2008. április 24.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Szín Medias Res, Ruttkai Éva Színház: Prostik és nudisták a deszkákon

Van Budapesten egy kis színház, annak pedig van egy társulat nélküli társulata. De melletük vagy egy kis csapat, egy, a színjátszást szerető és tisztelettel űző csepűrágók társulata, akik a város szívében, a Ruttkai Éva Színházban tudják megmutatni magukat. Ez volna a Szín Medias Res társulat. Ugyan egyelőre csak délelőtt, de remélhetőleg, néhány éven belül a színházi szemlék első oldalán is helyet kapnak.

A Budapest Fringe Fesztiválon 2007-ben és 2008-ban is fellépő társulat vezetője, és alapítója Kal Pintér Mihály, a Ruttkai Éva Színház írója, úságírója. A társulat korábban már az Örökvirág és a Tragikabaré című előadásokkal túllépett az első szárnypróbálgatásokon, mostani két egyfelvonásosával, a Héjbontóval és a Nudista stranddal pedig, a korábbi hibáiból tanulva, a bevált megoldásokat vegyíti újító elemekkel, de úgy, hogy a kísérletezésben mindig megmaradjon valami egyedi, csak a Szín Medias Resre jellemző játékosság és egy cseppnyi abszurditás.

Bár az előbb az előadás sorrendjében soroltam fel a két egyfelvonásos darabot, a beszámolót szívesebben kezdeném az érzésem szerint haloványabbra sikeredett Nudista stranddal. Haloványsága elsősorban azért feltűnő, mert közelebb áll ahhoz a kabaréhagyományhoz és -háttérhez, melyből a szerző is érkezett. Ebből kifolyólag a színpadon megjelenő öt karaktertől sem lehet többet várni, mint való életbeli szerepük karikatúrájának magabiztos megrajzolását, viszont sok újdonsággal sajnos nem tud szolgálni a vígjátékok, kabarék világát már ismerő nézőknek.

A végletekig, már-már tragikusan tudatlan főnök (Pálházi Zoltán) és "szabad akaratú" bérrabszolgája, Gizella (Balla Judit) egy nudista strandra indulnak, hogy egy Monica Lewinsky-t idéző "diktálásba" kezdjenek. A diktálásra viszont nem kerül sor, ugyanis a strand egyik régi, rejtőzködő látogatója, a magát meglehetősen rondának tartó Szépséges (Balogh Réka) is a tudatalatti bezárt mennyországába kíván bebocsáttatást nyerni. Így a meztelenkedés szabadságára vágyó lelkek a strand és az Utolsó Ítélet, a bolygóközi invázió előtt lebegnek, míg a mennyország kulcsa, a megváltás ígérete újra meg újra ellibben a szemük előtt.

A bolygóközi invázió hírnöke, ha úgy tetszik, prófétája az autisztikus New Age-filozófusnő, Natúrka (Varga Beatrix), aki mantraszerű igazságait, mint egy beakadt lemezt, újra és újra megismétli. De hiába tud bármit is a bolygók esőembere, csak olyan Kasszandra lehet, akit sose vesznek komolyan, és a Főnököt is csak természetes bolondságával tudja ideig-óráig megváltani.

Utolsóként tűnik fel a színen maga a Bölcs (Hajdu Zsolt), a strand üzemeltetője, fürdőmestere és ajtónállója egy személyben. A nyakán lógó kulcsot mind a négy monomániás bolond megpróbálja az uzsonnázó Szt. Pétertől elkunyerálni, ki szép szóval, ki fenyegetve. Sikertelenségüket megelégelve végül mind a négyen távoznak, majd kisvártatva a Bölcs kinyitja az evilági ruháikból kilépni képeseknek nudista strand bejáratát, és a közönséget unszolja, hogy lépjenek be a mennyek kapuján.

A Nudista strandnál sokkalta meggyőzőbb a Héjbontó két személyre írott monológja. A férfi (Kal Pintér Mihály) egy hotelszobában él, nap-nap után megszokott rutinját követi, egy fél narancsot melenget a keblén, amíg életébe be nem lép egy call-girl (Sodró Eliza). Ami egyik nap még egy egyszerű, snell menetnek tűnt, az másnapra már egy bimbózó, igaz egyoldalú kapcsolattá válik.

A darabban végig szótlan, szinte élő kellékként szolgáló Férfi némasága felkelti a mindig csacsogó utcalány érdeklődését, aki előbb csak szemérmesen, de kötelességtudóan jár fel hozzá, később viszont már a rajongással határos kíváncsiság hajtja vissza a titokzatos, költői figurához. Úgy láncolja magát a férfihoz, hogy nála felejti fizetségét, aztán ráfogja annak elsinkófálását, és nemsokára már gyereket hazudik neki, majd játékbabával próbálja passzivitásából kirángatnia a Férfit. Eljátssza, milyen lenne feleségnek, anyának, felpróbálja a partnerét, de érzi, hogy ő sem tudja megtörni hallgatag kuncsaftját. Mikor minden kötél szakad, a call-girl végleg lelép, a Férfi pedig felbontja a fél narancsot, és magába tömi.

Habár tudom, nem egyedi a színház világában, hogy újabban időről-időre a nők is hangot kapnak, meg kell valljam, üdítő volt Sodró Eliza kiváló monológját hallgatni. A hideg futkározott végig a hátamon, ahogy a huszonegyedik század számára aszent szajha alakját tolmácsolta és bemutatta, milyen női szemmel nézni a férfiakra, milyen az, amikor a másikat nem lehet megnyitni, amikor a valódi héjbontás - narancs ide vagy oda - elmarad. Mert lehet, hogy prostiként nem testileg, hanem lelkileg tárulkozik fel a Lány, de kettejük közül a férfi az, aki adós marad, ha mással nem, egy vallomással.

E két történet viszont bőségesen megérte azt az egy szem Mátyás királyt, amivel igazságosan gazdagítottam a társulatot. Cserébe kaptam egy abszurdba hajló bohózatot és egy kitárulkozó vallomást, és apróbb hiányosságaik ellenére megerősödtem hitemben, hogy a magyar színházi életnek vannak még olyan csiszolatlan drágakövei, amelyek idővel belefoglaltatódhatnak a jogos ismertségbe. Ez volt az én vallomásom.

*


Szín Medias Res társulat: Héjbontó - Nudista strand
Ruttkai Éva Színház

Héjbontó
Író: Kal Pintér Mihály
Színpadra alkalmazta: Móga Piroska

Szereposztás:
Lány - Sodró Eliza
Fiú - Kal Pintér Mihály

Nudista strand
Író és rendező: Kal Pintér Mihály

Szereposztás:
Főnök - Pálházi Zoltán
Gizella - Balla Judit
Szépséges - Balogh Réka
Natúrka - Varga Beatrix
Bölcs - Hajdu Zsolt

Zene: Bereczky G. Zoltán
Jegyár: 1000,-Ft
Helyszín: Ruttkai Éva Színház, Szerencsi Éva Stúdió - 1066 Budapest, Teréz körút 62.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei