Az est első felében válogatást hallunk Almássy Bettina, Csuszner Ferenc, Erdélyi Zsófia, Müller Alice, Nádai Péter, Szakály Fruzsina és Vargha Márk Péter műveiből, a szünet után a nyertes darabot teljes hosszában felolvassuk. Az est megkoronázásaképp a közönséggel beszélgetünk a szövegekről, a témáról és a műhelymunka koncepciójáról. (*** program ***)
2008 novemberében a 32 jelentkezőből 14-et választott ki az első hetes műhelymunkára a workshopot vezető Márton László és Merényi Anna, ötletgazda dramaturg. A novemberi hét foglalkozásai során a jeles magyar író minden nap egy-egy releváns témáról tartott bevezető előadást, majd a frissen írott szövegeket elemezték a kurzus vezetői 14 hallgatójukkal, akiknek a tanulságok alapján minden napra új szöveggel kellett készülniük. Két drámaszüzsét közösen dolgozott ki a csoport Vargha Márk Péter, illetve Csuszner Ferenc novellájából kiindulva. Az ötletelések, a felolvasások és a szakmai viták során rendkívül erős munkacsoport alakult ki a 14 hallgatóból és a két tanárból annak ellenére, hogy a legkülönbözőbb háttérrel, élet- és színházi tapasztalatokkal rendelkező jelöltek még korban is 17 évestől a 35 évesig terjedtek, köztük egy csak néhány éve Magyarországon élő német lánnyal, két szalagavatóra készülő érettségizővel, egy már több publikált drámát maga mögött tudó érettebb íróval, illetve vidéki és határontúli résztvevőkkel.
További cikkek ebben a rovatban
Az egri Gárdonyi Géza Színház megnyitotta az évadotKapcsolódó színházak
Nemzeti Színház
2010-09-02 11:42:02
» Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba2010-09-02 09:26:54
» Round Nine - új album és lemezbemutató koncert2010-08-29 20:00:20
» Esősember - Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal a Belvárosi Színházban2010-08-23 17:23:47
» Drogmentes Magyarországért Költészeti Verseny2010-08-19 11:19:57
» Jön a Zimmer Feri 2! - Folytatódik a móka Fikászéknál
Ma Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz
Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.
Irányár: 13,5 millió Ft.
Érdeklődni: 30/4107753