2008. május 12.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Hattyúk tava - Papír- és hús-vér hattyak a színpadon

Rég szórakoztam ilyen jót, mint a Szegedi Kortárs Balett előadásán. A Juronics Tamás-rendezte Hattyúk tava újításai révén az első pillanattól kezdve a szokatlanság idegen gyönyörébe bújtatják, újra felfedezendővé teszik a klasszikus Csajkovszkij-balettet. A színpadi álomvilágban igen erőteljes mozgó élőképekben, a modern pszichoanalízis eszköztárából merített értelmezés szerint elevenedik meg a Hattyúk tavának története.

Rég szórakoztam ilyen jót, mint a Szegedi Kortárs Balett előadásán. És most nyilván nem az önfeledt nevetésre gondolok, az maradjon meg a stand-up műfajának. A zene és a mozdulatok ezen közös koncertje más úton-módon végzi el megtisztító, felszabadító munkáját.
Számomra az egész a színházba öltözéssel kezdődik. Az előadáson velünk volt egy bolgár ismerősünk, aki legnagyobb meglepetésére tapasztalta, hogy idehaza az emberek bizony kiöltöznek, szemben a szófiai közönséggel. Mindenki a legjobbját akarja mutatni, a férfiak inget, öltönyt vesznek, a hölgyek kosztümöt, kisestélyit, evvel is jelezve, hogy különleges alkalomban lesz részük az este.
A következő lépcső (sőt, lépcsősor!) a színház épülete előtti. Bár tudom, hogy praktikus okai is vannak az előadóterem megemelésének - mint például a zenekari árok, a süllyesztők és az egyéb, az élmény zavartalanságát biztosító elemek diszkrét elrejtése -, mégis, a néző számára, ha máshol nem, hát tudat alatt mindig is a mindennapokból való kiemelkedésnek lesz eszköze és szimbóluma.
A ruhatár, a színlap megtekintése, az építészeti gyönyörök alapos megcsodálása, a jegyek rituális betépése után, mikor elfoglaltuk helyünket, akkor csap meg az autentikus élmény legfőbb eleme: a színház jellegzetes illata. Ebben az illatban a vendégek parfümje keveredik a vörös kárpitokból és más drága anyagokból feltámasztott helybeli porral, a zenekari árok hegedűgyantájával, és mindebbe az öreg, méltóságteljes épületek minden rejtélye, titka, a száraz jég köde vegyül.
És ekkor kezdetét veszi a második varázslat: a darab. Ez már a színészek, táncosok, koreográfusok, a zenészek és a rendező varázslata. Életre kel egy jól ismert, vagy éppen felfedezésre váró történet (mert mindig vannak újabb és újabb látogatók), zene, tánc, kosztüm eleveníti meg sokak számára a papír fogságában raboskodó csodát.
A Juronics Tamás-rendezte Hattyúk tava is ilyen csoda. A legfőbb újítások az első pillanattól kezdve a szokatlanság idegen gyönyörébe bújtatják, újra felfedezendővé teszik a klasszikus Csajkovszkij-balettet. Hatalmas plazmatévéken vörösesfehér EEG-mintát rajzol egy láthatatlan műszer, evvel jelezve, hogy agyhullámaink álomvilágba ringattak minket.
Ebben álomvilágban igen erőteljes mozgó élőképeken, a modern pszichoanalízis eszköztárából merített értelmezés szerint elevenedik meg a Hattyúk tavának története. Siegfried (Haller János) tavát papírhattyúkkal népesíti be, mely egy, a színpadon árválkodó zuhanyrózsából táplálkozik. Rothbart (Kalmár Attila) és Siegfried anyja (Uhrik Dóra) a történetet nem, vagy alig ismerő számára akár egy működésképtelen család mintaszüleit is megtestesíthetné: a domináns, varázserejét a fiatalok boldogsága ellen latba vető édesapa és a végletekig óvó, gyermekét burokba vonó anya, aki, bár a legjobbat akarja fiának, mégis csak megkeseríti életét.
Odett és Odilia (Jónás Zsuzsa, ill. Kopeczny Katalin is) pedig mindig is ugyanannak a leányzónak volt két, teljesen eltérő aspektusa. A fehér és a fekete hattyak, ha úgy tetszik, egyszerre jelentik ma is egy nőnek az alázatosabb, "könnyebben szerethető", "jó feleség" arcát, és a "végzet asszonya" típusú, dominánsabb, kiismerhetetlenebb oldalát (a leegyszerűsítő párhuzamon megbotránkozóknak jegyezném meg, egyik arc sem szükségszerűen akadálya vagy záloga egy boldog párkapcsolatnak, ráadásul nem pusztán ez a két erő küzd egy emberben). Juronics rendezésében mozdulataikon keresztül mindkét szerep, mindkét maszk megtalálja a maga kifejezésmódját, mellyel árnyalják a magukról kialakított képet és karikatúrák helyett hihető, emberi karakterek válnak belőlük.
Ez igaz a többi szereplőre is. A szabadságvágyó, szülői kontroll alól szabadulni kívánó Siegfried alakja mozdulatai által átélhetővé lesz, és ugyanezen vágyak visszhangoznak a vadászok által levegőben elkapott táncos lányokban. Odett törékeny bája pedig a fedetlen mellű hattyúlányok magukba gubózó, védekezésre kényszerített testtartásában lel párra. Rothbart hatalomhoz szokott, tekintélyt parancsoló szempárja a Nagy Testvéréhez hasonló kivetített teleképről figyel a táncoló alakokra, és evvel együtt a közönségre is, a háttérből.
A balett-társulat a zenekarral készülve olyan duettet adnak elő, mely az elfojtás és az álombeli vágyak színházává válik az előadáson belül. A hattyúk tava már önmagában is a tudat alatt és a tudatosság határán lejátszódó események jelképe, hát még ha olyan jelenésszerű alakok lejtenek a színpadon és a monitorokon, mint a Szegedi Kortárs Balett társulata.
Ez a duett, félig magunkénak vallva, félig saját vágyainkat másra ruházva leképeződik a színpad legnagyobb kellékében, egy hatalmas királyi ágyban. Innét bújnak elő és ide bújnak vissza az álomvilágbeli hattyúk a süllyesztő révén a tudatosság egy még mélyebb, a színházi néző számára már elérhetetlenebb rétegébe; itt teljesedik be és itt alakul át Odett és Siegfried szerelme; itt nyílik kapuja a valóságnak és itt oldódik fel az egyén. Ez lesz a tükörképe a színházi főbejáratnak a negyedik fal túloldalán.
És ha a szereplők az oldalfüggöny mellett elhaladva is távoznak, nekünk a darab végi vastaps után le kell mennünk a színházi lépcsőkön, vissza az estébe, ahonnét jöttünk. De talán valamivel boldogabban térhetünk vissza, egy olyan görög-romantikus eszmétől telten, ami a mai napig működteti a színházi élményt. Ennek fényében emelem magam is kalapom, és hattyúvadászatra indulok.

*


Szegedi Kortárs Balett: Hattyúk tava
Szegedi Nemzeti Színház


Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Vezényel: Gyüdi Sándor
Koreográfus: Juronics Tamás
Rendező: Juronics Tamás

Tánc:
Siegfried - Haller János
Odett - Jónás Zsuzsa
Siegfried anyja - Uhrik Dóra
Rothbart - Kalmár Attila
Odilia, Rothbart lánya - Kopeczny Katalin, Jónás Zsuzsa

További szereplők: Czár Gergő, Fehér Laura, Fekete Zoltán, Finta Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea
Jelmeztervező: Földi Andrea
Dramaturg: Almási-Tóth András
Fény: Stadler Ferenc

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei