2008. március 16.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Tüzes Hamupipőke - Vajon kire illik Az üvegcipő?

Ilyen elementáris erőt színpadon végigsöpörni én még nem láttam. (Nem éppen egy visszafogott Hamupipőke.) Amit Hámori Gabriella művel az Örkény deszkáin, azt nagyon nehéz volna szavakkal visszaadni, de azért most mégis megpróbálom.

Három hosszú felvonáson át nem bírtam levenni a szememet erről a csupaélet-cselédlányról, aki bár egy egérrel társalog, mégsem Hamupipőke. Irma már nyolc éve áll Sipos Lajos (Gálffi László) szolgálatában, és ugyanilyen régen táplál iránta gyengéd érzéseket. Gyengéd? Hát, ha valamit nem találunk ebben a karakterben, az a gyengédség, találunk viszont helyette szenvedélyt, méghozzá olyan felfokozottat, hogy csak úgy kapkodjuk a tekintetünk, így próbálván átvenni Irmánk lendületét. A vallomásával sem vár soká ez az eltökélt gyermek: ebéd közben közli a döbbent műbútorasztalossal, hogy szereti, amolyan vita nincs-stílusban. A már-már bolondnak hihető lány célja ezzel világossá válik előttünk - mivel őszintén hiszi, hogy a világon egyedül ő szereti igazán az ő pilótáját (álmaiban látja így Sipost), kézenfekvő, hogy a férfi is szeresse. Talán nem túl meglepő, hogy fogja.

Mielőtt túl hamar átsiklanánk afölött, hogy a darabnak van egy rágcsáló szereplője is, érdemes ezzel foglalkoznunk néhány mondat erejéig. Az eredeti Molnár Ferenc darabban ugyanis az egér szerepét egy gyermek játssza, Popovics János ő, a házmester fia. Hogy a rendezőnek, Mácsai Pálnak mi volt a szándéka azzal, hogy a kisfiút egy fehér egérrel (Lilike a böcsületes neve, egyébként) helyettesítette, nos, erre gyártottam egy kézenfekvőnek tűnő magyarázatot magamnak: talán ezzel akarta erősíteni a Hamupipőke-vonalat, tudjuk ugyanis, hogy a mesebeli cselédlánynak madarak és egerek voltak a bizalmasai. A Grimm testvérek klasszikusa és Molnár Ferenc darabja között egyébiránt csak kissé erőltetett párhuzamokat vonhatnánk, úgyhogy nem fogunk erre koncentrálni, de a béketűrő egérkét, aki kiállta Hámori Gabriella Irmájának minden rohamát, mégsem hagyhattuk szó nélkül.

Gálffi László igazán megkapó Sipos-figurát varázsol elénk. A zord asztalos valójában nem is olyan zord, mégis tekintélyt parancsoló, de ugyanakkor szerethető, szinte átéljük vele együtt vívódását, melynek végeredményeként elnyeri méltó jutalmát. Különösen mulattató, hogy eszmélésére éppen saját esküvőjének napját választja, így ez a nap valóban megváltoztatja életét, csak épp nem a szó hagyományos értelmében. A lakodalmat mi, nézők, a konyhán keresztül láthatjuk, ahol Irma tombol és pálinkázik, fájdalmát csökkentendő. Így, ha lehet még többet és még hangosabban fecseg, s mindenáron meg akarja értetni az ő selyemnadrágos hercegével, hogy mellette a helye. Sipos három csók erejéig eszmél, aztán ismét keményen elutasít, aminek a harmadik felvonásban beláthatatlan következményei lesznek.

Az asztalosmester élettársát, Adélt, Für Anikó hozza el nekünk. Öntudatos, hiú nő, kissé koros, így nem tehet mást: a szerelem elől egy értelmetlen házasságba menekül. Bár elsőre inkább kelti egy takaros házinéni benyomását, valójában van benne valamiféle nagyasszonyi báj, de ez mindjárt párosul némi fáradt beletörődéssel, így ez a furcsa keverék adja Adél igazi mivoltát. Végül kénytelen megadni magát annak, amit leginkább kerülni szeretett volna: az irreális szerelemnek, egy nála jóval fiatalabb férfival.

Ő volna Császár Pali (Polgár Csaba). Mármint a férfi, akiért lángol, és aki viszontlángol. Karaktere kissé bizonytalan, mint egy kisfiú, aki rettenetesen szeretne férfinak látszani, de igyekezete, melynek során mindig csak ajánlja magát, nem vezet sokra. Élvezi, hogy Irmát letorkolhatja, de rendelkezésre áll, és szó nélkül engedelmeskedik Adélnak.
Íme a négy főszereplőnk, a négy szerelmes, akik csak űzik egymást, míg végül a cselédlány fel nem nyitja mindannyiuk szemét, és a lehető legtermészetesebb módon rá nem segíti őket saját útjukra. Mert a szerelemmel nem lehet harcolni, és kész.

A színpadkép felvonásonként, a helyszínek változásával alakul folyton át - Sipos szobájából lakodalmi konyha, majd a harmadik felvonásban rendőrségi váróterem lesz belőle. Ami a díszleteket illeti, nem túlzóak, egyszerűnek mondhatók, és van egy afféle ügyelő is (Végvári Tamás személyében), aki mindhárom felvonás alatt jelen van, sőt, a harmadikban rendőrtanácsossá lép elő. Az ő funkciója kissé érthetetlen számomra (harangozik, majd a hatalmas ventillátort működteti), ott is van, és nincs is a színpadon, de nem válik világossá, hogy milyen szerepe van - vagy van-e egyáltalán - a nyolcadik kerületi lámúrban.

Ennek ellenére azonban a darab sodró, Irma az első pillanatokban grabancon ragad minket, és nem ereszt az utolsó jelenetig. Legyen akár sürgő-forgó, álmodozó cselédlány (az első felvonásban), vagy hisztérikus boldogtalan (a másodikban), esetleg kikent-kifent prostituáltjelölt (az utolsóban), ellenállhatatlan, kifejező és ragyogó. Nincs is igazán időnk figyelni a többi szereplőre (egy háttérben megbúvó ügyelőre meg különösen nincs), csak azt vesszük észre, hogy a színészek már a meghajlásnál járnak. És tapsolunk. Hosszan, elismerőn.

*

Az üvegcipő
Vígjáték három felvonásban
Helyszín: Örkény István Színház
Bemutató: 2005. október 28.
Rendező: Mácsai Pál
Díszlet: Füzér Anni
Jelmez: Szakács Györgyi
Zene: Lázár Zsigmond
Dramaturg: Guelmino Sándor
Főbb szerepekben: Hámori Gabriella, Für Anikó, Gálffi László, Polgár Csaba, Végvári Tamás
Következő előadások: 2008. március 31., április 8., április 17., április 27.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei