2008. november 6.Árvai Judit
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A Miskolci Nemzeti Színház novemberi programja

A Miskolci Nemzeti Színház novemberben három új programmal és egy akcióval kedveskedik a színházjáró közönségnek. Dennis Kelly: Love and Money című darabját november 6-án mutatják be, a Leggiero nevű formáció műsora november 9-én tekinthető meg, és idén első alkalommal lesz Adventi Operagála is, november 26-án és 27-én.

Dennis Kelly: Love&Money

Az 1970-ben született, Londonban alkotó Dennis Kelly a kortárs angol drámairodalom egyik legmeghatározóbb egyénisége. Legfontosabb műveiben (Debris, Osama the Hero, After The End, Love & Money) Kelly a gyermekek kegyetlen naivitásával csodálkozik rá az őt körülvevő világra, érzékenyen tapint rá a mai nyugati társadalmakban való mindennapi létezés feloldhatatlan ellentmondásaira.

Ő fordította angolra Kárpáti Péter A negyedik kapu című drámáját, amelyet a londoni Nemzeti Színház mutatott be 2004-ben. Drámáit számos brit színház mellett színpadra állították többek között Németországban, Svájcban, Olaszországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában. Az előadás a Love&Money magyar nyelvű ősbemutatója, egyben a szerző első bemutatkozása a magyar közönség előtt.

Az előadás a Kroó Ádám vezetésével működő Nézőpont Színház harmadik bemutatója. A Csongor és Tünde és Az arab éjszaka után kortárs angol darabot állítottak színpadra. A három fős társulat három vendégszínésszel, a kaposvári Bartsch Katával, a marosvásárhelyi, de Magyarországon dolgozó Viola Gáborral és a Kaposváron frissen végzett Elek Ányossal egészült ki az alkalomra, a látvány megtervéséhez Bukarestből hívtak szintén friss végzős díszlettervezőt, Bagoly Zsuzsát. A magyar szöveget a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturghallgatója, Várady Zsuzsa készítette.

A rendező, Göttinger Pál Székely Gábor osztályában végzett a színművészeti egyetemen, a darabbal és a szerzővel londoni szakmai gyakorlata során ismerkedett meg.

A produkció egy héthetes, "bentlakásos", táborszerű próbafolyamat végeredménye, a nap 24 órájában együtt lévő színészek és alkotók közös munkája, egy fiatal, a határontúli és a magyar színházi életben magát meghatározni igyekvő társulat friss, energikus bemutatkozása.

Szereplők: Bartsch Kata, Kroó Ádám, Tamás Kinga, Viola Gábor, Magyari Tekla és Elek Ányos
Rendező: Göttinger Pál
Díszlet: Bagoly Zsuzsa
Dramaturg: Várady Zsuzsa
Bemutató: 2008. november 6. 17 és 20 óra
Helyszín: Kamaraszínház

*


Leggiero - Amikor egy álom élni kezd

Három lelkes miskolci énekes három évvel ezelőtt elhatározta, hogy egy olyan formációt hoz létre, mellyel az operát könnyed, hangulatos formában népszerűsíti, koncertjeiket kedvelt melódiák feldolgozásaival színesíti.

Műsorukon Verdi, Donizetti, Erkel operaáriák, kettősök, valamint olasz és nápolyi dalok szerepelnek. Minden alkalommal élő zongorakísérettel lépnek fel, tervük azonban egy zenekar által kísért koncert létrehozása a jövő év nyarán.

A novemberi koncertjüket egy saját felfedezett tehetséggel, Mátyus Andreával közösen tervezik. Mátyus Andrea választott zenei irányvonala Cserháti Zsuzsa és Malek Andrea előadásmódjához közelít, megmutatva természetesen saját egyéniségét. A műsorban a Leggiero a repertoáron levő dalait adja elő.

A csoport tagjai:
Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa
Irlanda Gergely, a Miskolci Nemzeti Színház tagja
Molnár Erik, a Miskolci Nemzeti Színház tagja
Művészeti vezető és zongorán kísér: Regős Zsolt
Bemutató: 2008. november 9. 17.00 óra
Helyszín: Kamaraszínház

*


Adventi Operagála

Hagyományteremtő szándékkal és a karácsonyra való ünnepi készülődés jegyében tűzi a Miskolci Nemzeti Színház novemberi műsorára az Adventi operagálát.

Ne rohanjunk bele a karácsonyba: álljunk meg egy pillanatra, engedjük át magunkat a népszerű operaslágerek élvezetének. Advent első hétvégéjén Bizet, Verdi, Mozart, Offenbach, Csajkovszkij, Saint-Saens, Puccini műveiből csendülnek fel részletek színházunk zenekarának közreműködésével olyan művészek tolmácsolásában, mint Anatolij Fokanov, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Kovácsházi István, Liszt-díjas művész, Kolonits Klára és Mester Viktória, akik a Magyar Állami Operaház rendszeres fellépői.

Az áriákat a művészek eredeti nyelven adják elő.

Időpont: 2008. november 26., 27. 19 óra
Helyszín: Nagyszínház

*


Újra jegyszüret

A Miskolci Nemzeti Színház októberi egyet fizet, kettőt kap akciója rendkívül sikeres fogadtatására való tekintettel a jegyszüretet meghosszabbítja. Így a közönség novemberben is két jegyet kap egy áráért, ha A denevér vagy A tizedes meg a többiek című előadásra vált belépőt.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2014 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei