Jó színészek nélkül nincs színház. Az író megteremti a maga világát, mozgatja a benne éltre kelt szereplőket, melyek majd a papírról lelépve a színpad deszkáin beleköltöznek a színészekbe, és már kezdődhet is az előadás, illetve a mulatság. Slawomir Mrozek darabja egyértelművé teszi azt a hipotézist, miszerint jó színészek nélkül nincs jó előadás, lehet az éppen terítéken lévő mű könnyedén játszható, vagy rosszul megírt költemény. (*** kritika ***)
üresen álló bálterembe érkeznek meg a szereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, és Szikszai Rémusz. Viccesen lenyalt haj, szűk öltöny, új, tejfehér cipő, és retro-zokni: külsejük már magában hordozza a gegekre épülő komikumot. És a hangsúly a mozdulatokon, a néha percekig szavak nélkül zajló cselekmény filmszerűen pergő kockáin van. Kevés szó, annál több rombolás, futkorászás a színpadon, és sok-sok arcmimika, mellyel megszületik a komédia.
A párbeszédek rövidsége, a szavak és kérdések állandó ismétlése nem igazán tudja a Mucsi-Scherer-Szikszai tengely verbalitását megcsillantatni. A cselekmény inkább a testtel való kommunikálásra épül, ahogy keresik az embereket, akik szintén a mulatságra jöttek. Játszanak egymással, és a színpaddal.
Ám az első percektől lehet érezni, hogy van valami sötétebb tónus a humor árnyékában, ami át meg átlengi a három barátot, akik jó kedvvel, virággal érkeztek a mulatságba, és helyette üres teremmel, csenddel, és valós vagy valótlan kirekesztettséggel találták szemben magukat. Az első sokk után hamar ki is bontakoznak a jellemek, és ezek ellentétei teremtik meg a sajátos komikumot, mely Mrozek írásának a lelke. A cselekmény végig kérdések és válaszok körül kering, és megfogalmazódik azon kijelentés, miszerint mulatság nélkül mit ér az élet? Az élet, amit az egyik barát a végén el akar dobni magától, mert ő nem tud mulatság nélkül élni. És két társa meglátja a lehetőséget az öngyilkosságban, mert ha az egyikük meghal, akkor történik végre valami, és lesz mulatság. Kegyetlen tollvonás ez az írótól, de ettől olyan ízes, ettől válik tragikomédiává a színdarab.
További cikkek ebben a rovatban
A kaktusz virága - Szúrós francia komédiaKapcsolódó színházak
Bárka Színház
2010-02-07 18:31:56
» Eric Kästner: Május 35 - Új darab az egri Gárdonyi Géza Színházban2010-02-07 16:43:38
» Josef Mengele, a halál angyala2010-02-06 19:30:30
» Kecskeméti film pályázik az Oscar-díjra2010-02-06 16:06:38
» Elmaradt a rózsa és a konyak Edgar Allan Poe sírjáról2010-02-05 22:41:36
» Kecskeméti film pályázik az Oscar-díjra
Ma Abigél napja van.
Holnap Elvira napja lesz