Fény: Rigó Zoltán
Mozgás: Gyevi-Bíró Eszter
Szereplők: Koloszár András, Dér Zsolt, Kosznovszky Márton, Mesés Gáspár, Dóra Béla, Dóra Mátyás, Juhász Lajos, Bárdi Gergő, Jécsai László, Laczó Péter, Blahó Gergely, Pomlényi Attila, Horváth Kristóf
Bemutató: 2004. augusztus 28.
Márciusi előadások: 2008. március 2. (két előadás, 14:30 és 19 órai kezdettel)
Jegyárak: 1000-2000 Ft között

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
G. 2011-07-08 22:59:31
Nos a kritika tökéletes de szomorú hogy az egyik színészüket megalázóan kihagyta
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei